2p

Bővítik az öntözést az Alföldön, szeptembertől indul az Otthon Start.

Orbán Viktor péntek reggel a Kossuth Rádiónak adott interjút, a beszélgetésről részletesen a szintén a Klasszis Médiához tartozó Mfor írt. A miniszterelnök a magyarországi mezőgazdasági helyzetről elmondta: az Alföld termőterületei súlyos veszélyben vannak a klímaváltozás és a szárazodás miatt, ezért a kormány célja, hogy a jelenlegi 100-110 ezer hektár öntözött területet 300-400 ezer hektárra növeljék. Mint mondta, ez stratégiai jelentőségű beruházás, mert különben hatalmas területek válhatnak művelhetetlenné, és az Alföld elsivatagosodhat. A földek termőképességének megőrzése szerinte nemcsak a gazdák megélhetése, hanem az ország élelmiszerbiztonsága miatt is elengedhetetlen. Hangsúlyozta: mielőbb meg kell valósítani a szükséges fejlesztéseket.

Az aszályhelyzettel összefüggésben hozzátette: az országnak lesz kenyere, mert a kalászosok hozamai rendben vannak, ugyanakkor a napraforgó és a kukorica már esőt igényelne.

Az aszályhelyzetről is beszélt a miniszterelnök
Az aszályhelyzetről is beszélt a miniszterelnök
Fotó: MTI / Miniszterelnöki Sajtóiroda / Fischer Zoltán

„Most kell öntözni, és ez hosszabb távon is így marad” – mondta. Bírálta Brüsszelt és a Tisza Pártot is, mondván, buborékban élnek, nem ismerik a valóságot, szemben a vidéki gazdákkal, akik tudják, hogy „ilyenkor víz kell”. Szerinte a gazdáknak nincs elég pénzük, ezért az államnak a vizet olcsóbban, ha lehet, ingyen kell biztosítania, „akkor is ha Brüsszel a fejed tetejére áll”.

Orbán Viktor a családtámogatásokról is beszélt, kiemelve az Otthon Start Programot. Felidézte, hogy a  40 év alattiak 40 százaléka él saját lakásban, míg a 40 felettiek körében ez 80 százalék. A program szeptembertől lesz elérhető, és egy háromszázalékos, fix kamatozású, legfeljebb 25 éves futamidejű, 50 millió forintos támogatott hitelt kínál tízszázalékos önrésszel, lakóhely- és életkori megkötés nélkül. Jelezte, hogy a GYES és GYED adómentessége, valamint a családi adókedvezmény megduplázása is halad a tervek szerint.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Magasabb adóért magasabb nyugdíjat kér a kamara a katásoknak
Privátbankár.hu | 2026. október 15. 15:59
A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) a társadalmi egyeztetés keretében hivatalosan is benyújtotta a Pénzügyminisztériumnak a kata és a vagyonadó tervezetéhez kapcsolódó módosító javaslatait, miután azokat az MKIK elnöksége megtárgyalta és elfogadta. A kamara a kisadózók többletbefizetéseihez magasabb társadalombiztosítási jogosultságot, az alacsony bevételű önfoglalkoztatóknak célzott adózási lehetőséget javasol. A működő vállalkozói vagyon számára adómentességet szorgalmaz, ennek hiányában adóbeszámítást kezdeményez.
Makro / Külgazdaság Perek indulnak a ChatGPT „gazdája” ellen – az egész AI-iparág kerülhet veszélybe
Privátbankár.hu | 2026. október 15. 13:16
Betiltatnák a saját magukat fejlesztő mesterségesintelligencia-modelleket is.
Makro / Külgazdaság A tervezettnél is 78,5 milliárddal többet zsebelt be a magyar állam
Privátbankár.hu | 2026. október 15. 12:56
Annyira jó hozamot kínáltak a befektetők a tízéves papírokra, hogy több mint ötszörös mennyiségben adott el az ÁKK.
Makro / Külgazdaság Magasabb fokozatba kapcsol a végrehajtási visszaéléseket vizsgáló bizottság: Varga Juditot és Navracsics Tibort is beidézik
Privátbankár.hu | 2026. október 15. 12:46
Hat volt minisztert várnak raportra a parlamentbe.
Makro / Külgazdaság A nemzetközi piacról hoz el egy fontos embert Kapitány István
Privátbankár.hu | 2026. október 15. 12:14
Megvan, ki vezeti ezután a Magyar Postát.
Makro / Külgazdaság A napi egymillió eurós bírság nem elég? Az embercsempészek miatt is elítélte az uniós bíróság Magyarországot
Privátbankár.hu | 2026. október 15. 11:26
Nem szabadott volna szabadon engedni őket.
Makro / Külgazdaság Valamit nagyon elszámolhattak Moszkvában – árulkodó lépés az orosz jegybanktól
Privátbankár.hu | 2026. október 15. 10:53
Visszavonták az inflációs előrejelzést.
Makro / Külgazdaság El a kezekkel a műkincsektől: változtatnának a vagyonadón
Privátbankár.hu | 2026. október 15. 10:21
A műkincs nem jacht! Bajokat okozhat a műtárgypiacon a benyújtott tervezet.
Makro / Külgazdaság Újabb fontos perben marasztalták el az Orbán-kormányt
Privátbankár.hu | 2026. október 15. 09:11
Jogellenes volt a tanárok sztrájkjogának korlátozása.
Makro / Külgazdaság Valami nagyon furcsát csináltak a magyarok a bankkártyáikkal
Privátbankár.hu | 2026. október 15. 08:28
Ilyen még soha nem történt korábban.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG