2p

Betartotta ígéretét a cseh miniszterelnök, lemondott. A kabinet távozása törvényszerű az októberi választások után. Andrej Babis pártja ugyan a legtöbb szavazatot kapta, de az egyesült ellenzék a képviselőházban kényelmes többséget szerzett.

A cseh kormány mai ülését követően a hivatalos lemondó levelet azonnal el is küldte Milos Zeman államfőnek. Az október 10-e óta a prágai Központi Katonai Kórházban kezelt államfő a cseh alkotmánnyal összehangban az új kabinet megalakulásáig ügyvezetéssel bízza meg a lemondott Babis-kormányt.

Az október 8-9-i képviselőházi választásokat a hárompárti Spolu koalíció (ODS, KDU-CSL, TOP 09) nyerte 27,8 százalékkal, amely a harmadik helyen végzett kétpárti PirSTAN koalícióval (Kalózok, Polgármesterek és Függetlenek-15,6 százalék) tárgyal az új kormánykoalíció létrehozásáról. Kormányfőjelöltjük az 57 éves Petr Fiala, az ODS elnöke, aki az államfőtől már megbízatást is kapott a kormányalakítási tárgyalásokra. Az öt párt koalíciós szerződését hétfőn írták alá. Petr Fiala azzal számol, hogy az általa vezetett kormány még karácsony előtt hivatalba léphet.

Babist a cseh kommunisták is támogatták. MTI/Benko Vivien Cher
Babist a cseh kommunisták is támogatták. MTI/Benko Vivien Cher

Andrej Babis a 2017-es választások után alakított kormányt, miután az általa vezetett ANO mozgalom megnyerte a voksolást. Az első próbálkozásra Babis nem talált koalíciós partnert, s az ANO kisebbségi kabinet 2018 januárjában nem kapta meg a képviselőház bizalmát és néhány hónap múlva lemondott. Az ANO ezt követően a Cseh Szociáldemokrata Párttal (CSSD) alakított kisebbségi kormányt, amely a kommunista párt (KSCM) külső támogatásának köszönhetően 2018 júliusában bizalmat kapott a parlamentben, és a választási ciklus végéig hatalmon maradt.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Fájhat Trump feje, brutálisan drágul a benzin az USA-ban
Privátbankár.hu | 2026. június 11. 17:31
Rossz hírek jöttek a gazdaságból: több hónapos csúcsra nőtt az első alkalommal munkanélküli segélyért folyamodók száma, miközben az üzemanyag 23,4 százalékkal drágult. 
Makro / Külgazdaság Mohácsi Duna-híd műszaki tartamának teljes átvizsgálása
Sipos Ildikó | 2026. június 11. 16:05
A mohácsi Duna-híd beruházásának átvizsgálására és a teljes műszaki tartalmának áttekintésére kérte a kormány közlekedési és beruházási minisztert.
Makro / Külgazdaság Az EKB a kamatemelésről: inflációs nyomást okoz a közel-keleti háború
Privátbankár.hu | 2026. június 11. 15:51
Az euróövezet központi bankja szeretne olyan monetáris politikát folytatni, ami biztosítja a 2 százalékos inflációt középtávon.
Makro / Külgazdaság Egész nyáron ülésezni fog a parlament – jelentette ki Magyar Péter
Privátbankár.hu | 2026. június 11. 15:05
Ezúttal kétórás volt a Kormányszóvivői tájékoztató, melyen Magyar Péter miniszterelnök is részt vett. A vagyonadóról is beszélt. 
Makro / Külgazdaság Emelésről döntött az EKB
Privátbankár.hu | 2026. június 11. 14:44
Az Európai Központi Bank (EKB) Kormányzótanácsa csütörtöki ülésén 25 bázisponttal emelte a három irányadó eurókamat szintjén, összhangban a piaci várakozásokkal.
Makro / Külgazdaság Tetemes összeggel távozott az MNB-től Matolcsy György
Privátbankár.hu | 2026. június 11. 13:14
Kiderült, hogy az előző jegybankelnök nem igazán vette ki a szabadságait, ezért 122,8 millió forint megváltásban részesült. Emellé kapott még hathavi alapbért is a távozásához.
Makro / Külgazdaság Kiderült, meddig tart a kamatstop a Diákhitelnél
Privátbankár.hu | 2026. június 11. 11:49
A kormány még legalább az év végéig kitart az intézkedés mellett.
Makro / Külgazdaság Tovább szűkül az olló a dízel piaci és hatósági árai között
Privátbankár.hu | 2026. június 11. 11:29
Bruttó 6 forinttal csökken a gázolaj beszerzési ára péntektől, ezzel tovább szűkülhet a különbség a védett, 615 forintos ár és a piaci ár között.
Makro / Külgazdaság Óriási uniós pályázati keret nyílt meg, okosmérőket is lehet igényelni
Privátbankár.hu | 2026. június 11. 08:51
Okosmérők telepítését segíti az egyik újonnan megnyílt európai uniós pályázat, az energetikai fejlesztésekre összesen 500 milliárd forint a keret.
Makro / Külgazdaság Vagyonadó, kriptoszabályozás, kamatstop: órákon belül bejelenthetik a részleteket
Privátbankár.hu | 2026. június 11. 07:52
A szerdai kormányülésen fontos döntéseket hoztak, ezek részleteit 11 órától ismertetik. Az uniós források felhasználásáról is döntés született.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG