3p

A miniszterelnök szerint az Európai Bizottság alelnöke megsértette Magyarországot, távoznia kell pozíciójából.

Orbán Viktor miniszterelnök levélben fordult Ursula von der Leyenhez, az Európai Bizottság elnökéhez, melyben tájékoztatta, hogy Magyarországot és a magyar  embereket sértő kijelentései miatt felfüggeszti a kétoldalú politikai kapcsolatokat a testület alelnökével, Vera Jourovával - közölte az MTI-vel Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke kedd reggel. Hozzátette: Orbán Viktor álláspontja szerint az EU-biztosnak a tisztségéből való távozása elengedhetetlenül szükséges.

Orbán levelének előzménye, hogy Jourová a Der Spiegel című német magazinnak adott minapi interjújában kijelentette: a magyar demokrácia beteg. Erre Varga Judit igazságügyi miniszter már hétfőn, videós bejelentkezéssel reagált egy salzburgi konferencián, annak "Európa, koronavírus, és demokrácia: veszélyek és lehetőségek" című panelbeszélgetésén. Varga elmondta, hogy a kormány elfogadhatatlannak tartja ezt a kijelentést, főleg a bizottság alelnökétől, aki egyebek között az EU-n belüli párbeszédért felel, mert Budapest szerint éppen ő az, aki egy ilyen kijelentéssel bizalmatlanságot kelt a tagországok között.

Orbán Viktor távozik a brüsszeli EU-csúcsról a tárgyalások aznapi vége után 2020. július 18-án. Illusztráció (Fotó: EPA/JOHN THYS)
Orbán Viktor távozik a brüsszeli EU-csúcsról a tárgyalások aznapi vége után 2020. július 18-án. Illusztráció (Fotó: EPA/JOHN THYS)

Orbán mai levelében leszögezte: "Magyarország 2004-es csatlakozása óta az Európai Unió elkötelezett tagja. Vitás kérdésekben mindig - és legtöbbször eredménnyel - törekedtünk a megegyezésre. Értékeljük (Ursula von der Leyen) elnök asszony bizottsági elnöki munkáját".

Orbán Viktor kifejtette: "Vera Jourová bizottsági alelnök Magyarországot sértő szavai miatt kénytelen vagyok elnök asszonyhoz fordulni. A bizottság alelnöke Magyarországot nyilvánosan 'beteg demokráciának' nevezte, és azzal sértegette az Európai Unió magyar polgárait, hogy 'nincsenek abban a helyzetben, hogy önálló véleményt alkossanak.' E kijelentések nemcsak a demokratikusan megválasztott magyar kormány elleni - lassan már szokásosnak tekinthető - támadást jelentenek, de sértőek Magyarországra és a magyar emberekre. Az előbbi helytelen, az utóbbi elfogadhatatlan" - írta a kormányfő.

Hozzátette: e kijelentések ellentétesek a Bizottság Lisszaboni Szerződésben deklarált semleges és objektív intézményi szerepével; a nyilatkozat semmibe veszi a lojális együttműködés alapelvét, és kizárja az értelmes párbeszéd lehetőségét Vera Jourová bizottsági alelnök és Magyarország között.

"Aki tevékenységével megsérti a Szerződést, az nem lehet a jogállamiság és az európai értékek védelmezője. A biztos asszony kijelentései összeegyeztethetetlenek a bizottságban elfoglalt pozíciójával, ezért tisztségéből való távozása elengedhetetlenül szükséges. Amíg ez nem történik meg, addig a magyar kormány Vera Jourovával felfüggeszti a kétoldalú politikai kapcsolatokat" - tájékoztatta levelében Orbán Viktor az Európai Bizottság elnökét.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Van ilyen? Trump a királyi látogatás után törölt egy fontos vámot
Privátbankár.hu | 2026. május 1. 14:09
Ha nem is bontanak pezsgőt, de ennek koccintás lesz a vége.
Makro / Külgazdaság Megvan a válasz: ennyi napra elegendő az ország üzemanyag-tartaléka
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 15:32
Töltik vissza a készleteket. 
Makro / Külgazdaság Nem nyúlt a kamatokhoz az EKB
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 15:18
Maradt a 2 százalékos betéti ráta. 
Makro / Külgazdaság Újabb rossz hír Európából: gyenge lett a GDP
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 13:45
A vártnál lassabb ütemben nőtt az euróövezeti GDP az első negyedévben.
Makro / Külgazdaság A Közel-Kelet fűti az európai inflációt: 3 éve nem láttunk ilyen adatot
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 13:00
A várakozásokat is felülmúlta a drágulás üteme az euróövezetben: az áprilisi infláció 3 százalékra, 2023 szeptembere óta a legmagasabbra gyorsult. A háttérben elsősorban az energiaárak drasztikus emelkedése áll, amit a közel-keleti feszültségek fűtenek.
Makro / Külgazdaság Vakarják a fejüket az elemzők a friss GDP-adat láttán
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 12:40
Bár a vártnál erősebben kezdte az évet a magyar gazdaság, a 2026-os előrejelzéseket ez nem módosítja felfelé. A Tisza-kormánytól várható élénkítés hatásait ugyanis az iráni háború keresztülhúzhatja.
Makro / Külgazdaság Aggódhatnak az állásukért az állami cégek NER-es vezérei
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 10:45
Főleg Kapitány István és Vitézy Dávid dönthet a sorsukról.
Makro / Külgazdaság Besegített az erős forint, de így sem örülhetünk ennek az adatnak
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 10:00
Márciusban a külkereskedelmi termékforgalom aktívuma 924 millió euró volt, 773 millió euróval romlott az egy évvel korábbihoz mérten. Euróban kifejezve az export értéke 3,6 százalékkal, az importé 11 százalékkal nőtt – jelentette csütörtökön a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
Makro / Külgazdaság Varga Mihály az MNB-alapítványokról: „Igyekszünk menteni, ami ebből menthető”
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 09:10
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) reputációját helyre kell állítani, a rendőrségi ügyekben a jegybank készen áll arra, hogy segítsék az igazságszolgáltatás munkáját. Emellett szeretnék a feleslegessé vált ingatlanjaikat értékesíteni – egyebek mellett ezekről beszélt Varga Mihály jegybankelnök.
Makro / Külgazdaság Most jött: több mint három éve nem láttunk ilyen GDP-számot Magyarországon
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 08:30
A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) első becslése szerint 1,7 százalékkal bővült a GDP idehaza az első negyedévben, 2025 azonos időszakához viszonyítva. Ennél magasabb, éves szintű növekedési ütemet legutóbb 2022 harmadik negyedévében láttunk.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG