2p

A kezdődő EU-csúcsra érkező vezetőknek is volt mondandója a magyar kormány álláspontjáról.

Ukrajna hihetetlen erőfeszítéseket tett az uniós feltételek teljesítése érdekében - jelentette ki Josep Borrell, az Európai Unió külügyi és biztonságpolitikai főképviselője. Az uniós csúcstalálkozóra érkezve kijelentette, kérni fogja a tagállami vezetőket, hogy járuljanak hozzá Ukrajna biztonságának szavatolásához, az ugyanis az Európai Unió biztonságát is szolgálja.

A német kancellár feladatná a vétót

Az érkező Olaf Scholz úgy fogalmazott, hogy a magyar miniszterelnöknek fel kell adnia vétóját az Ukrajnával folytatott európai uniós csatlakozási tárgyalások megkezdésével kapcsolatban.

Mark Rutte leköszönő holland miniszterelnök kijelentette, az Ukrajnával kapcsolatos döntéshozatal blokkolása Magyarországnak is nagy kárt okozna. Hangsúlyozta:

nem az a kérdés, hogy meg lehet-e győzni Magyarországot, hanem az, hogy mit lehet közösen tenni azért, hogy megállapodás szülessen egy biztonságos Európa érdekében.

Nagy meccs lesz. Fotó: Depositphotos
Nagy meccs lesz. Fotó: Depositphotos

Ha kell, megkerülnék Magyarországot

Kaja Kallas észt miniszterelnök azt mondta, nem optimista az ukrajnai bővítést illetően. Kijelentette: Ukrajna teljesítette a tárgyalások megkezdéséhez szükséges kritériumokat. Valamiféle megállapodásra kell jutnunk, nincs idő a halogatásra, vagy az elodázásra - fogalmazott Kallas, aki hozzátette: rossz jelzés lenne, ha az EU nem kezdené meg a csatlakozási tárgyalásokat Ukrajnával.

Arra a kérdésre, amely szerint Magyarország vonakodik támogatni a Kijevnek javasolt 50 milliárd eurós, négyéves időszakra szóló uniós finanszírozást, Kallas azt mondta: más uniós országok megpróbálnak egyezséget kötni, de ha Magyarország kitart álláspontja mellett, a maradék 26 tagállam meg fog vizsgálni más lehetőségeket is.

(MTI)

 

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Elárulta a szakértő, hogy miben a legerősebbek és a leggyengébbek a magyar cégek – Interjú
Imre Lőrinc | 2026. július 4. 10:24
A magyarországi kis- és középvállalkozások szakmai tudása kiemelkedő, de hatékonyságuk alapján az európai uniós mezőny alján találhatók – mondta el a Privátbankárnak adott interjúban a Magyar Gazdaságfejlesztési Ügynökség vezérigazgatója. Fehérváry Tamást az Ipar Napjai szakkiállításon arról is kérdeztük, hogy az új kormányzati ciklusban hogyan lehetne átalakítani a támogatott hitelek rendszerét, ami részben már el is indult, a Széchenyi Kártya Program likviditási célú hiteleinél ugyanis eltörölték a 3 százalékos kamatplafont.
Makro / Külgazdaság Teljesen leáll a debreceni Semcorp-fóliagyár, amíg nem javítják meg a tűzoltó-berendezést
Privátbankár.hu | 2026. július 3. 18:11
A tűzvédelmi hatóság azonnali hatállyal minden tevékenységet megtiltott a Semcorpban.
Makro / Külgazdaság Újabb számokat posztolt az államtitkár Szijjártó Péter magángép-bérléseiről
Privátbankár.hu | 2026. július 3. 17:44
A korábbi külügyminiszter eddig nem reagált arra, hogy négy év alatt 4 milliárd 865 millió forintot fordított bérlésre.
Makro / Külgazdaság Elviselhetetlen volt a hőség Belgiumban, nagyot ugrott a halálozások száma
Privátbankár.hu | 2026. július 3. 16:01
Szombaton tetőzött a hőhullám Belgiumban, csak aznap 572 halálesetet tulajdonítottak a hőségnek. Összesen 1222-vel többen haltak meg az erre az időszakra vonatkozó átlagnál.
Makro / Külgazdaság Ismét támogathatja az elektromosautó-vásárlást a kormány
Privátbankár.hu | 2026. július 3. 14:29
Megjöttek az uniós források, a Helyreállítási Alapból pedig zöldítenék a vállalkozók autóflottáit. 
Makro / Külgazdaság Itt az első nagy projekt a feloldott európai uniós forrásokból: Vitézy Dávid jelentette be
Privátbankár.hu | 2026. július 3. 13:30
Aláírta a budai fonódó villamoshálózat folytatásának 32,2 milliárd forint értékű európai uniós támogatási szerződését Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszter.
Makro / Külgazdaság Megállt a vészjósló folyamat a benzinkutakon
Privátbankár.hu | 2026. július 3. 11:40
Szombattól nem változik sem a benzin, sem a gázolaj nagykereskedelmi ára.
Makro / Külgazdaság Megszólalt a Magyar Péter által felvázolt rémisztő hiánnyal kapcsolatban Kármán András
Privátbankár.hu | 2026. július 3. 11:19
A pénzügyminiszter a Magyar Hangnak adott interjút.
Makro / Külgazdaság Gajdos László keményen üzent az akkugyáraknak, egy új főhatóság jöhet
Privátbankár.hu | 2026. július 3. 09:10
Szeptemberben egy új, az akkumulátorgyárakat kiemelten szigorúan ellenőrző főhatóság felállítását tervezi a kormány.
Makro / Külgazdaság Örülhetnek az autósok, az év végéig még tovább eshetnek az olajárak
Privátbankár.hu | 2026. július 3. 08:58
Az amerikai székhelyű Citigroup szerint az év végére akár 60 dollárig is csökkenhet a Brent olaj ára, miután fokozatosan megszűnnek a Hormuzi-szoros körüli ellátási zavarok, és ismét a piaci fundamentumok határozzák meg az árakat. A befektetési bank ezzel több más nagy pénzintézethez hasonlóan további áresésre számít az olajpiacon, írja a Bloomberg.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG