3p
A tervezett beruházások elkészülnek, és pályázunk 2028-ra vagy 2032-re. A kormány 120 éves közös álomról beszél, és arról, hogy minimális költségterhet jelent majd az olimpia, mivel ezek a beruházások "az olimpiától függetlenül is szükségesek".

Mindezt Fürjes Balázs, a Budapest 2024 olimpiai projekt vezetője mondta el az olimpiai sportágakkal, hírekkel foglalkozó insidethegames portálnak.

Fürjes elmondta, hogy miután a hét év múlva esedékes játékokra vonatkozó pályázatot visszavonták,

"a kormány megerősítette, hogy minden tervezett versenyhelyszín elkészül".

"Ez azt jelenti, hogy a 2024-es pályázat érvényes lehet 2028-ra vagy 2032-re" - tette hozzá az egyes kiemelt budapesti beruházásokért felelős kormánybiztos megemlítve még, hogy "Budapest mindenképpen pályázni fog még", mert "ez egy 120 éves álom".

Tarlós István, Budapest polgármester korábban azt mondta, a 2024-es visszalépés miatt fennmaradt fejlesztési pénzeket a vidék kaphatja meg, de már akkor szó volt róla, hogy az olimpiától független beruházások megvalósulnak. Részletek >>>

Egyelőre még nincs napirenden

Később az MTI-nek elküldött közleményben hangsúlyozta, "nincs napirenden a kérdés, hogy Budapest pályázzon a 2028-as vagy 2032-es nyári olimpiára, előkészítés sem zajlik ebben az ügyben". Ezzel arra reagált, hogy több helyen úgy közölték nyilatkozatát, mintha Budapestnek szándéka lenne pályázni a 2028-as vagy 2032-es nyári olimpia megrendezésére.

"A kormány a korábban elmondottaknak megfelelően több, az olimpiától függetlenül szükséges sportlétesítmény építését tervezi, e tervek megvalósítását többször is megerősítette" - szögezte le, majd úgy folytatta: "Amennyiben a 120 éves magyar olimpiai álomból egyszer valóság lesz, akkor az minimális költséggel járna a sportlétesítmények tekintetében".

A tervezett beruházások között szerepel a Duna-partra megálmodott Olimpiai Stadion, amelyben a hazai atlétikai szövetség javaslatára 2023-ban világbajnokságot rendeznének. Ezzel összefüggésben Fürjes már folytatott is megbeszélést Sebastian Coe-val, a nemzetközi sportági szövetség elnökével (IAAF) az aarhusi SportAccord konferencián. Atlétikában - Coe kezdeményezésére - a közelmúltban eltörölték a hivatalos pályázati eljárást, helyette az IAAF előzetes egyeztetéseket követően bejelenti a rendezőt. Az idei atlétikai vb Londonban, a 2019-es Dohában, a 2021-es pedig az egyesült államokbeli Eugene-ben lesz.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Van ilyen? Trump a királyi látogatás után törölt egy fontos vámot
Privátbankár.hu | 2026. május 1. 14:09
Ha nem is bontanak pezsgőt, de ennek koccintás lesz a vége.
Makro / Külgazdaság Megvan a válasz: ennyi napra elegendő az ország üzemanyag-tartaléka
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 15:32
Töltik vissza a készleteket. 
Makro / Külgazdaság Nem nyúlt a kamatokhoz az EKB
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 15:18
Maradt a 2 százalékos betéti ráta. 
Makro / Külgazdaság Újabb rossz hír Európából: gyenge lett a GDP
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 13:45
A vártnál lassabb ütemben nőtt az euróövezeti GDP az első negyedévben.
Makro / Külgazdaság A Közel-Kelet fűti az európai inflációt: 3 éve nem láttunk ilyen adatot
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 13:00
A várakozásokat is felülmúlta a drágulás üteme az euróövezetben: az áprilisi infláció 3 százalékra, 2023 szeptembere óta a legmagasabbra gyorsult. A háttérben elsősorban az energiaárak drasztikus emelkedése áll, amit a közel-keleti feszültségek fűtenek.
Makro / Külgazdaság Vakarják a fejüket az elemzők a friss GDP-adat láttán
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 12:40
Bár a vártnál erősebben kezdte az évet a magyar gazdaság, a 2026-os előrejelzéseket ez nem módosítja felfelé. A Tisza-kormánytól várható élénkítés hatásait ugyanis az iráni háború keresztülhúzhatja.
Makro / Külgazdaság Aggódhatnak az állásukért az állami cégek NER-es vezérei
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 10:45
Főleg Kapitány István és Vitézy Dávid dönthet a sorsukról.
Makro / Külgazdaság Besegített az erős forint, de így sem örülhetünk ennek az adatnak
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 10:00
Márciusban a külkereskedelmi termékforgalom aktívuma 924 millió euró volt, 773 millió euróval romlott az egy évvel korábbihoz mérten. Euróban kifejezve az export értéke 3,6 százalékkal, az importé 11 százalékkal nőtt – jelentette csütörtökön a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
Makro / Külgazdaság Varga Mihály az MNB-alapítványokról: „Igyekszünk menteni, ami ebből menthető”
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 09:10
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) reputációját helyre kell állítani, a rendőrségi ügyekben a jegybank készen áll arra, hogy segítsék az igazságszolgáltatás munkáját. Emellett szeretnék a feleslegessé vált ingatlanjaikat értékesíteni – egyebek mellett ezekről beszélt Varga Mihály jegybankelnök.
Makro / Külgazdaság Most jött: több mint három éve nem láttunk ilyen GDP-számot Magyarországon
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 08:30
A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) első becslése szerint 1,7 százalékkal bővült a GDP idehaza az első negyedévben, 2025 azonos időszakához viszonyítva. Ennél magasabb, éves szintű növekedési ütemet legutóbb 2022 harmadik negyedévében láttunk.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG