1p

A geopolitika felforgatja a piacokat – készüljön fel időben, kerülje el a bukást!
Fedezze fel, hogyan hat a világrend változása az Ön pénzügyeire!

Klasszis Befektetői Klub

2026. január 27., Budapest

Ne maradjon le – jelentkezzen most! >>

Nem kell aggódni, nem vész el az az ezermilliárd: vidékfejlesztésre mehet el a pénz.

Lázár János még a múlt héten pendítette meg, hogy mivel „Budapestnek nem kellett az olimpiára ezermilliárd forint fejlesztési forrás”, így abból a vidéket lehetne fejleszteni. Erre reagált Tarlós István főpolgármester,  elmondása szerint bár bizonyos, kifejezetten az olimpia céljait direkt módon szolgáló sportcélú beruházások "éppen elmaradhatnak, de nem a teljes beruházási kontingens". Az olimpiától függetlenül is megvalósítandó beruházások "természetesen nem maradnak el", és ilyet nem is mondott senki, fűzte hozzá.

A folyamatban lévő OLAF-ügy kapcsán Tarlós István elmondta: lényegében csak a 2006-os választás előtti szerződések miatt kérhetik az uniós pénzek visszafizetését. Emlékeztetett: a problémás szerződéseket egy kivételével 2010 előtt kötötték. Az egy kivétellel ráadásul pusztán annyi probléma van, hogy egy közbeszerzési eljárást kellett megkerülni, az OLAF szerint itt nem bűncselekmény történt, csupán súlyos szabálytalanság. Ezt azonban egy összeférhetetlenség miatt nem lehetett volna másképp csinálni.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Megint megszólalt Trump Venezueláról
Privátbankár.hu | 2026. január 15. 08:41
Donald Trump szerint Venezuelának célszerű lenne az OPEC tagjának maradnia, ugyanakkor elmondása szerint nem világos számára, hogy ez az Egyesült Államok érdekeit szolgálja-e. A kérdésről Washington eddig nem egyeztetett Caracassal.
Makro / Külgazdaság Kiütős számok jöttek a magyar iparról
Privátbankár.hu | 2026. január 15. 08:31
Az ipari termelés volumene 2025 novemberében 5,4 százalékkal elmaradt az egy évvel korábbitól. A munkanaphatástól megtisztított index hasonló adatot mutat. Visszaesés következett be a feldolgozóipari alágak döntő többségében. A szezonálisan és munkanappal kiigazított adatok alapján az ipari kibocsátás 2,0 százalékkal kisebb volt a 2025. októberinél.
Makro / Külgazdaság Az OECD-n kívüli országok húzhatják az olajkereslet növekedését
Privátbankár.hu | 2026. január 14. 18:14
Idén napi 1,4 millió hordóval, jövőre további 1,3 millió hordóval emelkedhet a globális olajkereslet az OPEC előrejelzése szerint. A szervezet a világgazdaság növekedési ütemével kapcsolatban is előrejelzéseket adott az idei és a jövő évre.
Makro / Külgazdaság Elkezdődött az új birodalomépítés korszaka, Venezuela csak az első lépés
Imre Lőrinc | 2026. január 14. 16:07
Az olajról, Kínáról, és az új birodalomépítési törekvésekről szólt az Egyesült Államok venezuelai beavatkozása – erről beszélt a Bécsben már 31. alkalommal megrendezett Közép- és Kelet-európai Fórumon az UniCredit Befektetési Intézetének igazgatója. Edoardo Campanella a lapunknak adott interjúban a dél-amerikai ország mellett kitért Grönland helyzetére is. Illetve azt is megtudtuk, hogy hol zárhat idén a magyar növekedés régiós összevetésben.
Makro / Külgazdaság Élő beszélgetés László Csabával – a Klasszis Klub Live-ban
Privátbankár.hu | 2026. január 14. 15:16
A volt pénzügyminiszter, közgazdász, fél 4-től a Klasszis Média YouTube-csatornáján válaszol a mi és olvasóink, nézőink kérdéseire.
Makro / Külgazdaság Nagyon bejött az elektromos fordulat az Audinak
Privátbankár.hu | 2026. január 14. 11:16
Az elektromos modellek megrendelései mintegy 58 százalékkal ugrottak meg.
Makro / Külgazdaság Közel háromszorosa a román infláció a magyarnak
Privátbankár.hu | 2026. január 14. 10:42
Decemberben 9,69 százalékkal nőttek a fogyasztói árak Romániában – közölte szerdán az Országos Statisztikai Intézet (INS).
Makro / Külgazdaság Nem elég, hogy csúsznak az utak, még a dízel is drágább lesz
Privátbankár.hu | 2026. január 14. 09:46
A benzin nem drágul legalább.
Makro / Külgazdaság Válságot hagy maga után Lázár János
Privátbankár.hu | 2026. január 14. 08:30
Bár úgy tűnt, a miniszteri teendőit az áprilisi választásokig már nem ellátó politikus által irányított építőipar szeptemberben és októberben kikerült a negatív spirálból, novemberben jött a feketeleves.
Makro / Külgazdaság Ön is kérdezheti élőben László Csabát! Ma délután fél 4-kor a Klasszis Klub Live-ban
Privátbankár.hu | 2026. január 14. 07:54
A volt pénzügyminiszter lesz a vendége a Klasszis Média immár 6. évfolyamába lévő egyórás élő adásának. Amelyben szokás szerint nemcsak mi kérdezünk, hanem ezt olvasóink is megtehetik, akár előzetesen, akár a Klasszis Média YouTube-csatornáján, illetve az Mfor és a Privátbankár Facebook-oldalán közvetített adás során.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG