2p
Mi ha Donald Trump lennénk, biztosan elkezdenénk gondolkozni, hogy valami így nem jó.
Anthony Scaramucci (MTI/AP/Pablo Martinez Monsivais)

A Fehér Ház hivatalosan bejelentette, hogy Donald Trump elnök hétfőn felmentette hivatalából Anthony Scaramucci kommunikációs igazgatót.

A Fehér Ház szóvivője, Sarah Huckabee Sanders közleményt adott ki, amelyben közölte , hogy Anthony Scaramucci távozik a kommunikációs igazgató posztjáról. Anthony Scaramucci úgy érezte, az a legjobb, ha John Kelly kabinetfőnök tiszta lappal indul és maga állítja össze csapatát- olvasható a szóvivő közleményében, amelyben Huckabee Sanders egyben  sok szerencsét is kívánt Anthony Scaramuccinak.

Akkor most mi az igazság?

A közlemény kiadása előtt percekkel, az amerikai közszolgálati rádió (NPR), több televíziós csatorna és a mértékadó média napilapjai jelentették a hírt Scaramucci távozásáról, hozzátéve, hogy Donald Trump az új kabinetfőnök, John Kelly kérésére mentette fel a tíz nappal ezelőtt kinevezett kommunikációs igazgatót.

A The Wall Street Journal, a The New York Times és a Politico egybehangzó értesülései szerint a felmentésre néhány órával John Kelly beiktatása és a kormányülés után került sor. Azt egyelőre nem tudni, hogy Scaramucci a Fehér Házban marad-e más beosztásban, vagy elbocsátják, bár a Fehér Ház közleménye azt sejteti, hogy az igazgató végleg távozik a Fehér Házból.

A felmentésre néhány nappal azt követően került sor, hogy a The New Yorker magazin Scaramuccival közölt interjút, amelyben a Wall Street korábbi bankárja trágárságokkal vegyes, minősíthetetlen hangon támadta a Fehér Ház vezető tisztségviselőit, köztük John Kelly elődjét, Reince Priebust. Július 21-én történt kinevezése után a kommunikációs igazgató nylvánosan azzal fenyegetődzött, hogy kirúg mindenkit a Fehér Házból. Az elmúlt tíz napban távozott a kommunikációs csapatból Michael Short, majd benyújtotta lemondását Sean Spicer szóvivő is.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Még drágább lesz a tankolás szerdától
Privátbankár.hu | 2026. április 28. 10:47
Persze csak annak, aki piaci áron tankol.
Makro / Külgazdaság Fontos hírt közölt a 4iG
Privátbankár.hu | 2026. április 28. 06:58
A felek közös célja az európai piaci jelenlét további erősítése.
Makro / Külgazdaság Széthúznak az uniós intézmények, és ezt a gazdák és a leszakadó térségek bánhatják
Vámosi Ágoston | 2026. április 28. 05:59
Az Európai Parlament azt szeretné, ha még ebben az évben véglegessé válna az Európai Unió 2028 és 2034 közötti költségvetése. A tervei azonban nagyságrendekkel többe kerülnének, mint az Európai Bizottságé. A legnagyobb különbség a mezőgazdasági támogatások és a felzárkóztatáshoz szükséges források területén van, amelyeket a Bizottság jelentősen visszavágna a versenyképességre hivatkozva.
Makro / Külgazdaság Versenyfutás az idővel: mennyi pénzt szerezhetnek vissza Magyar Péterék Brüsszelben?
Privátbankár.hu | 2026. április 27. 19:06
Még meg sem alakult az új kormány, leendő képviselői máris tárgyalnak a belga fővárosban arról, hogyan lehetne feloldani a távozó Orbán-kormány jogállam-ellenes lépései miatt befagyasztott eurómilliárdokat. Az idő ugyanis szorít, augusztus 31-éig teljesíteni kell az Európai Bizottság által szabott feltételeket, december 31-éig pedig le is kell zárni a kifizetéseket. Ezt járta körül a Trend FM-ben hétfő délelőtt főszerkesztőnk, Csabai Károly, aki az adás második részében a hazai ár- és kamatstopok lehetséges jövőjéről is beszélt.
Makro / Külgazdaság Szijjártó Péter és Vitályos Eszter is helyet kap a Fidesz padsoraiban
Privátbankár.hu | 2026. április 27. 16:36
Megalakult a Fidesz frakciója.
Makro / Külgazdaság Negatívról stabilra – döntött a hitelminősítő
Privátbankár.hu | 2026. április 27. 13:37
Jó hírt kapott a kínai gazdaság.
Makro / Külgazdaság Mosolyt csalt Magyar Péter arcára Mészáros Lőrinc
Privátbankár.hu | 2026. április 27. 13:17
Itt a válasz a hétfői levélre.
Makro / Külgazdaság Ukrán segítséggel épülne a lengyel drónarmada
Privátbankár.hu | 2026. április 27. 12:58
Kell az ukránok szakértelme.
Makro / Külgazdaság Hiába a fölényes Tisza-siker, Varga Mihályék még nem lazíthatnak
Privátbankár.hu | 2026. április 27. 12:49
Ezt mutatja a Monetáris Tanács keddi kamadöntése előtt az Mfor Elemzői Konszenzus.
Makro / Külgazdaság Ez lehet a Tisza-kormány egyik legnagyobb gazdasági kihívása
Imre Lőrinc | 2026. április 27. 12:18
Az Orbán-kormány 16 éve alatt összességében nem sikerült csökkenteni a Budapest és a vidéki régiók közötti gazdasági különbségeket. 2016 környékén valamelyest szűkült az olló, de a 2020-as évek után visszatértünk a startvonalra, vagy talán még azon is túlra. A Tisza most ismét nekikezdhet a felzárkóztatásnak.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG