2p
A 7.3-as erősségű földrengés Irak és Irán határában történt, a sérültek száma több ezerre tehető.

A Reuters cikke szerint legalább 332-en meghaltak, és 2500-an megsérültek abban a 7,3-es erősségű földrengésben, ami vasárnap rázta meg Irakot és Iránt. A romok alatt többen eltűntek, őket jelenleg is keresik a mentőalakulatok. Az áldozatok többsége a nyugat-iráni Kermanshah régióból származik, mindössze 15 kilométerre az iraki határtól.

Az iráni állami televízió szerint a rengésben teljes falvak omlottak le, rengetegen rekedtek a törmelék alatt. A rengésben legalább 14 iráni régió érintett volt, a rengés epicentruma a  Sulaimaniyah régió Penjwin nevű városához volt közel, Kurdisztánban. Itt azonban viszonylag kevesen estek áldozatul, a kurd egészségügy 4 halottról és 50 sérültről számolt be.

Félretették az ellentéteket

A katasztrófa összekovácsolja a térséget, a török katasztrófavédelem (AFAD) jelezte, hogy segítséget küldenek az iraki áldozatoknak. Ankarából katonai teherszállító repülőgéppel szállítanak eszközöket, köztük 60 sátrat, egy 25 fős mentőegységet, és 300 takarítót. Emellett folyamatosan egyeztetnek a bagdadi kormánnyal, továbbá az iraki Vörösfélholddal, és a török mentőcsapat az ő kéréseiknek megfelelően vesz majd részt a mentési munkálatokban.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Elon Musk bemondta: két csodafegyverre is számíthat Amerika
Privátbankár.hu | 2026. október 17. 15:56
A világ leggazdagabb embere szerint azok nélkül, amit mond, az Egyesült Államok képtelen lesz kilábalni.
Makro / Külgazdaság Brutálisan fogy a magyar: pár év múlva 9 millióan sem leszünk
Privátbankár.hu | 2026. október 17. 14:41
Azt hiszi van belföldön 10 millió magyar? Téved.
Makro / Külgazdaság Oszkó Péter: Ideje a hazai vagyonosoknak is felfedezniük a részvénypiacot
Izsó Márton - Csabai Károly | 2026. október 17. 10:39
A Bajnai-kormány 2009-2010 közötti pénzügyminisztere élő műsorunk vendége volt. A 6. évfolyamában járó Klasszis Klub Live 106. adását most a Klasszis YouTube-csatornán megnézheti, vagy a Klasszis Podcast-csatornán meghallgathatja.
Makro / Külgazdaság Putyin győzelmet ünnepelhet: Trump egyetlen tollvonása borította a szankciós helyzetet
Privátbankár.hu | 2026. október 17. 08:27
Néhány hete még elképzelhetetlen lépésre került sor péntek éjjel.
Makro / Külgazdaság Az oroszok várnak: még nem ült le tárgyalni a kormány Paks II.-ről
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 18:14
Erről a Roszatom vezérigazgatója beszélt egy rendezvényen.
Makro / Külgazdaság Volánbusz-ügy: megszüntették az egyik leggazdagabb magyar letartóztatását
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 17:26
Döntött az illetékes bíróság.
Makro / Külgazdaság Matolcsy György új videóval állt elő az MNB-alapítványokról
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 16:06
A volt jegybankelnök „hamis meséről” beszélt.
Makro / Külgazdaság Itt az újabb kormányzati feljelentés, költségvetési csalás a gyanú
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 14:41
A Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium egy kiadvány miatt lépett. 
Makro / Külgazdaság Rossz hír jött az orosz vodkáról
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 14:14
Rosszabbul fogynak az italok.
Makro / Külgazdaság Átalakuló világrend: Pénzügyi csendőrből támogató tanácsadóvá válik a Valutaalap
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 13:54
Bod Péter Ákos legújabb elemzésében a Nemzetközi Valutaalap és a Világbank Csoport bangkoki éves találkozója kapcsán mutat rá a globális pénzügyi intézmények gyökeres szerepváltására. Miközben a hitelezési feltételek az ezredforduló óta sokat finomodtak, a Valutaalap legfrissebb országjelentése komoly szakmai iránytűt ad a politikai fordulat utáni Magyarország gazdasági vezetése számára is.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG