6p

125 éve mérjük az időjárást. Az év első kilenc hónapjában még soha nem hullott olyan kevés csapadék Magyarországon, mint 2026-ban.
Van vízstratégiánk a következő évtizedekre?

Ne csak olvasson a problémáról – legyen ott, ahol a megoldásokról beszélünk!

Klasszis Fenntarthatóság 2026 Konferencia
2026. november 5.

Jelentkezzen most >>

Január végén nagyon sok politikus és gazdasági döntéshozó bagatelizálta el a koronavírus várható hatásait. Azóta óriásit fordult a világ, és sorra jelentik be a gigantikus mentőcsomagokat. Érdemes megnézni, hogy ezek milyen nagyságrendűek, és összevetni a mostani összegeket a 2008-as gazdasági válságban megmozgatott pénzekkel.

Nehéz megmondani, hogy a politikusok és jegybanki vezetők végtelenül naiv módon viselkedtek, vagy éppen rendkívül cinikusak voltak, de a jelek szerint nagyon sokáig abban bíztak, hogy a koronavírus csupán Kína problémája marad. A járvány viszont elszabadult, és miközben Ázsiában lecsengeni látszik a vírusos tüdőgyulladás, a nyugati világban több tízezer ember kapta meg a betegséget, és ezrével halnak meg tőle.

Mindez pedig pánikszerű bezárkózást okoz mind Európában, mind a tengerentúlon, ami gyárak leállásával, és a szolgáltatószektor megbénulásával jár. Vannak ugyan optimista forgatókönyvek, de ezeket szinte biztosan a sutba dobhatjuk, hiszen például az amerikai elnök Donald Trump már olyan előrejelzést közölt, hogy augusztus környékén lehetünk túl a járványon. Ezek alapján pedig viszonylag kicsi az esélye annak, hogy akár az Egyesült Államok, akár a nagy európai gazdaságok elkerüljék a recessziót.

Ezzel kapcsolatban ugyan továbbra is mértéktartó vélemények látnak napvilágot, ám jelzésértékű, hogy a drasztikus jegybanki lépések után meghirdetett fiskális programokban milyen összegekről van szó. Ezek pedig két dolgot jelezhetnek, vagy azt, hogy nagyon komolyan veszik a döntéshozók a problémákat, és olyan gazdasági intézkedéseket akarnak hozni, amit nem kell később toldozgatni, de persze az az üzenete is lehet, hogy a közvélekedésnél sokkal nagyobb lehet a gond.

1000 milliárdos program jön az USA-ba

Ezermilliárd dolláros újabb pénzügyi csomaggal élénkítené a koronavírus-járvány miatt gondokkal küszködő amerikai gazdaságot a szövetségi kormány - jelentette be az éjszaka folyamán Steve Mnuchin pénzügyminiszter, miután a törvényhozókkal tanácskozott a kongresszusban.

A miniszter közölte: a kormányzat javaslatai alapján a kongresszus "akár ezermilliárd dollárt" pumpálhat az amerikai gazdaságba. Konkrét összeget nem említett, de hangsúlyozta, hogy "nagyon fontos és bátor" gazdasági döntésekre van szükség. Mnuchin kifejtette, hogy a kormány rendkívül fontosnak tartja nem csak az üzleti és a vállalati szféra fizetőképességének erősítését, hanem azt is, hogy az állampolgárok szintén fizetőképesek legyenek. "Azon gondolkodunk, hogy záros határidőn belül csekkeket küldjünk a felnőtt amerikaiaknak, és egyszeri összeggel segítsünk nekik átvészelni a koronavírus-válság időszakát" - fogalmazott, hozzáfűzve, hogy várhatóan két hét múlva postázzák a csekkeket. Mnuchin továbbra sem említett konkrét összeget, de amerikai sajtójelentések szerint egyszer folyósított ezerdolláros összegről van szó.

Pozitívak az első tapasztalatok a pénz ilyen szórásának kapcsán. A 7 milliós Hongkong minden állampolgárának 10 ezer dollárt (kb. 400 ezer forintot) adtak, miközben a vállalkozásokat is kisegítették különböző támogatásokkal. Ezek révén pedig úgy tűnik, hogy az ottani gazdasági helyzetet sikerült a felszínen tartani. Igaz, számukra is nagy kérdés lesz, hogy a világgazdasági folyamatok miként alakulnak a következő fél évben, az fogja ugyanis meghatározni végső soron az ottani akció végeredményét.

A pénzügyminiszter leszögezte, hogy ez gyorsabb segítség, mint a személyi jövedelemadó átmeneti csökkentése, amelyet Donald Trump amerikai elnök korábban javasolt. Trump javaslatát a demokrata párti törvényhozók elvetették, és inkább a munkanélküli segély összegének megemelését, a hosszabb ideig tartó fizetett betegszabadságot és az élelmiszerjegyre jogosultak körének bővítését szorgalmazzák.

A kongresszusban kedden későn éjszaka is vitáztak a javaslatokról a politikusok. Mitch McConnell, a szenátus többségben lévő republikánus frakciójának vezetője újságíróknak úgy nyilatkozott: a törvényhozók addig nem kezdhetik meg a húsvéti szabadságukat, amíg nem születik megállapodás a koronavírus-járvány miatti gazdasági visszaesés enyhítésére. Hangsúlyozta: "egészen különleges helyzet alakult ki azzal, hogy egészségügyi válság teszi tönkre a gazdaságot". Az elnök és csapata azzal próbálja nyomás alá helyezni a demokratákat, hogy az sulykolják, ha nem tesznek ilyen határozott lépéseket, akkor a munkanélküliség (amely az elmúlt hónapokban fél évszázados mélypontra, 3,5 százalékra esett) rövid időn belül 20 százalékos szintre ugorhat.

A most bedobott 1000 milliárd dollár egy átlagember számára elképzelhetetlen nagy összeg, de talán érzékelteti a súlyát, ha jelezzük, ez az amerikai GDP 5 százalékának felel meg. Még érdekesebb, ha összevetjük a 12 évvel ezelőtti megroppanással. A 2008-as válság a nyugati világot is nagyon mélyen érintette, és bár túlzó volt, nem véletlen állította a média és a politikusok az 1929-es nagy gazdasági világválsággal párhuzamba az egy évtizede zajlott folyamatokat. Rendkívül figyelemre méltó, hogy a legutóbbi gazdasági megrázkódtatáskor a GDP 2 százalékának megfelelő mentőcsomagot raktak össze.

A spanyolok all in-t mondhatnak

Hogy komoly gazdasági problémák elé néz Európa, az immár nem titok, Angela Merkel német kancellár is megerősítette, bár friss nyilatkozatában azt is sugallta, hogy urai a helyzetnek. A német vezető szerint "nagyon-nagyon komoly" gazdasági következményekkel járhat, amelyeket az EU a legnagyobb határozottsággal igyekszik ellensúlyozni.

Érdekesség egyébként, hogy az Egyesült Államokban még csak nem is hoznak extrém intézkedéseket, Dél-Európában ugyanis GDP-arányosan ennél sokkal nagyobb összegeket kívánnak a kormányok megmozgatni. Olaszországban lépésről-lépésre próbálják a helyzetet kezelni, de az óvatos becslések alapján is sokszázmilliárd euróra lesz szükség, hogy a járvány hatásait legalább részben tompítsák.

Spanyolországban a betegek száma ugyan elmarad az olaszországitól, de a turizmus hasonlóan kiemelkedő részaránya miatt a gazdaság szinte biztosan a földbe áll. Ezen szeretne úrrá lenni Pedro Sánchez kormányfő és kabinetje, amely egy héttel ezelőtt már bejelentett egy 14 milliárd eurós mentőcsomagot. Most viszont a hírek szerint all in-t mondanak, hiszen a GDP 20 százalékának megfelelő mentőcsomag összeállítására készülnek. Reményeik szerint az üzleti szféra és a lakosság számára is segítséget nyújtó eurómilliárdot révén elkerülhető lesz az elhúzódó, mély gazdasági válság.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Részletesen elmondta a Költségvetési Tanács elnöke, mit gondol a jövő évi büdzséről
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 16:47
Ambiciózus hiánycsökkentést irányoz elő a jövő évi költségvetés – mondta a Költségvetési Tanács elnöke egy hétfői budapesti konferencián.
Makro / Külgazdaság A gázszámlán is nyoma lehet az amerikai választásnak
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 16:18
Nagyon hektikusan alakult idén az energiahordozók ára, ráadásul most újabb piacbefolyásoló esemény elé nézünk. A november 3-i amerikai félidős választási eredmények érdemi hatással lehetnek az olaj és a földgáz tőzsdei árára. Ezekről beszélt kollégánk, Király Béla a Trend FM Reggeli monitor című műsorában.
Makro / Külgazdaság Leváltották az állami meddőségi centrum ügyvezetőjét
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 14:59
Új ügyvezető érkezik a Dunamenti REK Reprodukciós Központ élére. 
Makro / Külgazdaság Nagyszerű hírt kaptak az autósok az első novemberi munkanapon
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 14:06
Hétfőre kisebb mértékben csökkent a 95-ös benzin országos átlagára a pénteki értékhez képest. 
Makro / Külgazdaság Rekordösszegek repkedtek a sport-tao átalakítása előtt
Kecső Richárd | 2026. november 2. 12:19
Csaknem 1408 milliárd forintnyi sport-tao támogatási igazolást adtak ki Magyarországon tizenegy támogatási időszak alatt, az összeg közel fele azonban mindössze száz szervezethez kapcsolódik. Az Mfor elemzése szerint a kormány új adatbázisa jelentős különbségeket mutat a sportszervezetek között, miközben továbbra sem derül ki pontosan, hogy a támogatásokból mennyi pénz érkezett meg ténylegesen a kedvezményezettekhez.
Makro / Külgazdaság Lemondott a belga miniszterelnök, költségvetési válság alakult ki Brüsszelben
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 10:47
Benyújtotta lemondását Bart De Wever belga miniszterelnök Fülöp királynak, miután a kormánykoalíciónak nem sikerült megállapodnia a 2027-es szövetségi költségvetésről. A Le Soir belga napilap beszámolója szerint a vasárnap este kezdődött, szűk körű kabinetülés hétfő hajnalban eredménytelenül ért véget, ezzel politikai válságba került az ötpárti kormánykoalíció.
Makro / Külgazdaság A Tisza számára is fontos tanulságként szolgálhat a második Orbán-kormány alatt átadott debreceni stadion
Imre Lőrinc | 2026. november 2. 09:57
Jelentősen átalakul a magyarországi sportfinanszírozás, miután megszűnik a 2011-ben létrejött tao-rendszer, amely alapján a nyereségesen működő vállalatok hat látvány-csapatsportág számára közvetlenül ajánlhatták fel a társasági adójuk (akár nagyon jelentős) százalékát. Az viszont továbbra is fontos kérdés, hogy hosszabb távon az elmúlt 16 évben felépült látványberuházások, stadionok fenntartását és üzemeltetését hogyan lehet még inkább a piaci működés irányába terelni, ezzel is levéve a terheket a költségvetésről.
Makro / Külgazdaság Egyre többen vesznek lakást minimális önerővel Magyarországon
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 09:15
Egy év alatt több mint négyszeresére emelkedett a 20 százaléknál kisebb önerővel felvett lakáshitelek aránya Magyarországon. A Magyar Nemzeti Bank adatai alapján 2026 júniusában már a jelzáloghitelek 12,5 százalékát folyósították ilyen feltételekkel, szemben az egy évvel korábbi 3 százalékkal. A BiztosDöntés.hu elemzése szerint a növekedés elsősorban az Otthon Start programnak köszönhető, amely szélesebb körben tette lehetővé a 10 százalékos önerővel történő lakásvásárlást.
Makro / Külgazdaság Újabb áremelkedések nehezítik a magyar ipari vállalatok helyzetét
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 09:00
Mérséklődött a magyar feldolgozóipar növekedési üteme októberben, de az ágazat továbbra is bővülést mutat. A Magyar Logisztikai, Beszerzési és Készletezési Társaság (MLBKT) hétfőn közzétett adatai szerint a szezonálisan kiigazított Beszerzési Menedzser Index (BMI) a szeptemberi 53,3 pontról 53,1 pontra csökkent. A mutató ugyanakkor meghaladja az októberi hosszú távú, 52,4 pontos átlagot, és továbbra is az 50 pontos növekedési küszöb felett áll.
Makro / Külgazdaság Dráma a Velencei-tónál
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 08:48
Közel 120 centiméterrel volt alacsonyabb a vizszint 2026. október 19-én az 1996-2025. közötti októberi mediánnál, mindössze 5,6 centiméter.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG