3p

A települések önkormányzatainak hirdetett támogatási csomagot az osztrák kormány; a pályázaton induló városok és falvak között egymilliárd eurót osztanak szét - jelentette be Sebastian Kurz kancellár, aki példátlan méretűnek nevezte a támogatási csomagot.

Sebastian Kurz hozzátette: ezáltal nemcsak a fejlesztéseket ösztönzik, hanem egyben a helyi gazdaságokat is támogatják Ausztriában. A kancellár elmondta, hogy a koronavírus okozta válság miatt jelentősen csökkentek a települések bevételei, ennek következtében pedig több helyen felfüggesztik vagy elhalasztják a beruházásokat. Arról is beszélt, hogy a beruházások támogatásának célja egyebek mellett munkahelyek teremtése, de szempont az is, hogy a pénz legalább 20 százalékát ökológiai célú beruházásokra fordítsák.

A városok és a községek különféle projektekre nyújthatnak be pályázatot, így egyebek mellett a településeken lévő létesítmények, iskolák, óvodák, idősotthonok, sportlétesítmények, templomok, múzeumok felújítására, fejlesztésére, de a tömegközlekedés korszerűsítésére is, és emellett az energia megtakarítással kapcsolatos intézkedéseket, a szélessávú internet kiépítését is támogathatják.

A meglévő és a jövőbeni beruházásokat egyaránt támogatják; az állam átvállalhatja a projektek költségeinek akár a felét is, ha a projektet 2020. június 1-je és 2021 decembere között kezdik, vagy tavaly júniustól már megkezdték, és a koronavírus okozta válság miatt nem tudják tovább finanszírozni. A pályázatokat jövő év végéig lehet benyújtani.

A talpra állás építőköve

Gernot Blümel pénzügyminiszter szerint a csomag a talpra állás építőköve. Az elbírálásban szerepet játszik a települések lakosságszáma, valamint a népesség eloszlása is. A tárcavezető példaként említette, hogy egy kétezres lélekszámú település, mint a Tirolban fekvő Silian, legfeljebb 200 ezer eurót, míg a 40 ezer lakossal rendelkező felső-ausztriai Steyr 4,5 millió eurót kaphat, míg Bécs akár 238 millió eurót is nyerhet a pályázaton.

A csomagot néhány napon belül a parlament elé terjesztik, és a testület várhatóan még a nyári szünet előtt elfogadhatja azt.

Hogy áll a koronavírus?

Közben Ausztriában továbbra is csökken a koronavírussal fertőzöttek, illetve a betegek száma. Eddig 16 539-en kapták el a koronavírust; közülük 641-en haltak bele a betegség okozta szövődményekbe, 15 138-an ugyanakkor időközben meggyógyultak. Jelenleg 679 aktív beteget tartanak nyilván, közülük 139-en szorulnak kórházi kezelésre, és 31-en vannak az intenzívosztályon. Öt tartományban, Burgenlandban, Karintiában, Felső-Ausztriában, Salzburgban és Vorarlbergben már egyik fertőzöttnek sincs szüksége intenzív ápolásra.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Mégis beleléphetnének a britek kétszer ugyanabba a folyóba – de vannak feltételek
Privátbankár.hu | 2026. november 8. 15:28
Nyitva hagyta a volt uniós főtárgyaló az ajtót a brit visszatérés előtt.
Makro / Külgazdaság A víztől, a természettől való függőség nem áll meg az országhatárnál
Dobos Zoltán | 2026. november 8. 11:28
Az ESG-felkészülés és -alkalmazás átalakuló munkamegosztása: ki dönt, miről – és mi az, amiről nem beszélünk? címmel Fehér Sándor, Magyar Gazdaságfejlesztési Ügynökség (MGFÜ) Fenntartható Versenyképességi Osztálya vezetőjének moderálásával tartottak panelbeszélgetést csütörtökön a Klasszis Média ESG-konferenciáján, melyen Lovas Gabriella oktató, fenntarthatósági és TNFD (Taskforce on Nature-related Financial Disclosures)-szakértő és Sarkadi-Faragó Edit, a British Telecom (BT) Sustainability Proposition Managere volt a két beszélgetőtárs.
Makro / Külgazdaság Keddtől megtudjuk, mire mentek Kármán Andrásék
Privátbankár.hu | 2026. november 8. 09:18
Sokatmondó adatok érkeznek.
Makro / Külgazdaság Büszkeséggé tehető a vagyonadó? Sokkoló számok és tévhitek a jövőre érkező adónemről
Imre Lőrinc | 2026. november 7. 16:37
A 2027-től érkező vagyonadó gazdaságra, környezetre gyakorolt hatásairól szervezett kerekasztal-beszélgetést a minap a Magyar Közgazdasági Társaság (MKT) Környezetgazdaságtani Szakosztálya és a Levegő Munkacsoport. A panelben olyan sokkoló számok is elhangzottak, mint hogy a szupergazdagok által használt jachtok 8 nap alatt annyi üzemanyagot fogyasztanak el, mint egy átlagos személyautó 20 év alatt. Vagy hogy a társadalom leggazdagabb 10 százaléka annyi károsanyagot bocsát ki, mint a többi 90 százalék együttvéve.
Makro / Külgazdaság Fontos bejelentést tett Kapitány István a Wekerle Pluszról
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 12:28
A gazdasági és energetikai miniszter szerint a társasházak energetikai felújítását is támogatja az új program.
Makro / Külgazdaság Hatalmas áresés jöhet a hazai benzinkutakon
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 09:36
Az Mfor Üzemanyagár-figyelő szerint az üzemanyagárak akár 30-40 forinttal csökkenhetnek a következő 2-3 hétben.
Makro / Külgazdaság Jaj a lengyeleknek
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 08:45
Negatívra rontotta az ország adósosztályzatainak kilátását az S&P.
Makro / Külgazdaság Hat balkáni országgal bővülhet az Európai Unió roamingzónája
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 19:57
Albánia, Bosznia-Hercegovina, Koszovó, Montenegró, Észak-Macedónia és Szerbia is csatlakozhat.
Makro / Külgazdaság Ennyi költenek szociális kiadásokra az uniós tagállamok: Magyarország a sereghajtók között
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 19:47
A GDP egyhatodának megfelelő összeget költött az előző kormány szociális kiadásokra, például nyugdíjakra vagy egészségügyi ellátásra 2025-ben. A legnagyobb arányt Ausztriában tette ki ez a csoport a kiadások között.
Makro / Külgazdaság Hamar lezárhatja a Magyarországgal szembeni eljárást az Európai Parlament
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 17:27
A hetes cikkely szerinti eljárást még 2018-ban indították Magyarországgal szemben az uniós jogok megsértésének kockázata miatt.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG