2p

Európa legnagyobb fény- és tűzijátékát szerveznék meg augusztus 23-án - erre akár 1,3 milliárd forintos keretszerződést is hajlandó kötni a kormány. 

Hétfő reggel számoltunk be arról a 24.hu nyomán, hogy nettó 6 milliárd 575 millió forintba kerülhetnek az augusztus 20. alkalmából szervezett rendezvények, és ebben a tűzijáték ára még bent sincs - mostanra a lap azt is megtalálta, mennyibe kerül majd a robbantgatás.

Guller Zoltán, a Magyar Turisztikai Ügynökség vezérigazgatója szerint Európa legnagyobb fény- és tűzijátékát szervezik meg, amely a dunai rakpartok több mint négy kilométeres szakaszán lesz látható. Az ára is ehhez mérhető: az Elektronikus Közbeszerzési  Rendszerbe nemrég feltöltött dokumentumokban található szerződéstervezetben

a Nemzeti Kommunikációs Hivatal (NKH) nettó 1,3 milliárd forintos becsült árral számolt.

Tűzijáték a Duna felett Budapesten a nemzeti ünnepen, 2019. augusztus 20-án. Ez semmi ahhoz képest, amire idén készül a kormány. MTI/Koszticsák Szilárd
Tűzijáték a Duna felett Budapesten a nemzeti ünnepen, 2019. augusztus 20-án. Ez semmi ahhoz képest, amire idén készül a kormány. MTI/Koszticsák Szilárd

A lap azt is írja: három vállalkozást kértek fel ajánlattételre. Az Antenna Hungária Zrt.-t, a Valton-Sec Zrt.-t és a Network 360 Reklámügynökség Kft. A pontos részletek a szerződéskötéskor derülhetnek ki.

Karácsony Gergely főpolgármester egyébként azt írta hétfőn a Facebookon: határozottan ellenzi, hogy a hídon és annak környékén bárki bármilyen pirotechnikai eszközt használjon. "A Lánchídról szóló mérnöki jelentés világossá teszi, hogy a híd állapotának változásához, a híd bevonatának állagromlásához, a rozsdásodáshoz jelentős mértékben járultak hozzá az augusztus 20-i tűzijátékok" - írta a főpolgármester.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Magyar Péter: Európa óriási bajban van
Vámosi Ágoston | 2026. október 18. 14:12
A miniszterelnök reagált a francia nagyvárosokban történő zavargásokra: úgy látja, a rombolás érthetővé teszi, Magyarország miért lép fel ennyire szigorúan a bevándorlás kapcsán.
Makro / Külgazdaság Eurómilliárdokat spórolhatna Magyarország a védelmi pénzeken
Litván Dániel | 2026. október 18. 11:31
Egy új nemzetközi bankhoz csatlakozhat Magyarország. A lehetőségek csábítóak, de az ördög ezúttal is a részletekben van – és pont ezekről tanácskoznak Budapesten október végén.
Makro / Külgazdaság Lézerfegyverről tett bejelentést Ruszin-Szendi Romulusz
Privátbankár.hu | 2026. október 18. 10:47
Meg is mutatott egy drónt, amit a magyar fejlesztésű lézerfegyver szedett le.
Makro / Külgazdaság A Hermès és az Apple üzleteit is megrohamozták a tüntetők a francia nagyvárosokban
Vámosi Ágoston | 2026. október 18. 09:05
A diákokat az iskolák állapota, a tanárhiány és a tűlterheltség, a felnőtteket a megélhetési költségek emelkedése vitte az utcákra.
Makro / Külgazdaság Elon Musk bemondta: két csodafegyverre is számíthat Amerika
Privátbankár.hu | 2026. október 17. 15:56
A világ leggazdagabb embere szerint azok nélkül, amit mond, az Egyesült Államok képtelen lesz kilábalni.
Makro / Külgazdaság Brutálisan fogy a magyar: pár év múlva 9 millióan sem leszünk
Privátbankár.hu | 2026. október 17. 14:41
Azt hiszi van belföldön 10 millió magyar? Téved.
Makro / Külgazdaság Oszkó Péter: Ideje a hazai vagyonosoknak is felfedezniük a részvénypiacot
Izsó Márton - Csabai Károly | 2026. október 17. 10:39
A Bajnai-kormány 2009-2010 közötti pénzügyminisztere élő műsorunk vendége volt. A 6. évfolyamában járó Klasszis Klub Live 106. adását most a Klasszis YouTube-csatornán megnézheti, vagy a Klasszis Podcast-csatornán meghallgathatja.
Makro / Külgazdaság Putyin győzelmet ünnepelhet: Trump egyetlen tollvonása borította a szankciós helyzetet
Privátbankár.hu | 2026. október 17. 08:27
Néhány hete még elképzelhetetlen lépésre került sor péntek éjjel.
Makro / Külgazdaság Az oroszok várnak: még nem ült le tárgyalni a kormány Paks II.-ről
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 18:14
Erről a Roszatom vezérigazgatója beszélt egy rendezvényen.
Makro / Külgazdaság Volánbusz-ügy: megszüntették az egyik leggazdagabb magyar letartóztatását
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 17:26
Döntött az illetékes bíróság.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG