2p

Háromnapos fesztivál lesz, a pandémia utáni újrakezdés jegyében.

Nettó 6 milliárd 575 millió forintba kerülhetnek az augusztus 20. alkalmából szervezett rendezvények, és ebben a tűzijáték ára még bent sincs, írja a 24.hu.

A lap az összeget a Nemzeti Kommunikációs Hivatal (NKH), valamint a Turisztikai Marketingkommunikációs Ügynökség Zrt. által kötött szerződés szövegéből szűrte le. Mint írják, a keret értékének 70 százalékát, tehát nettó 4,6 milliárd forintot az NKH köteles kimeríteni, a fennmaradó 30 százaléka opciós.

A dokumentumból nem derül ki, hogy pontosan hol és milyen rendezvényeket szerveznek. Arra azonban emlékeztet a 24, hogy a kormány idén háromnapos Szent István-fesztivált tervez az államalapítás évfordulójának megünneplésére. Guller Zoltán, a Magyar Turisztikai Ügynökség vezérigazgatója korábbi közlése szerint pedig most - egyelőre tehát nem tudni, mennyiből - Európa legnagyobb fény- és tűzijátékát szervezik meg, amely a dunai rakpartok több mint négy kilométeres szakaszán lesz látható. 

A rendezvények grandiózusságát a Magyar Hírlap értesülése szerint az indokolja, hogy - ha a járványügyi helyzet igazolja a várakozásokat — az akár a koronavírus utáni újrakezdést is szimbolizálhatja Magyarország számára.

Az ünnepi rendezvények tető alá hozásának fealdatát az állami tulajdonú Antenna Hungária Zrt. vitte el, részeként annak a 30 milliárd forintos rendezvényszervezési keretmegállapodásnak, melyet a Rogán Antal tárcája alatt működő kommunikációs hivataltól nyert el a műsorszóró tavaly nyáron. Alvállalkozónak a kormánykedvenc kommunikációs szakember, Balásy Gyula cégeit, a New Land Media Kft.-t és a Lounge Design Kft.-t hívták meg, illetve a Fidesz kedvenc őrző-védőjeként ismert Valtont.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Kultúra Megszavazták a Médiatanács elnökét, a tagok ügyében viszont érdekes döntést hozott a Tisza-frakció
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 22. 11:04
Tóth Máté energiajogász megkapta a bizalmat, a másik két ellenzéki jelöltet viszont elkaszálta a kormánypárti többség.
Kultúra Pozsonyi zsidó örökség és egy „árva” Tóra-tekercs hazatérése
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 15. 13:45
A pozsonyi zsidó múlt és jelen fontos helyszíneit járta be a szeptember eleji Shalom Chaverim – Békesség, barátaim rendezvénysorozat. A program legemlékezetesebb mozzanata egy különleges, pontosan nem azonosítható eredetű Tóra-tekercs ünnepélyes elhelyezése volt a pozsonyi Várban.
Kultúra Neves német elismerést kapott Krasznahorkai László
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 8. 17:17
Krasznahorkai László Nobel-díjas magyar író kedden Berlinben átvette a Német Szövetségi Köztársaság Nagykeresztjét a csillaggal (Grosse Verdienstkreuz mit Stern) kitüntetést.
Kultúra Műkincs mint státuszszimbólum: hogyan lett befektetés a magyar festészetből?
Jankó Judit | 2026. augusztus 22. 16:56
Az elmúlt negyed évszázad a magyar műkereskedelem történetében látványos szerkezeti és szemléletbeli változásokat hozott. A 2000-es évek elején még erősen lokális, viszonylag szűk gyűjtői körre épülő piac mára jóval nyitottabbá, professzionálisabbá és nemzetközileg is jobban integrálttá vált. Bár a globális trendek – pénzügyi válságok, digitalizáció, befektetési szempontok erősödése – jelentősen befolyásolták a hazai folyamatokat, a magyar piac mindvégig megőrizte sajátos karakterét.
Kultúra Sztármilliárdosok – sikerből vagyon
Károly Gábor | 2026. augusztus 21. 11:16
A világ leggazdagabb emberei között ma már nemcsak iparmágnások, ingatlanfejlesztők, pénzügyi befektetők vagy épp technológiai cégek alapítói szerepelnek, hanem olyan színészek, zenészek, producerek, sportolók és médiaszemélyiségek is, akik nevükből, közönségükből építettek vagyont. A nemzetközi becslésekben rendre feltűnő sztármilliárdosok történeteiben a közös pont az, hogy a hírnévből idővel tulajdon, jog, márka, cégérték vagy befektetési portfólió vált.
Kultúra Itt az olasz rendőrség nagy fogása: előkerültek a tavasszal ellopott híres festmények
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 14. 15:43
Visszaszerezték a tavasszal ellopott Cézanne-, Renoir- és Matisse-festményeket.
Kultúra Dübörög a fesztiválszezon: ezek Európa legnagyobb nyári bulijai
Herman Bernadett | 2026. augusztus 8. 11:34
A brit Glastonbury az idén kénytelen pihenőt tartani, a kontinens többi óriásfesztiválja viszont elképesztő látványvilággal és persze sztárfellépőkkel várja a bulizókat. Budapesttől Kolozsváron át Spanyolországig várhatóan több millió fiatal kel útra, hogy a legnagyobb sztárokkal együtt fesztiválozzon.
Kultúra Elterjedt a TikTokon, hogy be lehet gyalogolni a Dunán a Szigetre, reagáltak a szervezők
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 4. 19:39
Hiába áll a Duna budapesti vízmércéjénél 16 centiméterig a víz, ez nem jelenti azt, hogy be lehet sétálni a Hajógyári-szigetre a folyón keresztül.
Kultúra Szabadon terjeszthető Anne Frank naplója az interneten, bár van egy kis bökkenő
Herman Bernadett | 2026. július 11. 16:25
Zöld jelzést adott az Európai Unió Bírósága a közkinccsé vált történelmi és irodalmi művek online terjesztésének. A csütörtöki precedensértékű ítélet szerint egy weboldal akkor is közzétehet az interneten egy bizonyos országban már lejárt szerzői jogú művet, ha az egy másik uniós tagállamban még védelem alatt áll. A döntés kulcsa a földrajzi blokkolás, amely a bíróság szerint akkor is jogkövető megoldás, ha a felhasználók VPN-nel (vagyis olyan biztonsági eszközzel, amely titkosítja az internetes adatforgalmat) kijátsszák azt.
Kultúra Meghalt a legendás énekes, Bonnie Tyler
Privátbankár.hu | 2026. július 9. 13:20
75 éves korában elhunyt Bonnie Tyler – közölte a brit énekes családja.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG