Molnos Péter művészettörténész három, a 19. század elején élt közismert személy – Gróf Andrássy Gyula, Kernstok Károly és Petrovics Elek – véleményét, illetve az akkori Károlyi-kormány pénzügyminiszteréhez írt leveleit idézte – a tervezett vagyonadó kapcsán –, így vezetve fel a saját kardinális véleményét, melyet Facebook-oldalán osztott meg. Mint írja:
"Az idézett urakhoz hasonlóan én is nagyon ellenzem, hogy a művészeti alkotásokat ugyanúgy számítsák be a vagyonadóba, mint bármilyen más ingó és ingatlan értéket. Aki ismer, jól tudja, hogy sok tekintetben baloldali nézeteket vallok, így – bevallom – elvben semmi bajom a vagyonadóval. Olyan társadalomban szeretnék élni, ahol egy tehetős ember büszke az általa befizetett adó nagyságára, és ahol – miként Magyarország boldogabb évtizedeiben – a virilisták listájának első 10 helyén állók általános tiszteletnek és megbecsülésnek örvendenek.
Mégis miért ellenzem akkor, hogy a festmények, szobrok, iparművészeti tárgyak és ritka kéziratok ugyanúgy növeljék az adóalapot, mint a jachtok, autógyűjtemények, milliós borok vagy egzotikus helyeken emelt luxusingatlanok?
Az alapvető érvem nem elvi, hanem praktikus: a vagyonadónak ez a része biztosan sokkal nagyobb társadalmi kárt okoz, mint amennyi anyagi hasznot hoz a költségvetésnek" – magyarázza, miért kifogásolja a tervezett adóformát.
Fotó: Facebook/Molnos Péter
A művészettörténész néhány példát is említ az ismeretségi köréből: az örökség révén óriási értékű kollekciót birtokló, anyagilag szerény körülmények között élő családot, amely hirtelen, évenként többmilliós pluszköltséggel találhatná szemben magát. Vagy az épp Magyarországra hazaköltöző idősebb magyar úr, aki úgy látja, Németországban mégis jobb helye maradna a gyűjeményének. Vagy az a vérbeli gyűjtő, aki rádöbbent: korábbi könyvei arra is jók már, hogy kiszámolhassák, mekkora vagyona van.
Posztjában arra is kitér, hogy milyen problémát okozhat a műtárgypiacon, hogy ki határozza meg az értéket, és mi alapján, hiszen rendszeresen előfordul, hogy ugyanaz a kép az egyik aukciósháznál alig kelt el egy-két millió forintért, majd egy éven belül egy másik árverésen 10-15 millióig emelkedett.
„Melyik az igazi érték? Divatok jönnek és mennek, ráadásul egyre gyorsabban, az árat szinte csak egy nyilvános megmérettetés tudja kideríteni, de ez is csupán esetleges pillanatfelvétel, sok esetben óriási messzeségben van a reális művészettörténeti értéktől” – folytatja Molnos, aki több mint 25 éve figyeli a formálódó magyar magángyűjteményeket, és legalább ennyi ideje kutatja a nagy elődök kollekcióit.
„A 20. században többször is felmerült a műtárgyak vagyonadó alá sorolása, de a pénzügyminiszteri igények végül minden alkalommal megakadtak a kulturális élet nagy tekintélyű szereplőinek tiltakozásán. Így történt 1916-ban, amikor többek között ifjabb gróf Andrássy Gyula ellenérvei miatt vették ki a műtárgyakat az adóköteles vagyon köréből, hasonlóképpen a Károlyi-kormány idején, 1919-ben, majd Hegedűs Lóránt pénzügyminiszterségekor, 1921-ben. 1947-ig minden egyes kormány hamar rájött, hogy ez a döntés súlyos következményekkel sújtaná a magyar kulturális életet. Egyedül ebben az esztendőben vetettek ki vagyonadót és egyszeri vagyondézsmát a magánosok műtárgyaira, de idővel ez a szigor is enyhült, és inkább az eladásokra korlátozódó illetékké „szelídült” – zárja sorait a művészettörténész.
Erős a kezdés Európa legfontosabb piacain, kedden.





