Orosz gáz vagy LNG? Ez itt a kérdés

MTI Fotó: Rosta Tibor

"Magyarország hosszú távú, biztonságos gázellátása érdekében alapvető érdekünk egy hosszú távú, kiszámítható és megbízható együttműködés a Gazprommal, ezért a Gazprom vezetőjével együtt készek vagyunk megkezdeni a tárgyalásokat egy újabb, hosszú távú gázszállítási megállapodásról" - fogalmazott Szijjártó Péter, azt követően, hogy az orosz állami Gazprom elnökével, Viktor Zubkovval tárgyalt hétfőn Budapesten.

Ennek apropóján a kritikusok több dolgot is a miniszter szemére vetnek, egyrészt szerintük nem jó, ha Magyarország hosszú távra kötelezi el magát, egy ilyen szerződés pedig ezzel jár. Másrészt a közelmúltban még arról beszélt Szijjártó Péter, hogy diverzifikálni kell az energia- és azon belül a gázportfóliót is, ennek érdekében pedig egy ideje tárgyalásokat folytatunk Horvátországgal, hogy az ott épülő cseppfolyósított gáz (LNG) fogadására alkalmas kikötői terminálban tulajdonrészt szerezzen Magyarország.

A múlt héten jelent meg egy interjú a privatbankar.hu oldalán Horvátország Budapestre akkreditált nagykövetével, aki az anyagban jelezte, hogy jól haladnak a tárgyalások, amelyek végeredményeként Magyarország résztulajdonos lehet az épülő LNG-terminálban. A hét elején Budapesten tartott LNG Summit nevű rendezvényen pedig az előadók között szerepelt Barbara Doric, LNG Croatia vezérigazgatója és Ferencz I. Szabolcs, az FGSZ elnök-vezérigazgatója, akik szintén megemlítették, hogy egyeztettek a jövőbeni együttműködésről.

Olcsó gázzal választást is lehet nyerni

Persze Szijjártó Péter bejelentése után felmerül, hogy egy esetleges hosszú távú gázszerződés beleillik-e azon intézkedések sorába, amelyek alapján az a látszat keletkezik, hogy Putyin kénye-kedve szerint cselekedne Magyarország. Mindenesetre ezt a teóriát gyengíti, ha részesedést szerzünk a horvát terminálban, mert az ellentétes lenne az oroszok törekvéseivel.

Sajnos - vagy azt is mondhatjuk, hogy szerencsére - az energiapolitika meglehetősen bonyolult, már csak azért is, mert míg az oktatás vagy az egészségügy stagnálása vagy sorvadása ugyan sokaknak fáj, de a rendszerváltás óta választáson ezzel még nem lehetett nyerni vagy veszteni, a rezsidíjak csökkentésével viszont igen. Emellett az is borítékolható, hogy ha nem lenne fűtőanyag, esetleg annak ára komolyabban felszökne, akkor fellángolna a népharag.

Hogy a politikusok és a szakemberek élete se legyen könnyű, az energiastratégia hosszú távú tervezést igénylő tevékenység, amelynek még a taktikai részletei sem feltétlen igazodnak a négyéves kormányzati ciklusokhoz. Ráadásul itt nem csak arról van szó, hogy legyen folyamatosan, megfizethető áron fűtés és villamosenergia, hanem egy sor külső és belső formális vagy íratlan szabályhoz is alkalmazkodni kell. Ott van rögtön az Európai Unió, amely globálisan az egyik legelkötelezettebb a fenntarthatóság kapcsán, miközben az energiabiztonságra és -stratégiára is vannak legalább ajánlásai. Ezeket pedig akkor is be kell tartani, ha Magyarország nem tudja azokat az érdekei szerint alakítani.

Ha leállnak a szénerőművek sokkal több gáz kell majd

Nem véletlen, hogy az energetikában ma mindenki a szén-dioxid- és karbonsemlegességről beszél, aminek megvalósításához viszont nem vezet egyszerű út. Az általunk megkérdezett szakértők azt is megemlítették, hogy a fentiek az energiamixre (vagyis, hogy egy ország vagy az EU szintjén milyen forrásokból biztosítják az energiát) is kihatnak. Az erősen szennyező, ezért a jövőben csak sokkal drágábban (vagy egyáltalán nem) üzemeltethető szénerőművek közül sokat előbb-utóbb le kell majd állítani. Németországban például várhatóan rövidtávon bezárják a ligniterőműveket, ami miatt jelentősen több gázt fognak felhasználni. A németek ugyan dinamikusan fejlesztik a megújuló erőforrásokat, azok viszont egyelőre sem mennyiségben, sem a felhasználói igényeket illetően (nem akkor süt a nap vagy fúj a szél, amikor a fogyasztók a legtöbb energiát használják) nem tudnak kielégítő működést biztosítani, ezért a gázerőművek szerepe tovább fog növekedni. A már megtermelt megújuló energia tárolása ugyanis csak elvileg lehetséges, a gyakorlatban a rendszerben lévő áramot vagy belföldön, vagy a nemzetközi piacon igyekeznek az előállító országok értékesíteni. Emiatt olyan anomáliák is megtörténhettek a közelmúltban, hogy egy erősen szeles délutánon Németország több szélenergiát állított elő, mint amennyit felhasználtak volna, és még fizettek is azért, hogy valaki ezt a plusz kapacitást átvegye tőlük. Az energiahiányos időszakokban pedig a legtöbb helyen ki-be kapcsolható gázerőműveket használnak, ezek segítségével lehet ugyanis legkönnyebben „elsimítani” a rendelkezésre álló kapacitások és igények közötti különbségeket.

Persze sokszor elhangzik az is, hogy az orosz érdekeknek (is) megfelelő energiapolitika, vagyis az onnan történő gázvásárlás és az atomerőmű építése helyett Magyarországnak is a megújuló energiára kellene fókuszálnia. Ez a kritika nem alaptalan, hiszen az EU-ban az év elején közzétett statisztikák szerint nem állunk jól ezen a téren. A legutóbb ismertetett (2017-es) adatok azt mutatták, hogy az utóbbi 5 esztendőben évről évre csökkent a megújulók részaránya. Mondanunk sem kell, hogy ezzel el vagyunk maradva a 17,5 százalékos uniós átlagtól.

Arról nem is beszélve, hogy a Magyarország által teljesítettek egy részét, vagyis a biomassza égetését, a szakértők finoman szólva sem az előremutató kategóriába sorolják, hiába ad ahhoz még pénzügyi támogatást is. Ennek kapcsán Varró László, a Nemzetközi Energia Ügynökség (IEA) vezető közgazdásza, a már említett LNG konferencián azt mondta, hogy a fa és szalma eltüzelése nem 21., hanem 19. századi technológia. A kormány ugyanakkor most nincs lépéskényszerben, mert a fenti értékkel is benne vagyunk abban a tizenegy uniós tagállamban, amely már elérte a számára 2020-ra kitűzött célt, ami hazánk esetében 13 százalék volt. Mivel azonban, ahogy fent említettük az energiapolitika olyan, mint egy soha véget nem érő maratoni futás, hátradőlni nem lehet, mert az EU célkitűzése, hogy a megújuló energia teljes fogyasztáson belüli aránya 2020-ig 20 százalékra, 2030-ig pedig legalább 32 százalékra emelkedjen. Ez pedig kihívás elé fogja állítani hazánkat, már csak azért is, mert a "csőben lévő" legnagyobb energetikai projekt, Paks II. nem a megújulók részarányát fogja növelni.

A szénerőműveket érintő gondolatmenetünkre visszakanyarodva az sem elhanyagolható kérdés, hogy mi lesz az egyik legfontosabb széntüzelésű hazai erőművel, a Mátraival. Az elmúlt napokban a sajtóban vezető hír volt az ottani környezetszennyezés, ettől nem függetlenül pedig az is, hogy a Mészáros Lőrinc fémjelezte tulajdonosi kör szeretné átpasszolni az egyre problémásabb erőművet az államnak (MVM), mert rövid (környezetszennyezés) és hosszabb távon (jelentősen dráguló kibocsátási kvóták) is úgy tűnik, hogy a felmerülő problémák miatt ez a projekt inkább vinni fogja a pénzt. Az viszont túlmutat a cikkünk keretein, hogy miként merülhet fel az, hogy a "kormányfő kedvenc vállalkozója" előbb megvesz egy erőművet, majd a problémákat látva az államnak megpróbálja értékesíteni.

Ha már fentebb elkalandoztunk a német energiapiacra, akkor érdemes azt is megemlíteni, hogy miközben Berlin előszeretettel állítja pellengérre azokat az országokat, amelyek az oroszokkal az általuk elvártnál jobb kapcsolatokat ápolnak, ők sem tudnak tőlük az energia terén elszakadni. Az Oroszországot Németországgal összekötő Északi Áramlat-2 mintegy 1200 kilométeres csőhálózatban ugyanis a Gazprom lesz az a cég, amelyik betáplál a vezetékbe. Természetesen nem kizárólag orosz gázt használnak ebben a németek, de keletről érkezik majd a felhasznált mennyiség számottevő része. Az amerikai kormányzat éppen ezért az utóbbi időben többször is rápirított Merkelékre, akik Washington szerint gázügyben kétkulacsos játszmát folytatnak.

Ezek után talán már nem is olyan egyszerű feketén vagy fehéren értelmezni Szijjártó Péter korábbi szavait, amelyeket az LNG-terminálba való befektetés kapcsán hangoztatott. A külgazdasági és külügyminiszter a nyáron zágrábi tárgyalása után arról beszélt, hogy felmerült, a közép-európai térség biztonságos gázellátása milyen módon valósul meg a következő években. Azt hangsúlyozta, hogy Magyarország számára kritikus fontosságú, hogy déli irányból újabb szállítási útvonalak, újabb gázforrások váljanak elérhetővé.

Most akkor ellentmond magának Szijjártó vagy sem?

Egy, a Gazprommal megkötésre kerülő hosszútávú szerződés, és az az óhaj, hogy újabb gázforrások váljanak elérhetővé nem feltétlen állnak ellentmondásban. Az energiafelhasználás ugyanis folyamatosan növekszik, és ezt lehetőség szerint tiszta energiával kell megoldani, hogy az uniós kötelezettségeknek is meg tudjunk felelni. Ami pedig azt eredményezheti majd, hogy évről évre egyre több földgáz kell. Ráadásul nem csak nekünk, hanem a régió és Európa más országainak is. Ebből pedig egyszerű logikával az következik, hogy a gáz iránti kereslet a hosszútávú trendet tekintve emelkedő lesz. A közgazdasági ökölszabály szerint mindez alaphelyzetben azzal járhat, hogy a növekvő kereslet emelkedő árakat hoz. (Ellentétes hatással járna, ha növekedne a kínálat, ami egyáltalán nem kizárt, hiszen a kitermelési technológia folyamatosan fejlődik, és olyan tengeri, vagy a szárazföldön, de nagy mélységben lévő mezőket is egyre hatékonyabban lehet kibányászni, amelyek korábban elérhetetlennek tűntek.)

Az oroszokkal kötendő megállapodásnál az ár tehát kulcsfontosságú lesz, illetve az is, hogy ezt fixálják, vagy indexálják, s ha utóbbi történik, az milyen benchmarkhoz lesz kötve. A mindenki számára megnyugtató megoldás így az lenne, ha a megkötésre kerülő szerződést a közvélemény is megismerhetné, transzparencia esetén ugyanis rögtön kiderülne, hogy a kormány megfelelően képviselte-e az ország érdekeit. Az átláthatóságot nehezítheti, hogy bár a hírekben rendre az szerepel, hogy Orbán Viktor, vagy Szijjártó Péter tárgyalt az ügyben az orosz féllel, a szerződés aláírója nem a magyar kormány lesz, hanem valószínűleg az MVM vagy a Magyar Földgázkereskedő, amely miatt lehet majd arra hivatkozni, hogy az abban szereplő üzleti titkok publikálása sérti a vállalatok érdekeit. Így látatlanban borítékolható, hogy a szerződés nem lesz publikus, erre egyébként a nemzetközi gyakorlatban sem igazán van példa. Érdemes ugyanakkor megjegyezni, hogy éppen azért, mert vállalatok kötik a megállapodást, tőlünk Nyugatra nem a miniszterelnök vagy a szakminiszter tárgyal erről, hanem a gáz beszerzését vagy elosztását végző vállalatok. Az ár mellett a másik kulcskérdés, hogy milyen mennyiségű gázról szól majd egy, a Gazprommal kötendő megállapodás.

A jövő nyitott kérdései közé tartozik, és a hosszútávú szerződés értékelése szempontjából sem elhanyagolható, hogy ha lesz hiányzó mennyiség, akkor azt milyen forrásból pótoljuk: vezetékes földgázt, vagy LNG-t veszünk? Azt érdemes persze leszögezni, hogy az LNG forrású gáz is - a terminálon történt visszagázosítás után - hagyományos gázvezetéken juthat el a magyar piacra, tehát a beszerzés során nem is annyira a forrása, hanem az ára az érdekes az LNG-nek. A már említett LNG Summit nevű rendezvényen Ságvári Pál, a Nemzetközi energetikai kapcsolatokért felelős miniszteri biztos azt említette, hogy folyamatosan vizsgálják az LNG gáz beszerzését, amelyet jelenleg görög, horvát, olasz, lengyel és holland kikötőkön és terminálokon keresztül lehetne megtenni. A szakember szerint a gáz és a tranzit árát is figyelembe véve az előzetes adatok alapján a horvát, az olasz és a holland LNG-terminálokon érkező energia tűnik árban kedvezőbbnek (innen 2,55-2,65 EUR/MWh ársávban érkezhetne gáz), míg a lengyel és a görög lehetőség ennél magasabb (3,31, és 5,19 EUR/MWh). Az eseményen előadó FGSZ vezető, Ferencz I. Szabolcs azt mondta, hogy az LNG egyelőre számunkra másfélszer drágább, mint a vezetékes gáz. Arról is beszélt a szakember, hogy az ár mellett a szállítás jelenthet szűk keresztmetszetet, de ez véleménye szerint a következő 3-5 évben megoldódhat, a vezetékhálózat fejlődésével párhuzamosan pedig az unióban megtörténhet a piacok integrációja is.

Nem vakvágány az LNG

Miközben a fentiek alapján úgy tűnik, Magyarország számára rövid távon a vezetékes gáz beszerzése jelenti az optimális megoldást, találkozunk olyan példákkal is, amelyek azt mutatják, hogy az LNG valós alternatíva tud lenni ezzel szemben. A gazdasági szempontok mellett az erős oroszellenesség is motiválhatta a lengyeleket, hogy elmozduljanak ebbe az irányba.

Lengyelország igazi eminens tanulóként már 2016-ban kiépítette a német határ közelében fekvő, észak-lengyelországi balti-tengeri kikötővárosban, Swinoujsciében a gázterminált. Sőt ennek révén tavaly például azt jelentették be, hogy 30 százalékkal olcsóbban szereznek be cseppfolyósított földgázt az Egyesült Államokból, mint amennyit jelenleg fizetnek a Gazprom orosz gázholdingnak. Akkor a PGNiG lengyel gázszolgáltató vezetője azt jelezte, hogy évi 2 millió tonna LNG importjáról kötött megállapodást az amerikai Venture Global LNG amerikai céggel. A mennyiség ugyan nem oldja meg a lengyelek energetikai problémáit, ám elhanyagolhatónak sem nevezhető. 1 tonna LNG elpárologtatásával mintegy 1400 köbméter gázt kapunk, az évi 2 millió tonna import tehát 2,8 milliárd köbméternek felel meg, ez pedig nagyságrendileg annyi, mint amit Szerbiának szándékoznak szállítani a már említett Török Áramlat nevű vezetéken.

Az LNG Summiton Maciej Jakubik terminált üzemeltető vállalat, a CEEP igazgató arról beszélt, hogy a lengyel terminál igazi sikersztori, amely hosszútávon is folytatódni fog. Ezt azzal indokolta, hogy a régió gázfelhasználása szignifikánsan növekszik, és várhatóan a szén elhagyása miatt a jövőben is bővülni fog. Ráadásul az energiabiztonság szempontjából is alternatívát tudtak adni, hiszen korábban csak keleti irányú vezetékes gáz volt számukra elérhető, amely vagy a Baltikum felől jött, vagy Ukrajnán át, márpedig utóbbi jelenleg is geopolitikai kockázatnak számít. A lengyel LNG-terminál viszont teljesen új alapokat teremtett és megváltoztatta a beszerzési lehetőségeket.