4p

Oroszország légterében lelőttek egy A-50 AWACS repülőgépet, már a másodikat ebből a méregdrága,
high-tech fegyverből, amelyből csak néhány szolgál az orosz hadseregben.

  • Az ukrán vagy az orosz hadsereg lelőtt egy orosz A-50 AWACS légérfigyelő repölőgépet. Az Il-76-os szállító gépre épülő repülő a második ilyen harci eszköz, amelyet eltalálnak. Találgatások szerint két- három ilyen AWACS maradhatott az orosz hadsereg birtokában. A repülőgépet az Azovi-tenger keleti partján lévő Krasznodari régió felett, a frontvonaltól 220 kilométerre semmisítették meg. Az amerikai Patriot légvédelmi rendszernek kisebb a hatótávolsága, ezért az orosz bloggerek azt állítják, hogy a saját légévelem végzett tévedésből az AWACS-szal. Az ukrán fél szerint nem Patriottal, hanem Sz-200-as szovjet gyártmányú légvédelmi rakétával támadtak. Ennek 300 kilométer a hatótávolsága. Egy A-50-es ára becslések szerint 330 millió dollár, azaz 118,6 milliárd forint.

Lelőttek egy orosz AWACS gépet. A kép illusztráció. Fotó: Wikipedia
Lelőttek egy orosz AWACS gépet. A kép illusztráció. Fotó: Wikipedia

  • Avgyijivkától és Bahmulttól nyugatra az ismert forgatókönyv szerint folynak a harcok. Az orosz hadsereg tekintet nélkül az ember- és eszközveszteségre erőlteti a támadásokat érdemi siker nélkül. Az ukrán katonák beszámolói szerint úgy érzik, hogy a „kínaiak ellen harcolnak”, azaz sose fogynak ki az oroszok a katonából, akárhány esik is el a harcokban.

  • A BBC oroszországi szolgálata és a Mediazona független hírportál 45 123 elesett orosz katona halálát tudja alátámasztani a közösségi portálokon és a vidéki helyi médiában megjelent tudósítások alapján. Az elmúlt két évre vonatkozó adatot az orosz agresszió kezdetének kétéves évforduló előtt néhány nappal tették közzé. Az elesettek kétharmada önkéntes, a mozgósításban behívott személy, börtönből kihozott elítélt vagy magánmilíciákba toborzott katona.

Svájc a nyárig békekonferenciát szervez az ukrajnai háború befejezése érdekében a kijevi vezetés kérésére – jentette ki Ignazio Cassis, az ország külügyminisztere.

  • Andrej Morozov orosz katonablogger, aki öngyilkosságot követett el, miután felettesei nem engedték, hogy megjelentesse azt a posztját, amelyben arról számolt be, hogy 16 ezer orosz katona esett el az Avgyijivkáért folyó harcokban, több volt egyszerű influencernél. Mozgalmat szervezett az orosz hadsereg támogatására. Ennek tagjai egyebek mellett fpv-drónokat vásároltak, amelyeket az ukránok nagyon hatásosan használnak az orosz járművek ellen. Vezetőjét vesztett mozgalma jó eséllyel széthullik.
  • Alekszej Navalnij mamája ultimátumot kapott az orosz hatóságoktól: vagy szűk családi körben temetik el az elhunyt ellenzéki vezért, vagy a börtönben lesz a végső nyughelye.
  • Volodimir Zelenszkij, Ukrajna államfője vélhetően felélte külpolitikai tőkéjét – mondta Owen Matthews, író, újságíró, Kelet-Európa-szakértő. Nem volt nagy ez a tőke. Pénzt és fegyvereket kért 2023 elején egy ukrán offenzívára, ami nagyobb részben sikertelennek bizonyult. Egy újabb ilyen forduló már nehezen elképzelhető. Az egyetlen dolog, amitől Vlagyimir Putyin tart az az, hogy elfogy a társadalmi támogatottsága, és ezzel megszűnik a társadalmi stabilitás – folytatta a szakértő. Sokan nem tudják, milyen megszállottan kísérik figyelemmel a Kreml agytrösztjei a közvélemény hangulatát. Mindent mérnek napi szinten. A nyugati megfigyelő nézőpontjából ez a rezsim egyik furcsa jellegzetessége.
  • Az orosz közigazgatás a Donbaszban és a Krímben tíz éve tart. Mindenkit elüldöztek onnan, akinek ez ellen kifogása volt. Ezért az ukrán hadsereget vélhetően nem felszabadítóként fogadnák ezeken a területeken – mondta Matthews. Volodimir Zelenszkij elnök egyik ismert tanácsadója azt mondta, hogy ha a Donbasz és a Krím elvesztése az ára Ukrajna EU- és NATO-tagságának, akkor ez egy észszerű áldozat. Végül is ezek Ukrajna oroszok lakta régiói, amelyek visszakerülése újra házon belülre hozná a magukat ukránnak és orosznak tartó emberek közti konfliktusokat. Ennek az ellentétnek van egy polgárháború jellege, így enélkül Ukrajna stabilabb állam lenne. Ezt látja be egyre több ukrán politikus a szakértő szerint.

Források: Guardian, Moscow Times, Times Radio, BBC

 

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Magyar Péter újabb részleteket közölt a katáról és a vagyonadóról
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 20:05
Kiterjesztik a katát, de a magasabb ellátás érdekében magasabb is lesz az összege. A vagyon pedig 500 milliárd forint fölött magasabb kulccsal fog adózni.
Makro / Külgazdaság Ez gyors volt: Trump máris nemet mondott az iráni ajánlatra
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 15:31
Az elnök elutasította a persza állam ajánlatát, így blokád alatt marad a Hormuzi-szoros. Sőt, novembertől újabb amerikai harci cselekményekre lehet számítani.
Makro / Külgazdaság Donald Trump exporttilalma miatt az egekben a dízelárak
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 14:13
Az amerikai félidős választások nagyban befolyásolják az üzemanyagok árát.
Makro / Külgazdaság Ruszin-Szendi Romulusz hozzányúlt a minisztérium büdzséjéhez
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 13:39
Ötmilliárd forintról van szó.
Makro / Külgazdaság Meglepő vendég jelenhet meg a G20-as csúcson
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 09:55
A német külügyminiszter örül az érintett politikus meghívásának.
Makro / Külgazdaság Kiderült, mit kér Irán a Hormuzi-szoros újranyitásáért
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 09:04
Abbász Aragcsi iráni külügyminiszter ismertette a feltételeket.
Makro / Külgazdaság Ítéletet mondott a Moody’s
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 08:30
A hitelminősítő az EU-t „Aaa” kategóriában tartotta stabil kilátással.
Makro / Külgazdaság Új vezető számolja át az ország pénzét
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 17:22
Demkó-Szekeres Zsolt helyett Slánicz Béla lesz a Magyar Államkincstár elnöke, akinek a feladatait is megnevezte a pénzügyminiszter.
Makro / Külgazdaság Magyarország közölte, mennyi hitelt kér a SAFE-programból
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 15:40
Olaszország 8 milliárd, Magyarország pedig az eredetileg tervezett 16 milliárd helyett csak 5,4 milliárd eurós hitelt venne igénybe a SAFE-program keretében. A fennmaradó összeget az Európai Bizottság Ukrajnával közös vagy őket támogató védelmi projektekre fogja fordítani.
Makro / Külgazdaság Nem ettől az adattól fog megemelkedni az Ön pulzusa!
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 13:25
Nyugalom uralkodik az üzemanyagpiacon.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG