Múlt hét második felére lett nyilvánvaló, hogy az ukránok feladják a tíz éve tartott Avgyijivka városát a donyecki fronton. Az elmúlt napokban sok információ érkezett ugyan a kivonulásról, de ezek – szokás szerint – igencsak ellentmondásosak. A hivatalos orosz média természetesen hatalmas győzelemként ünnepli a város elfoglalását, egyes helyeken pedig hatalmas ukrán veszteségekről beszélnek. Ukrán oldalról viszont inkább arról hallani, hogy a város feladása nagyjából a tervek szerint alakult, a védősereg túlnyomó része kijutott a bekerítésből, az orosz előrenyomulást pedig – egyelőre – megállították. Mostanra eltelt annyi idő és összegyűlt annyi információ ahhoz, hogy valamilyen képet kaphassunk a város védelmének végnapjairól, illetve valamiféle hevenyészett mérleget vonjunk az eseményekről.
A legegyszerűbb azt megállapítani, ki nyerte az avgyijivkai csatát. Tény: kilenc év változó hevességű harcai után (a városnál 2015 óta nagyjából változatlanul húzódott a frontvonal, akkor még az orosz támogatást élvező ukrán „szakadárok” és az ukrán haderő között, elmozdulás pedig a tavaly februári nyílt orosz támadás óta sem történt, egészen az elmúlt hetekig) Avgyijivka orosz kézre került.
Győzelem, vérrel kivívva
Ezt nehéz lenne másként, mint orosz győzelemként értékelni. Más kérdés, hogy mit is értek el az oroszok ezzel a győzelemmel, és milyen árat fizettek érte. Avgyijivka már 2022 előtt is csak fenntartásokkal volt lakható városként kezelendő, a mostani harcokban pedig gyakorlatilag eltörölték a föld színéről. Lakossága, bármilyen gazdasági jelentősége nem volt.
Here we go pic.twitter.com/xFbLxEyckb
— IgorGirkin (@GirkinGirkin) February 16, 2024
Stratégiailag ugyan az oroszok távolabb szorították az ukránokat Donyeck városától, de az ukránok eddig sem lőtték a várost tüzérséggel, közvetlen terveik sem lehettek egy Avgyijivka térségéből indítandó támadásra Donyeck ellen. Elhagytak egy veszélyes, három oldalról is támadható kiszögellést a frontvonalon – nem véletlenül itt támadtak most az oroszok – cserébe viszont egy kilenc éve erősítgetett, eddig bevehetetlennek bizonyult erődítményt adtak fel, hogy helyette kénytelenek legyenek frissebben kiépített, nem városi terepen húzódó védelmi vonalakba visszavonulni. Orosz szempontból ennek akkor lehet igazi jelentősége, ha képesek tovább támadni, a még rendezetlen ukrán védelmet újra komoly nyomás alá helyezni, ez azonban a nagy veszteségek miatt nem valószínű.
Mert az orosz veszteségek hatalmasak voltak.
„A veszteségeket tekintve, viszont nem ilyen egyszerű a helyzet. Ha az első nagy orosz támadástól (2023.10.10.) kezdve átfogóan vizsgáljuk a csatát, akkor az orosz veszteségek sokszorosan meghaladják az ukránt. Ha csak a február hónapot vizsgáljuk, akkor ezek az arányok sokkal közelebb állnak, de nyilván pontos képet akár majd csak évtizedek múlva kaphatunk”
– írja Takács Márk százados, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem tanára a csata lezárása után született bejegyzésében.
Casualty wise (WIA&KIA) Bahkmut was likely higher.
— Ryan O'Leary (@IhateTrenches) February 17, 2024
Deaths only wise, Avdiivka was likely 2x worse for the Russians than Bahkmut.
The easiest way to explain why is Terrain, and the built up fortifications. Even in the areas at the flanks.
The opening day of RUs offensive in our… https://t.co/opJitBn4Uf
Az ukránok számára egészen 2024 elejéig nagyjából „jó” mederben zajlott az ütközet, az orosz rohamokat egymás után felőrölték, az oroszok az emberben és harcjárművekben mérve is jókora veszteségekért cserébe csak méterekben mérhető haladást tudtak elérni.
Nehéz feladat
De mi a helyzet az utolsó hetekkel, utolsó napokkal? Azt tudjuk, hogy február elejére az oroszok előretörésével hosszú távon tarthatatlanná vált a helyőrség helyzete, amelyet a bekerítés fenyegetett. Akkor azt lehetett tudni, hogy az ukrán hadvezetésnek vagy ellentámadást kell indítania, vagy kiürítenie a várost, utólag már egyértelmű, hogy a feladásról már akkor döntöttek.
„A sebtében, részenként átvezényelt 3. Rohamdandár ill. 47. Gépesített Lövészdandár nem az ellentámadásba lett bevetve, (hiszen ehhez amúgy is csekély lett volna a harcértékük), hanem a visszavonulás biztosítására”
- írja Takács Márk. Ahogy azt korábban írtuk, egy ilyen művelet, tehát az ellenségtől folyamatos harc közben elszakadni, majd visszavonulni nagyon nehéz feladat, és jó alkalmat kínál az ellenségnek arra, hogy a helyzetet kihasználva egyrészt nagyobb veszteségeket okozzon a védelmi állásaikat elhagyni kénytelen visszavonulóknak, másrészt az új védelmi vonalak esetleges áttörésérére. Újra a szakembert idézve:
„Természetesen a túlerőben lévő támadónak célja az elszakadást megakadályozni, valamint a visszavonulás időszakában megtámadni a visszavonuló felet. Ennek két oka van. Az első, pszichológiai alapú, hogy az elszakadást egy túlerejű ellenség tűzhatása alatt kell végrehajtani. Szó szerint földhöz szegez a tűz, és meg kell tudni oldani, hogy ködösítéssel, mesterien vezetett tűzzel, hatékony tüzérségi (esetleg aknavető) tűzcsapásokkal egy rövid időre a tűz mégse szegezzen földhöz minket. Ezt követően ki kell mászni a fedezékből és el kell indulni hátrafelé, de csak addig a fedezékig, ahonnan biztosítani tudjuk a szomszédos embert/rajt/szakaszt. Tehát a menekülés folyamatos ősi ösztöne ellen, harcászatilag hátrányban kell rendkívül összeszedetten harcolni. Ezt a hátrányos helyzetet igyekszik kihasználni a támadó azzal, hogy beveti a tartalékait és ha lehet, még tovább fokozza a nyomást ezen a terepszakaszon. A másik ok ezzel összefügg. Aki elszakad, és újra előkészített védelembe tud átmenni, azt nehezebb legyőzni, így 'gazdaságosabb' a most éppen legyőzött, visszavonuló ellenség ellen még egy kicsivel több erőt bevetni, mintha később újra meg kell vele ütközni és újra le kell győzni.”
American-made Bradley power.
— Defense of Ukraine (@DefenceU) February 11, 2024
: @United24media pic.twitter.com/Blh1i4Gyh5
Az oroszok ezt meg is próbálták, és sikerült is benyomulniuk a városba, illetve lerohanni néhány ukrán állást, így egy időre mindenképpen kaotikus, véres közelharc alakult ki az avgyijivkai frontszakaszon. Ezt nagyjából így kell elképzelni:
„Az orosz gyalogsági rohamcsoportok romról-romra törnek előre, a gyalogsági harcjárműveik és harckocsijaik folyamatos tüze mellett. Eközben hol jó helyre, hol nem, egy-egy (legalább üteg szintű) merev zárótűz csapódik be. Az ukránok mindeközben próbálnak hatásos tűzzel lefogni egy-egy orosz rohamcsoportot, vagy kilőni egy-egy páncélost, hogy meg tudják szakítani a harcérintkezést.
Mindeközben természetesen mérges szúnyograjként csapódnak be mindkét oldal járműveibe az FPV drónok. A veszteségek mindkét oldalon iszonyatosak, a zaj, az EHV tevékenység és az általános káosz szinte ellehetetleníti a rajnál nagyobb kötelékek vezetését.
Ahol egy-egy ügyesebb parancsnok van, vagy pusztán szerencsések, sikerül elszakadni az oroszoktól és megkezdeni a visszavonulást, ahol nem jártak sikerrel, vagy egyszerűen ’nem úgy adta ki a feladat’, ott akár a harcálláspontot is lerohanják”
- fest apokaliptikus képet Takács Márk a csata utolsó napjairól.
Hol vannak a felvételek?
Természetesen egyelőre nem tudjuk, és pontosan talán majd csak hosszú évek múlva tudhatjuk meg, hogy melyik oldal milyen veszteségeket szenvedett ebben a káoszban. Egyes jelek azonban arra utalnak, hogy az ukránok nem szenvedtek katasztrofális, tehát sok száz, pláne több ezer elesett vagy fogságba esett katonában, százas nagyságrendű harcjárműben, tüzérségi eszközben mérhető veszteségeket. Miből lehet erre következtetni?
„Ha a visszavonulás során (ami jórészt csütörtök-péntek folyamán lezajlott) nagyobb számú ukrán katona halt volna meg, vagy esett volna fogságba, azt mostanra biztosan látnánk, mert az oroszok mutogatnák őket.
Van néhány felvétel elfogott és elesett ukránokról, de ezeken összesen "csak" egy-két tucatnyi ember látható - és az orosz katonai bloggerek ugyanezt a néhány felvételt pörgetik mindenhol, igyekezve felerősíteni a láthatóságukat. […]
A visszavonulás óta eltelt legalább három-négy nap. Ha tragikus ukrán veszteségek történtek volna a művelet során, azt már látnánk (hiszen az oroszoknak elemi érdeke lenne eldicsekedni vele) - de nem látjuk.”
– írta Rácz András Oroszország-szakértő az eseményeket elemző posztjában, hozzátéve, hogy természetesen voltak ukrán veszteségek, maga Avgyijivka elvesztése pedig vereség ukrán szempontból, de
„a visszavonulás nagyrészt rendben lezajlott, és hogy a veszteségek nem tömegesek”.
Ugyanerre jut Takács Márk is:
„Mivel a győzelem után 2-3 nappal sem számolnak be az orosz barát közösségi oldalak százszámra hadifogságba esett ukránokról, így az a személyes következtetésem, hogy az ukránok a városban lévő erőik jelentős részét vissza tudták vonni. Emellett persze ne gondoljuk, hogy a műveletben részt vevő dandárok egyike is 50 százalékosnál magasabb harcértékű, ahogy az oroszok erői sem.”
Tom Cooper osztrák katonai szakértő is ugyanezt emeli ki, miután leírja, hogy voltak ukrán katonák, akik fogságba estek, és voltak sebesültek, akiket sorsukra hagytak bajtársaik.
„Nincsenek videók ’oszlopokban fogságba masírozó” ukrán csapatokról. De még 18-20 felsorakoztatott ukrán hadifogolyról sem, mint amikor az oroszok bevették Liszicsanszkot. És nagyon kevés fotó vagy videó van megsemmisített vagy zsákmányul ejtett ukrán járművekről.”
Ehhez képest az orosz ember- és eszközveszteségekről rengeteg fotografikus bizonyíték van, sok esetben maguktól az orosz katonáktól, akik a front mögötti területeken készítettek felvételeket a százszámra heverő, temetetlen holttestekről, tucatszámra kilőtt járművekről.
Nyilvánvaló, hogy a hónapok óta dúló csatában az ukránok is jelentős veszteségeket szenvedtek, az orosz veszteségek viszont iszonyatosak lehettek, egyes becslések szerint a bahmuti ütközetet is meghaladó mértékűek, pedig ott még a Wagner zsoldoshadsereg terelte vágóhídra az orosz börtönökből a frontra vitt, kiképzetlen, rosszul felszerelt „katonák” ezreit.
Pszichológiailag is nagy ütés
A New York Times viszont ukrán katonák és tisztviselők megszólaltatásával más képet fest a csata utolsó szakaszáról. Forrásaik szerint a kivonulásról szóló döntés későn született meg, a védelem összeomlásának sebessége pedig meglepte az ukrán hadvezetést – sőt még az oroszokat is, akik ezért sem pörgették még csúcsra a máskor ilyenkor már előkészített panelekkel beinduló propagandagépezetet sem.
Третя штурмова показала кадри, як рятують важкопоранених в Авдіївці воїнів https://t.co/zY5xXZlhPU pic.twitter.com/dMH0FvyQhX
— Українська правда (@ukrpravda_news) February 17, 2024
A visszavonulás a lap által megszólaltatott források szerint kaotikusan zajlott, egyes egységek már akkor elindultak hátra, amikor mások még nem is tudták, hogy elkezdődött a város elhagyása. A lyukakba benyomuló orosz erők aztán bekerítéssel fenyegették a hátramaradt ukrán katonákat.
Az amerikai lap tudomása szerint 850-1000 ukrán katona esett fogságba vagy van jelenleg eltűntként számon tartva, márpedig ez ukrán viszonylatban nagyon jelentős veszteség, különösen, hogy itt harcedzett, tapasztalt katonákról van szó elsősorban.
Russian forces of the 114th Separate Guards Motorized Rifle Brigade hoisted their rags over a part of the Avdiivka Coke Plant, which was considered a gray zone. Now Russian controlled.
— NOELREPORTS (@NOELreports) February 17, 2024
48.173444873666114, 37.70461213358929 pic.twitter.com/NgeM42Ehk4
Ez pszichológiailag is súlyosan érintheti az ukrán erőket, amelyek a menthetetlen helyzetű Mariupol óta el tudták kerülni katonáik tömeges fogságba esését, sebesültjeik hátrahagyását. Az elvesztett katonákon felül a hadsereg többi egységének harci szellemét is gyengítheti, ami Avgyijivkánál történt, ráadásul mindez a katonák körében is rendkívül népszerű Valerij Zaluzsnij leváltása után néhány nappal történt. Tovább nehezedhet az új katonák besorozása is.
Ki tudják használni?
Szép lassan talán kiderül, hogy melyik narratíva áll a legközelebb a valósághoz, az viszont biztos, hogy az ütközet stratégiai szempontból még nem zárult le teljesen. Bár az ukránok minden bizonnyal készültek új védelmi állásokkal a visszavonulásra, nem biztos, hogy ezeket meg is tudják tartani, az orosz támadás lendülete még kitarthat valameddig, és ez újra nehéz helyzetekhez vezethet a frontnak ebben a térségében.
„Ha február 22-ig az oroszok nem tudnak kijutni a Tonyenke-Orlivka vonalon túlra, akkor nem beszélhetünk hadműveleti szintű áttörésről, hiszen az ukrán védelmi vonalak meg fognak szilárdulni. Ezt az oroszok is belátták valószínűleg, hiszen az immáron harmadjára feltöltött (de még mindig komoly erőt képviselő) 1. Gárda Harckocsihadsereget Kupjanszk környékén jelentették”
– írja Takács Márk.
Egyelőre inkább úgy tűnik, hogy az oroszok is kifulladtak a csatában, és inkább az eredmények megszilárdításával, mintsem az offenzíva hasonló intenzitású folytatásával vannak elfoglalva.
Azonban a front tágabb térségében még zajlanak hadműveletek, Avgyijivkától délre, Marinka térségében is komoly erőkkel támadnak az oroszok. Itt az első számú céljuk az lehet, hogy az ukrán csöves tüzérségi egységeket olyan távolságba nyomják vissza, hogy ne tudják tűz alatt tartani a frontvonal közelében futó, az orosz utánpótlás szempontjából kulcsfontosságú vasútvonalat. Ha ez sikerül, és ezután tovább tudják folytatni az oroszok az előrenyomulást, az ukránok szempontjából veszélybe kerülhetnek a már szintén több nagy orosz támadást visszavert Vuledár körüli erődítéseik is. Amíg pedig az ukránok nem kapnak újra jelentősebb mennyiségű tüzérségi lőszert Nyugatról, a front minden szakaszán sokkal nehezebb dolguk lesz.
Egy tisztviselő azt mondta, nem úgy történt, ahogy az ukránok állítják, sima ballisztikus rakétát lőttek ki az oroszok. 
