1p

Elkerülhetetlen lesz a választások utáni megszorítás?
Tényleg egy újabb Bokros-csomagot szeretne a Tisza Párt?

Online Klasszis Klub élőben Bokros Lajossal!

Vegyen részt és kérdezze Ön is a korábbi pénzügyminisztert!

2025. december 10. 15:30

A részvétel ingyenes, regisztráljon itt!

Aggasztó hírek Csernobilból.

Azután, hogy februárban dróntámadásban megsérült az egykori reaktort fedő, még a szovjetek által épített betonszarkafág felett álló, 2019-ben elkészült védőburkolat, a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (IAEA) figyelmeztetést adott ki: a burok már nem képes ellátni fő feladatát, vagyis a sugárzás blokkolását – írja a Guardian.

Ez a burkolat sérült meg
Ez a burkolat sérült meg
Fotó: MTI/AP

A 2016-ban elkezdett a reaktor mellett elkezdett, majd 2019-ben elkészült és sínek segítségével a helyére emelt pajzs 1,5 milliárd euróból épült, most azonban az IAEA szerint a múlt heti helyszíni ellenőrzés megállapította, hogy a dróntalálat meggyengítette az acélburkolatot.

Rafael Grossi, az IAEA főigazgatója szerint az ellenőrző misszió „megerősítette, hogy a védőszerkezet elveszítette elsődleges biztonsági funkcióit, köztük a sugárzás elhatárolásának képességét, ugyanakkor nem találtak tartós károsodásra utaló jelet a tehertartó elemekben vagy a monitoringrendszerekben”.

Grossi hozzátette: bizonyos javításokat már elvégeztek, „de átfogó helyreállításra van szükség ahhoz, hogy megakadályozzák a további romlást és biztosítsák a hosszú távú nukleáris biztonságot.”

 

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Nemzetközi Sokkoló eredményt hozott egy uniós felmérés – de tényleg küszöbön áll egy Európa-Oroszország háború?
Wéber Balázs | 2025. december 6. 10:47
Az európaiak fele szerint nagy a veszélye az Európa és Oroszország közötti nyílt háborúnak, kétharmaduk szerint pedig országuk nem tudná megvédeni magát egy orosz támadás esetén. De valóban korszakhatárhoz érkeztünk? Mennyire indokoltak ezek a félelmek?
Nemzetközi A Trump-kormány szerint Európában a „civilizáció eltörlése” fenyeget
Privátbankár.hu | 2025. december 5. 19:59
Európát a „civilizáció eltörlésének” veszélye fenyegeti, és egy nap elveszítheti megbízható amerikai szövetségesi státuszát – áll a Trump-kormányzat új stratégiai dokumentumában, amely felháborodást váltott ki európai körökben, miután többen a Kreml retorikájához hasonlították azt.
Nemzetközi Az USA Európa által vezetett NATO-t szeretne már 2027-re
Privátbankár.hu | 2025. december 5. 18:01
Az Egyesült Államok azt szeretné, ha Európa 2027-re átvenné a NATO hagyományos védelmi képességeinek többségét – a hírszerzéstől a rakétákig –, közölték a Pentagon tisztviselői ezen a héten Washingtonban diplomatákkal. A szoros határidőt több európai tisztviselő is irreálisnak tartja.
Nemzetközi Újabb orosz kikötőt és olajfinomítót gyújtottak fel az ukrán drónok
Privátbankár.hu | 2025. december 5. 16:50
Ukrán drónok éjjel csapást mértek Oroszország krasznodari határterületén fekvő temrjuki tengeri kikötőre, valamint a Szamarai területen található Szizrany olajfinomítóra – közölte az ukrán fegyveres erők vezérkara pénteken.
Nemzetközi Az új német sorozási törvény a nőkhöz is szól
Privátbankár.hu | 2025. december 5. 15:40
Pénteken jóváhagyták a vitatott új katonai szolgálati törvényt, amelynek célja a Bundeswehr létszámának növelése, és a NATO-célok teljesítése.
Nemzetközi Szijjártó Péter szerint ezért halt meg az ukrajnai magyar
Privátbankár.hu | 2025. december 5. 15:20
Hiába tagadják, Ukrajnában kényszersorozás zajlik, és ennek magyar áldozata is van – írta a külügyi tárca vezetője bejegyzésében.
Nemzetközi Kamatcsökkentés a rekord alacsony infláció után a világ legnépesebb országában
Privátbankár.hu | 2025. december 5. 14:02
Az indiai jegybank (Reserve Bank of India – RBI) az elemzői várakozásokkal összhangban kamatot csökkentett pénteken.
Nemzetközi Közösen kijelentették: India és Oroszország nem enged a külső nyomásnak
Privátbankár.hu | 2025. december 5. 13:21
Az orosz elnök látogatóba érkezett Indiába. Narendra Modi és Vlagyimir Putyin találkozóját követően a két ország közös nyilatkozatot adott ki.
Nemzetközi Putyin örülhet, a belgák sem koboznák el az orosz vagyont
Privátbankár.hu | 2025. december 5. 12:51
A brüsszeli Euroclear szerint nem reális ez a megoldás.
Nemzetközi A francia és a spanyol GDP pörgeti Európát
Privátbankár.hu | 2025. december 5. 12:27
Az Eurostat pénteken közzétette harmadik, végleges becslését.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG