3p

125 éve mérjük az időjárást. Az év első kilenc hónapjában még soha nem hullott olyan kevés csapadék Magyarországon, mint 2026-ban.
Van vízstratégiánk a következő évtizedekre?

Ne csak olvasson a problémáról – legyen ott, ahol a megoldásokról beszélünk!

Klasszis Fenntarthatóság 2026 Konferencia
2026. november 5.

Jelentkezzen most >>

Szombat esti háborús összefoglaló.

  • Mint arról szombat reggeli háborús összefoglalónkban beszámoltunk, az orosz hadsereg drónokkal támadta Kijevet szombat hajnalban. Az ukrán főváros vezetése szombati közlése szerint a háború eddigi legnagyobb dróntámadásával szembesültek tegnap este. A fővárosban öt ember megsebesült a lehulló törmelékektől, köztük egy 11 éves gyermek, és a támadás miatt áramkimaradások is voltak. Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a nap folyamán azt közölte, hogy Oroszország az éjszaka folyamán több mint 70, iráni gyártmányú Sahed típusú drónt indított Ukrajna ellen, amelyek többségét lelőtték. Az államfő szerint „szándékos terrorcselekmény” volt a hajnali órákban indított orosz támadás, amikor Ukrajnában az 1930-as évek elején a szovjet hatóságok által mesterségesen előidézett ukrajnai éhínség következtében elhunyt több millió emberre emlékeznek.
  • Az Egyesült Királyság védelmi minisztériuma arról számolt be, hogy Oroszország fekete-tengeri flottája problémákkal küzd, hajóinak cirkálórakétákkal történő felszerelése során. A védelmi minisztérium szerint Oroszországnak ezeket a problémákat „időben meg kell oldania ahhoz, hogy a tengeri cirkálórakétákat be lehessen vetni az Ukrajna elleni téli csapásmérés során”.
  • Mihail Kaszjanov volt orosz miniszterelnök, a Kreml kritikusa felkerült a „külföldi ügynökök” listájára – jelentette be az orosz igazságügyi minisztérium. Kaszjanov, aki a 2000-es évek elején Putyin kormányának első számú vezetője volt, mostantól szerepel az igazságügyi minisztérium külföldi ügynökök nyilvántartásában, amely kifejezés a szovjet korszak „népellenség” kifejezésére emlékeztet.

Mihail Kaszjanov négy évig Putyin jobbkeze volt, most külföldi ügynökké nyilvánították. Fotó: Wikipedia
Mihail Kaszjanov négy évig Putyin jobbkeze volt, most külföldi ügynökké nyilvánították. Fotó: Wikipedia

  • Nőtt az ukrán gazdaság teljesítménye az idei első tíz hónapban éves összevetésben, különösen nagy volt a bővülés mértéke októberben. A gazdasági minisztériumnak az ukrán kormány honlapjára fölkerült adatai szerint az október végéig tartó idei első tíz hónapban a hazai össztermék (GDP) 5,5 százalékkal nőtt a tavalyi azonos időszakkal összevetve. A gazdaság növekedése októberben éves szinten 10,5 százalék volt. A minisztérium szerint a kedvező adatokhoz részben a sikeres betakarítás és a fekete-tengeri gabonaexport-folyosó működtetése is hozzájárult. A hónap elején elfogadott jövő évi ukrán költségvetés 4,6 százalékos gazdasági növekedéssel számol az idei közel 5 százalék után. November közepén az Európai Bizottság első alkalommal tett közzé adatokat az uniós tagjelölt országok, köztük Ukrajna gazdasági teljesítményével kapcsolatban. A prognózis Ukrajna esetében kiemelte: az ország gazdasága idén 4,8 százalékkal, jövőre pedig 3,7 százalékkal nő, miután tavaly 29 százalékkal esett az orosz invázió következtében. A Nemzetközi Valutaalap (IMF) legfrissebb, októberi globális előrejelzésében az szerepelt, hogy Ukrajna GDP-je idén 2 százalékkal, jövőre 3,2 százalékkal nő.
  • A svájci elnök, Alain Berset Kijevben járt, hogy találkozzon ukrán kollégájával, és részt vegyen egy élelmezésbiztonsággal foglalkozó nemzetközi csúcstalálkozón. Edgars Rinkēvičs, Lettország elnöke szintén Ukrajnában járt, épp a szombat hajnali orosz dróntámadás idején, amit egy óvóhelyen vészelt át. Rinkēvičs találkozott Denisz Smihal miniszterelnökkel, és megbeszélést folytattak Ukrajna uniós integrációjának folyamatáról.

(MTI, The Guardian)

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Leváltották az állami meddőségi centrum ügyvezetőjét
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 14:59
Új ügyvezető érkezik a Dunamenti REK Reprodukciós Központ élére. 
Makro / Külgazdaság Nagyszerű hírt kaptak az autósok az első novemberi munkanapon
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 14:06
Hétfőre kisebb mértékben csökkent a 95-ös benzin országos átlagára a pénteki értékhez képest. 
Makro / Külgazdaság Rekordösszegek repkedtek a sport-tao átalakítása előtt
Kecső Richárd | 2026. november 2. 12:19
Csaknem 1408 milliárd forintnyi sport-tao támogatási igazolást adtak ki Magyarországon tizenegy támogatási időszak alatt, az összeg közel fele azonban mindössze száz szervezethez kapcsolódik. Az Mfor elemzése szerint a kormány új adatbázisa jelentős különbségeket mutat a sportszervezetek között, miközben továbbra sem derül ki pontosan, hogy a támogatásokból mennyi pénz érkezett meg ténylegesen a kedvezményezettekhez.
Makro / Külgazdaság Lemondott a belga miniszterelnök, költségvetési válság alakult ki Brüsszelben
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 10:47
Benyújtotta lemondását Bart De Wever belga miniszterelnök Fülöp királynak, miután a kormánykoalíciónak nem sikerült megállapodnia a 2027-es szövetségi költségvetésről. A Le Soir belga napilap beszámolója szerint a vasárnap este kezdődött, szűk körű kabinetülés hétfő hajnalban eredménytelenül ért véget, ezzel politikai válságba került az ötpárti kormánykoalíció.
Makro / Külgazdaság A Tisza számára is fontos tanulságként szolgálhat a második Orbán-kormány alatt átadott debreceni stadion
Imre Lőrinc | 2026. november 2. 09:57
Jelentősen átalakul a magyarországi sportfinanszírozás, miután megszűnik a 2011-ben létrejött tao-rendszer, amely alapján a nyereségesen működő vállalatok hat látvány-csapatsportág számára közvetlenül ajánlhatták fel a társasági adójuk (akár nagyon jelentős) százalékát. Az viszont továbbra is fontos kérdés, hogy hosszabb távon az elmúlt 16 évben felépült látványberuházások, stadionok fenntartását és üzemeltetését hogyan lehet még inkább a piaci működés irányába terelni, ezzel is levéve a terheket a költségvetésről.
Makro / Külgazdaság Egyre többen vesznek lakást minimális önerővel Magyarországon
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 09:15
Egy év alatt több mint négyszeresére emelkedett a 20 százaléknál kisebb önerővel felvett lakáshitelek aránya Magyarországon. A Magyar Nemzeti Bank adatai alapján 2026 júniusában már a jelzáloghitelek 12,5 százalékát folyósították ilyen feltételekkel, szemben az egy évvel korábbi 3 százalékkal. A BiztosDöntés.hu elemzése szerint a növekedés elsősorban az Otthon Start programnak köszönhető, amely szélesebb körben tette lehetővé a 10 százalékos önerővel történő lakásvásárlást.
Makro / Külgazdaság Újabb áremelkedések nehezítik a magyar ipari vállalatok helyzetét
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 09:00
Mérséklődött a magyar feldolgozóipar növekedési üteme októberben, de az ágazat továbbra is bővülést mutat. A Magyar Logisztikai, Beszerzési és Készletezési Társaság (MLBKT) hétfőn közzétett adatai szerint a szezonálisan kiigazított Beszerzési Menedzser Index (BMI) a szeptemberi 53,3 pontról 53,1 pontra csökkent. A mutató ugyanakkor meghaladja az októberi hosszú távú, 52,4 pontos átlagot, és továbbra is az 50 pontos növekedési küszöb felett áll.
Makro / Külgazdaság Dráma a Velencei-tónál
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 08:48
Közel 120 centiméterrel volt alacsonyabb a vizszint 2026. október 19-én az 1996-2025. közötti októberi mediánnál, mindössze 5,6 centiméter.
Makro / Külgazdaság Decemberben sem emelik olajkvótáikat az OPEC+ meghatározó tagjai
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 07:03
Decemberben is változatlan kitermelési célokat alkalmaz az OPEC+ hét meghatározó tagállama – derült ki az OPEC vasárnapi közléséből. Szaúd-Arábia, Oroszország, Irak, Kuvait, Algéria, Kazahsztán és Omán online egyeztetésén már a harmadik egymást követő hónapra döntött a kvóták befagyasztásáról.
Makro / Külgazdaság Ennyit drágult a bevásárlás a Lidl, a Penny és az Aldi üzleteiben
Kollár Dóra | 2026. november 2. 05:44
Megjelent a legfrissebb Privátbankár Diszkont Árkosár, ezt tapasztaltuk a magyarországi diszkontokban.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG