2p
Decemberben az előző havihoz képest csökkentek, éves összevetésben pedig a novemberinél kisebb mértékben emelkedtek a fogyasztói árak.

 

 

A Destatis közlése szerint tavaly decemberben 0,3 százalékkal emelkedtek a fogyasztói árak Németországban az egy évvel korábbihoz képest, az áremelkedés mértéke így elmarad az előző havitól.

Novemberben 0,4 százalékos volt az éves áremelkedés. Decemberben a novemberihez képest 0,1 százalékkal csökkentek a fogyasztói árak. Az energiaárak 2,9 százalékkal, az üzemanyag árak 4,4 százalékkal csökkentek.

Már kevésbé drága az élet

A fogyasztói árak 2015-ben 0,3 százalékkal emelkedtek a 2014-eshez képest. Az infláció a 2011-es 2,1 százalék óta folyamatosan csökken Németországban. A tavalyihoz mérhetően alacsony, 0,3 százalékos infláció legutóbb 2009-ben volt.

A fogyasztói árak tavalyi csökkenése elsősorban az energiaárak alakulására vezethető vissza. Az energiaárak 2015-ben 7,0 százalékkal csökkentek, míg 2014-ben 2,1 százalékkal. Az üzemanyagárak 10,0 százalékkal csökkentek tavaly, a gáz ára 1,5 százalékkal, az áram ára pedig 0,8 százalékkal.

Az élelmiszer árak 0,8 százalékkal emelkedtek 2015-ben, az árucikkek ára pedig 0,8 százalékkal csökkent. A szolgáltatások ára 1,2 százalékkal emelkedett. A taxi szolgáltatások díja például 12,1 százalékkal nőtt. A távközlési díjak 1,3 százalékkal csökkentek, a repülőjegyek ára 0,7 százalékkal mérséklődött.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Teljesen leáll a debreceni Semcorp-fóliagyár, amíg nem javítják meg a tűzoltó-berendezést
Privátbankár.hu | 2026. július 3. 18:11
A tűzvédelmi hatóság azonnali hatállyal minden tevékenységet megtiltott a Semcorpban.
Makro / Külgazdaság Újabb számokat posztolt az államtitkár Szijjártó Péter magángép-bérléseiről
Privátbankár.hu | 2026. július 3. 17:44
A korábbi külügyminiszter eddig nem reagált arra, hogy négy év alatt 4 milliárd 865 millió forintot fordított bérlésre.
Makro / Külgazdaság Elviselhetetlen volt a hőség Belgiumban, nagyot ugrott a halálozások száma
Privátbankár.hu | 2026. július 3. 16:01
Szombaton tetőzött a hőhullám Belgiumban, csak aznap 572 halálesetet tulajdonítottak a hőségnek. Összesen 1222-vel többen haltak meg az erre az időszakra vonatkozó átlagnál.
Makro / Külgazdaság Ismét támogathatja az elektromosautó-vásárlást a kormány
Privátbankár.hu | 2026. július 3. 14:29
Megjöttek az uniós források, a Helyreállítási Alapból pedig zöldítenék a vállalkozók autóflottáit. 
Makro / Külgazdaság Itt az első nagy projekt a feloldott európai uniós forrásokból: Vitézy Dávid jelentette be
Privátbankár.hu | 2026. július 3. 13:30
Aláírta a budai fonódó villamoshálózat folytatásának 32,2 milliárd forint értékű európai uniós támogatási szerződését Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszter.
Makro / Külgazdaság Megállt a vészjósló folyamat a benzinkutakon
Privátbankár.hu | 2026. július 3. 11:40
Szombattól nem változik sem a benzin, sem a gázolaj nagykereskedelmi ára.
Makro / Külgazdaság Megszólalt a Magyar Péter által felvázolt rémisztő hiánnyal kapcsolatban Kármán András
Privátbankár.hu | 2026. július 3. 11:19
A pénzügyminiszter a Magyar Hangnak adott interjút.
Makro / Külgazdaság Gajdos László keményen üzent az akkugyáraknak, egy új főhatóság jöhet
Privátbankár.hu | 2026. július 3. 09:10
Szeptemberben egy új, az akkumulátorgyárakat kiemelten szigorúan ellenőrző főhatóság felállítását tervezi a kormány.
Makro / Külgazdaság Örülhetnek az autósok, az év végéig még tovább eshetnek az olajárak
Privátbankár.hu | 2026. július 3. 08:58
Az amerikai székhelyű Citigroup szerint az év végére akár 60 dollárig is csökkenhet a Brent olaj ára, miután fokozatosan megszűnnek a Hormuzi-szoros körüli ellátási zavarok, és ismét a piaci fundamentumok határozzák meg az árakat. A befektetési bank ezzel több más nagy pénzintézethez hasonlóan további áresésre számít az olajpiacon, írja a Bloomberg.
Makro / Külgazdaság Brutálisan lelassult az orosz gazdasági növekedés
Privátbankár.hu | 2026. július 3. 08:35
Oroszországban májusban nőtt a kiskereskedelmi forgalom és lassult a GDP-bővülés, miközben csökkent a munkanélküliség a gazdaságfejlesztési minisztérium és a statisztikai hivatal adatai szerint.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG