3p
Tucatnyi javaslatot tárgyal majd az Országgyűlés az ötnapos vitahéten. Egyebek mellett a versenyképességről, a kampányköltségekről és a közteherviselésről is szó lesz, a legfontosabbnak azonban a kéményellenőrzés eltörléséről szóló vita lesz majd.
Félház - az Országgyűlés rendkívüli plenáris ülése 2016. július 20-án. A Liget-projekt kapcsán ellenzéki képviselők kezdeményezték a rendkívüli vitanapot. MTI Fotó: Kovács Tamás

Eseménydús hete lesz az Országgyűlésnek is a rövidített hét ellenére, ugyanis ötnapos üléssorozatot kezdenek holnap a képviselők. A parlament honlapján elérhető házelnöki napirendi javaslat alapján az ülés hétfőn 13 órakor a napirend előtti felszólalásokkal kezdődik, a végleges napirend elfogadását ezúttal is az interpellációk, majd az azonnali kérdések követhetik.

Sűrű lesz a kedd

A Ház kedden szavazhat újra a köztársasági elnök által megfontolásra visszaküldött javaslatról, amely eltörölné a családi házak évenkénti kötelező kéményellenőrzését. Ahogy arról már korábban írtunk, a rendelet eltörölte volna a kötelező ellenőrzést, így csak külön megrendelésre érkezett volna kéményseprő a házhoz, ez azonban Áder János – és a szakértők szerint – növelné az életveszélyes helyzetek számát. Az Országgyűlés várhatóan ugyanakkor ennek ellenére sem változtat majd a korábbi döntésén.

Kedden emellett a képviselők elfogadhatják a kormány versenyképesség javítását célzó módosításait, továbbá a migráció kezelését érintő változtatásokat is. A határozathozatalok után tárgyalhatják majd a választási kampányköltségek átláthatóvá tételéről szóló fideszes indítványt, amely visszafizettetné az állami támogatást a fél százalékos eredményt el nem érő pártokkal. Mivel szerda ünnepnap, így az Országgyűlés egy napra félbeszakítja a vitázást majd.

A hét második fele is izgalmas lesz

A csütörtöki napirenden mintegy tíz előterjesztési vita kaphat helyet. A Ház több közteherviseléssel kapcsolatos indítványt tárgyalhat ezen a napon, egyebek mellett megkezdődhet az általános vita az adózás rendjéről szóló új törvényről.

Végezetül a képviselők pénteken megemlékeznek a magyar tudomány ünnepéről, majd újabb hat javaslat kerül terítékre. Általános vitát tartanak például a fiatalok életkezdési támogatásának kiterjesztéséről, valamint a Magyar Művészeti Akadémiát és a Nemzeti Földalapot érintő törvénymódosításokról is. A parlamenti ülés végül november 6-án, hétfőn érhet véget. Ekkor a második héten megszokott kérdések és azonnali kérdések mellett az LMP kezdeményezésére a devizahitel-károsultak érdekében szükséges lépésekről tarthatnak négyórás politikai vitát.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Magasabb adóért magasabb nyugdíjat kér a kamara a katásoknak
Privátbankár.hu | 2026. október 15. 15:59
A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) a társadalmi egyeztetés keretében hivatalosan is benyújtotta a Pénzügyminisztériumnak a kata és a vagyonadó tervezetéhez kapcsolódó módosító javaslatait, miután azokat az MKIK elnöksége megtárgyalta és elfogadta. A Kamara a kisadózók többletbefizetéseihez magasabb társadalombiztosítási jogosultságot, az alacsony bevételű önfoglalkoztatóknak célzott adózási lehetőséget javasol. A működő vállalkozói vagyon számára adómentességet szorgalmaz, ennek hiányában adóbeszámítást kezdeményez.
Makro / Külgazdaság Perek indulnak a ChatGPT „gazdája” ellen – az egész AI-iparág kerülhet veszélybe
Privátbankár.hu | 2026. október 15. 13:16
Betiltatnák a saját magukat fejlesztő mesterségesintelligencia-modelleket is.
Makro / Külgazdaság A tervezettnél is 78,5 milliárddal többet zsebelt be a magyar állam
Privátbankár.hu | 2026. október 15. 12:56
Annyira jó hozamot kínáltak a befektetők a tízéves papírokra, hogy több mint ötszörös mennyiségben adott el az ÁKK.
Makro / Külgazdaság Magasabb fokozatba kapcsol a végrehajtási visszaéléseket vizsgáló bizottság: Varga Juditot és Navracsics Tibort is beidézik
Privátbankár.hu | 2026. október 15. 12:46
Hat volt minisztert várnak raportra a parlamentbe.
Makro / Külgazdaság A nemzetközi piacról hoz el egy fontos embert Kapitány István
Privátbankár.hu | 2026. október 15. 12:14
Megvan, ki vezeti ezután a Magyar Postát.
Makro / Külgazdaság A napi egymillió eurós bírság nem elég? Az embercsempészek miatt is elítélte az uniós bíróság Magyarországot
Privátbankár.hu | 2026. október 15. 11:26
Nem szabadott volna szabadon engedni őket.
Makro / Külgazdaság Valamit nagyon elszámolhattak Moszkvában – árulkodó lépés az orosz jegybanktól
Privátbankár.hu | 2026. október 15. 10:53
Visszavonták az inflációs előrejelzést.
Makro / Külgazdaság El a kezekkel a műkincsektől: változtatnának a vagyonadón
Privátbankár.hu | 2026. október 15. 10:21
A műkincs nem jacht! Bajokat okozhat a műtárgypiacon a benyújtott tervezet.
Makro / Külgazdaság Újabb fontos perben marasztalták el az Orbán-kormányt
Privátbankár.hu | 2026. október 15. 09:11
Jogellenes volt a tanárok sztrájkjogának korlátozása.
Makro / Külgazdaság Valami nagyon furcsát csináltak a magyarok a bankkártyáikkal
Privátbankár.hu | 2026. október 15. 08:28
Ilyen még soha nem történt korábban.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG