Maria Fekter osztrák pénzügyminiszter asszony meghívására 2012. október 18-án Bécsben találkozott Matolcsy György és Markus Söder bajor pénzügyminiszter, közölte a gazdasági tárca.
A megbeszélés legfőbb célja az volt, hogy a három ország (illetve tartomány) kapcsolatát még szorosabbra fűzzék és meghatározzák a jövőbeni gazdasági együttműködés irányait.
Az NGM közleménye igen szűkszavú, pedig a devizahitelezésben nagy magyarországi kihelyezéssel rendelkező osztrák bankokat is igen érzékenyen érintik az újabb kormányzati megszorítások. A kormányfő egy mai nyilatkozatában úgy fogalmazott, hogy a bankokat sújtó intézkedések nem érintik érdemben a magyar gazdaság teljesítményét, hiszen a pénzintézetek amúgy is leálltak a hitelezéssel. A Raiffeisen Bank ausztriai vezetője szerint ugyanakkor "övön aluli ütés" a kormány újabb csomagja.
Itt van minden, amit az Otthon Start programról tudni kell, mielőtt belevágna
Szeptembertől indul az Otthon Start Program, amely akár 50 millió forintos, fix 3 százalékos, államilag támogatott kamatozású hitellel segíti a lakást vásárlókat, építőket – családi állapottól és gyermekszámtól függetlenül, gyermekvállalási kötelezettség nélkül. Összeszedtük a legfontosabb tudnivalókat az igénylés feltételeiről.

Változó hazai szabályozás: mit vár el az Ön cégétől a hatóság?
Sokakat érint - jöjjön el!
Klasszis Talks & Wine - Fenntarthatóság 2025 ősz
2025. szeptember 17.
A nemzetgazdasági miniszter Bécsben találkozott osztrák és német kollégájával, együttműködésről tárgyaltak.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!
Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá
havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is,
a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk!
Legyen Ön is előfizetőnk!
Friss
-
Szembement Donald Tusk Donald Trumppal az orosz dróntámadás ügyében
körülbelül 1 órája
-
Megint lángol az orosz olaj, megérkezett Ukrajna válasza
körülbelül 1 órája
-
Húsz éve nem láttak ilyet Kínában
2 órája
-
Fontos állami cég vezetőjét cseréli le Nagy Márton
2 órája
-
Várhatják a szombatot a magyar autósok
2 órája
-
Még mindig nincs meg az összes orosz drón Lengyelországban, Trumpnak is odaszólt a külügyminiszter
2 órája
-
Az OTP után ugrott a Mol
3 órája
Mfor.hu Top24
- Mire készülnek? Orbán Viktor milliárdokat adott a TEK-nek az éjjel
- Lemondott a Tisza új alelnöke – immár nem régiós vezető Forsthoffer Ágnes
- Magyar Péter feljelenti Orbán Viktort
- Folytatja a sorcserét Szijjártó Péter, újabb nagykövetek repülnek
- Elbúcsúzik Nagy Márton egy fontos emberétől
- Kemény intézkedések követték a MiG-29 alkatrészlopást a légibázisokon
- Orbán Viktor messziről üzent: készíthetjük a bugyellárist?
Makro / Külgazdaság
Húsz éve nem láttak ilyet Kínában
Privátbankár.hu | 2025. szeptember 12. 13:03
Érdekes adatok jöttek.
Makro / Külgazdaság
Fontos állami cég vezetőjét cseréli le Nagy Márton
Privátbankár.hu | 2025. szeptember 12. 12:48
Távozik a Magyar Fejlesztési Bank elnök-vezérigazgatója, az utód a Magyar Posta Biztosítótól érkezik.
Makro / Külgazdaság
Várhatják a szombatot a magyar autósok
Privátbankár.hu | 2025. szeptember 12. 12:34
Kellemes meglepetésben lehet részük a benzinkutakon.
Makro / Külgazdaság
Mégiscsak működik Trump matekja? Jókorát zuhant az amerikai költségvetés hiánya
Privátbankár.hu | 2025. szeptember 12. 11:09
Közel 30 milliárd dollárt szedtek be vámokból csak augusztusban.
Makro / Külgazdaság
Kellemetlen meglepetést kaptak a németek
Privátbankár.hu | 2025. szeptember 12. 10:21
Hónapok óta nem történt ilyen.
Makro / Külgazdaság
„Száz százalékig szolidáris” Lengyelországgal Orbán Viktor
Privátbankár.hu | 2025. szeptember 12. 09:52
Abu-Dzabiban beszélt a miniszterelnök a lengyelországi drónbehatolásról, Tisza-adóról és az Otthon Startról is.
Makro / Külgazdaság
Dupla eladósodottságot is hozhat az Otthon Start
Privátbankár.hu | 2025. szeptember 12. 09:17
Pörög a személyi hitelek piaca is, önerőnek is felvehetik az emberek az egyre magasabb összegeket?
Makro / Külgazdaság
További visszaesés a legtöbb ipari ágazatban
Privátbankár.hu | 2025. szeptember 12. 08:47
Itt vannak a részletes adatok a magyar ipar teljesítményéről.
Makro / Külgazdaság
Szép számok jöttek a magyar építőiparról, de vannak azért aggasztóbb adatok is
Privátbankár.hu | 2025. szeptember 12. 08:31
Az új szerződések száma például megzuhant, de ezek még Otthon Start előtti számok.
Makro / Külgazdaság
Nyugalom a Majna-parti Mainhattanben
Privátbankár.hu | 2025. szeptember 11. 15:31
Csütörtöki ülésén az Európai Központi Bank (EKB) Kormányzótanácsa nem változtatott a három irányadó eurókamat szintjén.
Heti top
- Bendarzsevszkij Anton: kiderült, milyen drónok sérthették meg a lengyel légteret 2025. szeptember 11. 08:17
- Levelet kaptak a Lettországban élő oroszok: el kell hagyniuk az országot 2025. szeptember 9. 08:29
- Szijjártó Péter máris reagált Ursula von der Leyen kemény szavaira 2025. szeptember 10. 14:21
- Szijjártó Péter egy mondatban reagált az ukrán támadásra 2025. szeptember 7. 13:02
Havi top
- Áll a bál Kijevben Szijjártó Péter lépése miatt – megjött az ukrán válasz 2025. augusztus 29. 06:46
- Megszólalt Zelenszkij: Ukrajna akár területeket is hajlandó feladni a békéért 2025. augusztus 17. 16:19
- A nap képe: érdekes fotó bukkant fel Mészáros Lőrincről 2025. augusztus 29. 15:01
- Bendarzsevszkij Anton: kiderült, milyen drónok sérthették meg a lengyel légteret 2025. szeptember 11. 08:17
Friss
MBH Bank elemzés
-
Soha rosszabb félévet – jó számokkal zárt az MBH Bank2025. augusztus 28. 16:11
-
Év végén jöhet csak kamatcsökkentés2025. május 27. 17:01
-
A fizetésünk több mint harmadát a kiskereskedelemben hagyjuk2025. május 13. 14:44
-
Lassan újra mernek vásárolni a magyarok?2025. január 9. 13:18
-
Visszaesett az építőipari termelés volumene 2024 augusztusában2024. október 16. 11:55
-
Az MBH Bank jövőre a növekedés jelentős gyorsulását várja2024. október 15. 16:58
-
MBH Bank: év végére 4,5 százalékra is nőhet a pénzromlás üteme2024. szeptember 10. 13:59
Piac&Profit cikkei
Turizmus Online cikkei
-
Kisiklott és árokba borult egy vonat
12:10
-
Kiwi kutatás: kötelező látnivaló vs. autentikus élmény?
09:40
-
Komoly hatással volt az időjárás a fővárosi fürdők nyári forgalmára
09:25
-
Lemondott Forsthoffer Ágnes, az MSZÉSZ balatoni régióvezetője
09:11
-
Kutatás: fényvédő készítmények káros hatásai a Balatonban
08:54
A vidék hírei
-
Magyarországnak szakítania kell az orosz gázzal és atomenergiával az amerikai energiaügyi miniszter szerint
13:46
-
A Gombosi Pálinkafőző elkövetkezendő időszaki munkái: Cefrézés és Hagyományos Ízek
10:15
-
Elhunyt Dr. Vincze István, Eger város korábbi aljegyzője
08:01
-
Újabb szőlőfajták szürete kezdődhet az egri hegyközségben
07:48
-
Napos péntek, de helyenként ködös lehet a reggel
07:26
legolvasottabb
-
Áll a bál Kijevben Szijjártó Péter lépése miatt – megjött az ukrán válasz
2025. augusztus 29. 06:46
-
Megszólalt Zelenszkij: Ukrajna akár területeket is hajlandó feladni a békéért
2025. augusztus 17. 16:19
-
A nap képe: érdekes fotó bukkant fel Mészáros Lőrincről
2025. augusztus 29. 15:01
-
Bendarzsevszkij Anton: kiderült, milyen drónok sérthették meg a lengyel légteret
2025. szeptember 11. 08:17
-
Brüsszel jóváhagyta Magyarország 264 millió eurós támogatását
2025. augusztus 14. 14:23
top 24
-
Felvonul az orosz haderő a NATO határaira
2025. szeptember 12. 10:36
-
Legyél Te is Pénzügyi Junior Klasszis – Sikeres jelentkezés!
2025. szeptember 12. 10:23
-
A nap képe – Ilyen szerkóban készül villámlátogatásra Orbán Viktor
2025. szeptember 11. 19:28
-
Megint lángol az orosz olaj, megérkezett Ukrajna válasza
2025. szeptember 12. 13:16
-
Súlyos kritikák: Ursula von der Leyen testesíti meg a gyenge EU-t
2025. szeptember 12. 05:55
