4p

Mi vár a magyar befektetőkre ősszel?

Mit jelentenek az adózási és szabályozási változások a befektetők számára?
Merre tart az állampapírpiac? Hogyan érdemes gondolkodni a hosszú távú megtakarításokról?
Early bírd jegyek most ajándék 100 Leggazdagabb magazinnal!

Klasszis Befektetői Klub
2026. szeptember 24., Budapest

Foglalja le helyét most >>

Kedden kiírják a pályázatot a három centrumkórház tervezésére - ezek közül egy teljesen új és állítólag szupermodern lesz. A kormány az elmúlt 100 év legnagyobb egészségügyi beruházásáról beszél.

Július 31-én, kedden jelenik meg a három budapesti centrumkórház tervezésére kiírt pályázat - jelentette be az emberi erőforrások minisztere. Kásler Miklós elmondta, a nyílt közbeszerzési kiírások az új elektronikus közbeszerzési rendszeren belül jelennek meg és bonyolódnak, két lépcsőben. Az első etapban a nyertes pályázóktól az állam - tiszteletdíj fejében - megveszi a pályázatokat, majd ezekből a következő körben kerülhet sor a tárgyalásos közbeszerzési eljárásra.

Az Egészséges Budapest Program keretében megvalósuló beruházások és fejlesztések révén a jövőben három centrumkórház - a dél-budai, a dél-pesti és az észak-pesti - jön létre a fővárosban, és további 25 kórház és 32 szakrendelő fejlesztéséről döntött korábban a kormány.

1. Dél-Pest

A dél-pesti centrumkórházról szólva a miniszter elmondta, a korábban a Szent István és a Szent László Kórházak egyesüléséből létrejött intézmény jelenleg igen rossz körülmények között dolgozik, így az intézményt megfelelő, 21. századi színvonalra kívánják fejleszteni. Ennél a kórháznál 190 ezer négyzetméter megépítéséről, átépítéséről van szó, és az intézmény a tervek szerint a sürgősségi betegellátás egyik vezető központja lesz. A dél-pesti centrum a jövőben szorosan együttműködik több országos intézettel, így az Országos Traumatológiai és a Gottsegen György Országos Kardiológiai Intézettel. Ezen kívül a dél-pesti centrumkórházzal szorosan együttműködve, de attól függetlenül gyógyít továbbra is a Heim Pál Országos Gyermekgyógyászati Intézet is.

2. Dél-Buda

Gulyás Gergely, a Miniszterelnökséget vezető miniszter a sajtótájékoztatón arról beszélt, hogy a dél-budai centrumkórház egy új, zöldmezős beruházásként valósul meg a XI. kerületi Dobogón. Mint mondta, ez a beruházás az elmúlt száz év legnagyobb egészségügyi beruházását jelenti, és a legmagasabb színvonalat fogja képviselni mind orvostechnológiában, mind az informatika területén. A tervek szerint a betegek egyágyas kórtermekben gyógyulnak majd, a papír alapú kórlapok helyett digitális eszközökön vezetik a betegadatokat, mentőállomás kap helyet, valamint két mentőhelikopter leszállására alkalmas úgynevezett heliportot is kialakítanak majd. Gulyás Gergely szerint a dél-budai, budai kerületek, illetve az agglomeráció kórházi ellátottsága elmarad a többi kerületétől, ezért merült fel egy új kórház építésének ötlete. Az új gyógyító intézmény a tervek szerint öt év múlva nyitja meg kapuit, és 1,2 millió ember ellátásáért felel majd. A kórházban dolgozók részére nővérszálló épül majd, ezen kívül egy bölcsőde és egy óvoda is helyet kap.

3. Észak-Pest

Szabó István, a Honvédelmi Minisztérium honvédelmi ügyekért felelős államtitkára az észak-pesti centrumkórház megújításáról beszélt. Mint mondta, a Magyar Honvédség Egészségügyi Központ (Honvédkórház) jelenlegi két telephelyéből egy lesz, a Podmaniczky úti telephelyet integrálják. Az EBP-n belül a kórház fejlesztésére 9,3 milliárd forint jut, amiből megszüntetik a Róbert Károly körúti telephelyen a pavilonos rendszert és kiürítik a Podmaniczky utcai telephelyet. A két telephely összevonásával egy 1500 ágyas kórház jön létre - mondta az államtitkár, aki kiemelte, hogy bővítik a Honvédkórház sürgősségi betegellátó centrumát. Szabó István erről azt mondta, jelenleg a centrum kapacitása naponta 60-80 beteg ellátását teszi lehetővé, azonban ezt az infrastruktúrát már jelentősen "kinőtték." Az átalakítás nyomán 250 sürgős ellátásra szoruló beteget fognak tudni ellátni naponta - emelte ki.

Jönnek a tízmilliárdok

A budapesti és Pest megyei egészségügyi fejlesztéseket összefogó EBP-re a kormány 2017-ben 40 milliárd forintot fordított, ebből 21,7 milliárdot orvostechnikai eszközök beszerzésére, 18,3 milliárdot pedig az építészeti tervezés megkezdésére. A jövő évi költségvetésben további 41,9 milliárd forint tervez a kormány az EBP fejlesztéseire fordítani.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Itt van Lannert Judit nagy győzelme: már ősszel újraindul az Erasmus
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 4. 12:26
Minden magyar egyetemre visszatér a program.
Makro / Külgazdaság Nem kell a két lépcső: továbbra is szervezik a tüntetést a szociális ágazatban dolgozók
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 4. 11:37
Meglepte őket a miniszterelnök bejelentése, azonnali emelést követelnek.
Makro / Külgazdaság Eddig tartott a benzinkutasok türelme, azonnali beavatkozást kérnek a kormánytól
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 4. 11:06
A teljes piac és a teljes rendszer átvilágítását kéri a független benzinkutak érdekvédelmi szövetsége.
Makro / Külgazdaság A csütörtöki sokk után mi történik pénteken a benzinkutakon?
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 4. 10:28
Itt vannak a legfrissebb számok a kutakról.
Makro / Külgazdaság Elnéző mosollyal szemlélhetik a magyarok ezt a román adatot
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 4. 10:06
Hatalmasat esett a román üzletek forgalma tavaly ilyenkorhoz képest.
Makro / Külgazdaság Megváltoztatta Lázár János egyik utolsó döntését Vitézy Dávid
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 4. 09:43
76 milliárdot spórol az új kormány.
Makro / Külgazdaság Itt van Magyar Péter újabb bejelentése: a nyugdíjminimum után más ellátások összege is emelkedik
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 4. 09:11
Növekedik a rokkantsági és a rehabilitációs ellátás összege is.
Makro / Külgazdaság 4900 milliárd forintnyi aranyon ülnek Varga Mihályék, most elárulták, mit terveznek vele
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 4. 08:58
Rekordszinten a magyar aranytartalék, mit lép ezután az MNB?
Makro / Külgazdaság Friss júliusi adatok érkeztek a boltokból
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 4. 08:30
A kiskereskedelmi forgalom az előző év azonos időszakit 4,9, az előző havit 1,0 százalékkal haladta meg.
Makro / Külgazdaság Ezeket a kihívásokat kell kezelniük Magyar Péteréknek? Értékelés jött Londonból
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 3. 17:27
A megemelt költségvetési hiánycél is jelzi, hogy a magyar kormány jelentős közfinanszírozási kihívásokkal kénytelen szembenézni – áll a Fitch Ratings Londonban ismertetett új helyzetértékelésében.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG