4p

Az MKIK más javaslatot is tett a kormánynak, szerintük jóval egyszerűbb adminisztráció kell a bértámogatás igénylésénél.

Egy sor új javaslatot tett a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara a gazdaságvédelmi akciótervhez – közölte lapunkkal Parragh László, a kamara elnöke, aki ebbéli szándékukat múlt héten jelezte az Mfor-nak.

Ezek része, hogy a bértámogatás igényléséhez jóval egyszerűbb adminisztrációt kell előírni, mint ami a kormányrendeletben szerepel. Az elnök szerint a NAV-nak rendszerszinten benyújtott bevallások szükséges adatokkal történő kiegészítésének elégnek kellene lennie, hogy a folyamat elinduljon.

Arra a kérdésre, hogy miért kellett ilyen gyorsan jogszabályba foglalni a bértámogatás feltételeit, ha utóbb számos módosító javaslatot fogalmaznak meg a piaci szereplők, azt mondta, hogy most a gyors döntések ideje jött el, és az előttünk álló időszakban ilyen jogalkotás várható, a rendelkezéseket folyamatosan kell az aktuális helyzethez igazítani.

Parragh László
Parragh László

Ez az álláspont fogalmazódik meg egyébként a kamara honlapján frissiben felkerült, a gazdasági akciótervhez készült dokumentumból is, melynek első pontja szerint „valamennyi intézkedés mihamarabbi bevezetése szükséges”, hozzátéve, hogy „gondoskodni kell a jogi szabályozás folyamatos, valós élethez történő igazításáról”.

Parragh László azt is mondta lapunknak, hogy tudomása szerint jövő héten újabb bejelentések várhatók ebben a témakörben.

A bértámogatás esetében az állam által átvállalt részre is van módosító jellegű javaslatuk, de mértékekről nem kívánt egyelőre beszélni. Az viszont már a kamarai honlapra feltöltött dokumentumból derül ki, hogy a támogatást a kormányrendeletben szereplőnél jóval szélesebb körben tennék hozzáférhetővé, azoknál a cégeknél is, amelyek teljes leállásra kényszerülnek.

Javasolják továbbá az adóbevallási, illetve befizetési határidők elcsúsztatását, rugalmas kezelését, ideértve a május végén esedékes társasági adóbefizetést is. Jelzése szerint erre a javaslatukra is van fogadókészség a kormány részéről (a vállalati szektorból érkezett lapunkhoz olyan panasz, hogy az eddig megjelent kormányrendeletekben az ígéretek ellenére nincs nyoma az adózási határidők halasztásának).

Amint ebben a cikkünkben jeleztük, érkezett javaslat arra is, hogy a katás vállalkozásokra kiterjesszék a bértámogatást, ezt most Parragh László megerősítette, hogy az önfoglalkoztatókat is be kellene vonni ebbe a körbe.

A 13. havi nyugdíj visszavezetését pedig már idén elkezdenék, és 2021-ig le is zárnák, mert az időseknek most van szükségük erre a támogatásra.

A kamara fontosabb javaslatai, amelyeket eljuttattak a kormány számára:

  • Álláskeresési portál kialakítása, állami irányítással, kamarai részvétellel.
  • A Munkahelyvédelmi Bértámogatás rendszerének kiegészítése, nagyságrendjének növelése, úgy, hogy minden rászoruló vállalkozás – a teljes leállásra, bezárásra kényszerülők is – támogatása megvalósuljon, lehetőség szerint minél hamarabb (a vállalkozásoknak azonnali támogatásra van szükségük), a támogatás mértékének differenciálása mellett.
  • Azoknál a vállalkozásoknál, ahol az árbevétel visszaesés meghaladja az 50%-ot kiemelten fontos az állami szerepvállalás, a támogatás biztosítása.
  • Az adó- és járulékfizetési kötelezettség rugalmas átütemezése.
  • A 47/2020 (III.18.), a 61/2020 (III.23.), valamint a 68/2020 (III.26.) kormányrendeletekben nevesített egyes szakmák, TEAOR számmal azonosított tevékenységek számára kihirdetett kedvezmények kiterjesztése.
  • A tanuló foglalkoztatása során felmerülő juttatások finanszírozásának újragondolása.
  • A munkanélküli ellátás (álláskeresési járadék) folyósítási idejének felülvizsgálata.
  • Javasoljuk, hogy a betegszabadság idejére 100%-os táppénz legyen biztosítva úgy, hogy a különbözetet a TB fedezze.
  • Javasoljuk a 13. havi nyugdíjak még ez évben megkezdődő és 2021-ben lezáruló visszavezetését, mivel ez a két év lesz a legnehezebben túlélhető a nyugdíjasok számára.
  • HIPA és építményadó rendszerének újragondolása.
  • A bölcsődei ellátás támogatását javasoljuk kiterjeszteni az óvodákra is.
A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Megint kellemetlen fejlemény várja a benzinkúton
Privátbankár.hu | 2026. április 29. 11:27
Akkor, ha piaci áron tankol. Ott ugyanis azonos mértékű változás lesz a különböző üzemanyagoknál. A védett áraknál marad minden változatlan,
Makro / Külgazdaság Hasított a magyar autópiac
Privátbankár.hu | 2026. április 29. 09:38
Márciusban rég nem látott erős növekedést produkált az EU autópiaca. Az elektromos autók értékesítése nőtt leginkább, ez vélhetőleg nem független az iráni háború okozta olajpiaci helyzettől. A magyar adatok is látványos bővülésről szólnak.
Makro / Külgazdaság Már csak ez hiányzott: Zelenszkij a világra zúdíthatja a tengernyi ukrán fegyvert
Privátbankár.hu | 2026. április 29. 08:38
Ebből akarnak pénzhez jutni, nekik úgyis sok a felesleg.
Makro / Külgazdaság Hatékonyabb lesz a Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és Védelmi Hivatal, mint az elszámoltatási biztosok?
Privátbankár.hu | 2026. április 28. 19:01
A vagyonvisszaszerzés lehetőségéről, az új Fidesz-frakció friss tagjairól és nagy hiányzóiról, a „poloskázás” miatti bocsánatkérésről, illetve az eddigi kormánypropaganda háttérbe szorulásáról is beszélgetett az ATV Egyenes Beszéd című műsorában kollégánk, Dobos Zoltán Rangos Katalinnal és Rónai Egonnal.
Makro / Külgazdaság Döbbenetes lépésre szánta el magát az Egyesült Arab Emírségek
Privátbankár.hu | 2026. április 28. 17:45
Az Egyesült Arab Emírségek kilép a Kőolajexportáló Országok Szervezetéből (OPEC), valamint az OPEC+ -ból is – közölte kedden az emírségek energiaügyi minisztere.
Makro / Külgazdaság Záporoztak az új kormánnyal és az euróval kapcsolatos kérdések Varga Mihály felé
Imre Lőrinc | 2026. április 28. 16:45
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) monetáris tanácsa a várakozásoknak megfelelően 6,25 százalékon hagyta az irányadó rátát a választások utáni első kamatdöntő ülésén. A 15 órakor kezdődő sajtótájékoztatón Varga Mihály jegybankelnök a monetáris politikai irányvonalai mellett számos kérdést kapott a legfontosabb aktuálpolitikai kérdésekkel és a Tisza gazdasági ígéreteivel kapcsolatban is.
Makro / Külgazdaság Tényleg jó ötlet az euró bevezetése?
Privátbankár.hu | 2026. április 28. 16:35
A Tisza-kormány elkötelezett az euró bevezetését illetően, a leendő pénzügyminiszter, Kármán András szerint 2030-ra elérhetőek a csatlakozás feltételei. Hogy milyen hatása lehet a magyar gazdaságra ennek, arról munkatársunk, Király Béla beszélt az ATV Start műsorában. Az euróbevezetés mellett a Tisza agrárprogramjának központi eleme, a zöldségek és gyümölcsök áfacsökkentése is terítékre került.
Makro / Külgazdaság A Patrióták nekimentek, de így is elfogadta az Európai Parlament a hétéves költségvetés tervét
Vámosi Ágoston | 2026. április 28. 15:11
Egységes tervvel állhat az Európai Parlament a tagállamok állam- és kormányfői elé: elfogadták az MFF-jelentést. Az ellentét azonban nem csak a Parlament és a Bizottság között éleződött ki, a pártcsaládok is eltérő irányba húznak.
Makro / Külgazdaság Orbán Viktor volt szövetségese is uniós bírósághoz fordult
Privátbankár.hu | 2026. április 28. 14:45
Szlovákia pénteken beadta panaszát az Európai Unió bíróságához az orosz gáz importját tiltó és az orosz kőolaj behozatalának leállítására való felkészülést előirányzó, idén januárban hozott uniós döntés miatt – jelentette be Boris Susko szlovák igazságügy-miniszter közösségi médiaplatformján kedden.
Makro / Külgazdaság Először döntöttek a kamatokról Varga Mihályék a választás óta
Privátbankár.hu | 2026. április 28. 14:01
Első kamatdöntő ülését tartotta a Magyar Nemzeti Bank (MNB) Monetáris Tanácsa az április 12-i választás és a Tisza Párt kétharmados győzelme óta. A jegybank a politikai változás ellenére nem módosított a 6,25 százalékon álló alapkamaton.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG