2p

Három szavazási forduló után sem tudtak elnököt választani.

A harmadik szavazási forduló is sikertelen lett, így kedd kora este sem tudta megválasztani elnökét az Egyesült Államok új, republikánus többségű képviselőháza. Az újabb voksolási körben a republikánusok legnagyobb arányban támogatott jelöltje, Kevin McCarthy 202 voksot kapott - kevesebbet, mint az előző két körben -, míg párttársa, Jim Jordan képviselő 20-at. A demokrata képviselőcsoport vezetője és jelöltje, Hakeem Jeffries 212 szavazatot kapott, ami megegyezik a demokrata képviselőházi tagok számával.

Meddig maradnak üresen a széksorok? Fotó: Wikipédia
Meddig maradnak üresen a széksorok? Fotó: Wikipédia

A képviselőházban addig folytatják a szavazást, ameddig az egyik jelölt meg nem kapja a megválasztáshoz szükséges többséget, szélsőséges esetben a folyamat akár több napig is elhúzódhat. Házelnök hiányában az Egyesült Államok kedden megalakult 118. kongresszusának alsóháza nem kezdheti meg a hivatalos munkát, mert a tagok nem tehetik le képviselői esküjüket.

Mike Lawler, republikánus képviselő még a második sikertelen forduló után a FoxNews hírtelevízió élő adásában úgy nyilatkozott, hogy a párt többsége határozottan Kevin McCarthy mögött áll, és mást nem is támogatnak. Úgy fogalmazott, hogy azok a képviselők, akik nem hajlandók Kevin McCarthyra szavazni, a párt többségét ejtették túszul, ami "nem fog így működni". Hozzátette, Kevin McCarthy további ígéreteket tett az ellene szavazó képviselőknek, amivel minden követelésüket teljesítette.

A kongresszus 435 tagú alsóházában, a képviselőházban a republikánusok 222, a demokraták 212 képviselővel rendelkeznek, egy képviselői szék üresen maradt, mert a megválasztott demokrata képviselő novemberben elhunyt.

A felsőháznak, a szenátusnak 49 republikánus, 48 demokrata és 3 független tagja van, ugyanakkor - a szavazati erőviszonyokat tekintve - a demokraták 51-49-es többségben vannak a függetlenekkel együtt.

(MTI)

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Álhír terjed a magyar nyugdíjrendszer változásáról: szakértő tisztázta, mi lesz jövőre
Privátbankár.hu | 2025. november 14. 13:47
Gyökeres változásról szóló álhírek jelentek meg a magyar nyugdíjrendszerről, de egy nyugdíjszakértő megerősítette: jövőre sem változik a nyugdíjba vonulás folyamata. A korhatár is marad.
Makro / Külgazdaság Döntött a kormány: újabb csoport veheti igénybe a CSOK Pluszt
Privátbankár.hu | 2025. november 14. 13:31
Eddig legfeljebb 40 éves nők igényelhették a hitelkonstrukciót, a kormány most eltörölte a felső korhatárt.
Makro / Külgazdaság Erre a listára nem lehetünk büszkék, a svédek annál inkább
Privátbankár.hu | 2025. november 14. 13:00
A második becslés is megerősítette, hogy éves szinten és havi alapon is nőtt az euróövezet és az Európai Unió gazdasága.
Makro / Külgazdaság Ha a benzinkutakon múlik, nyugodt hétvégénk lesz
Privátbankár.hu | 2025. november 14. 12:45
Egyik típus sem lesz drágább holnaptól. Sajnos olcsóbb sem.
Makro / Külgazdaság Új szelek fújnak, hihetetlen pénzeket önthetnek a német gazdaságba
Privátbankár.hu | 2025. november 14. 11:18
A német Bundestag költségvetési bizottsága péntek reggel véglegesítette a 2026-os büdzsét, amely jelentős gazdaságélénkítő beruházásokat tartalmaz.
Makro / Külgazdaság A franciák tényleg földre vitték az inflációt
Privátbankár.hu | 2025. november 14. 10:50
1 százalék alá esett az éves szintű áremelkedési ütem Franciaországban.
Makro / Külgazdaság Több száz milliárd forintos mozgástere lett a kormánynak
Imre Lőrinc | 2025. november 14. 10:03
Egészen pontosan 860 milliárd forintnyi.
Makro / Külgazdaság Ennek Trump nagyon nem örülne, kétségek gyötrik a befektetőket
Privátbankár.hu | 2025. november 14. 09:45
Elbizonytalanodtak a befektetők a decemberi Fed-kamatvágással kapcsolatban.
Makro / Külgazdaság Jó napot csinált Lázár Jánosnak az állami hivatal
Privátbankár.hu | 2025. november 14. 08:30
A miniszter által irányított építőipar a két számjegyű augusztusi zuhanás után szeptemberben ugyanilyen mértékben nőtt az előző év azonos időszakához viszonyítva,
Makro / Külgazdaság Hivatalos: ezeket a termékeket vásárolhatjuk meg olcsóbban
Privátbankár.hu | 2025. november 14. 07:15
Még három hónapig biztosan velünk marad az árrésstop.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG