1p

Mi vár a magyar befektetőkre ősszel?

Mit jelentenek az adózási és szabályozási változások a befektetők számára?
Merre tart az állampapírpiac?
Hogyan érdemes gondolkodni a hosszú távú megtakarításokról és az ingatlanbefektetésekről?

Klasszis Befektetői Klub
2026. szeptember 24., Budapest

Foglalja le helyét most >>

Sűrű stratégia-változtatások jellemezték az idei politikai évet Magyarországon. Az MSZP 2008-tól már a megszorítások eredményeit akarta volna kommunikálni. De jött a válság. A Political Capital visszatekintése
Idén az összes pártnak stratégiát kellett váltania az év elejéhez képest - írta a Political Capital Institute az MTI-hez pénteken eljuttatott 2008-as évjelentésében.

A jelentésben úgy fogalmaznak, hogy az egész évet "stratégiai recsegés-ropogás", illetve Gyurcsány Ferenc miniszterelnök politikai manőverei jellemezték. Az esztendőt összefoglalva azt írták, hogy tavasszal a népszavazás, ezt követően az MSZP-SZDSZ-koalíció felbomlása, végül az ősszel Magyarországon is nyilvánvaló vált pénzügyi és gazdasági válság vetett véget egy-egy politikai szakasznak és az ahhoz társított politikának.

2008-at szidták az utolsó ülésnapon 

Elékeztetnek rá, hogy a népszavazás leglátványosabb politikai következménye a koalíció felbomlása volt. A referendum emellett tartalmában is elsöpörte a kormány politikáját, a nagy ellátó rendszerek átalakításának programja az év végéig lekerült a napirendről, az MSZP kommunikációja hónapokig baloldali fordulatot hirdetett. Az értékelés készítőinek véleménye szerint a népszavazás "elsöpörte" a Fidesz stratégiamódosítási kísérletét is: a párt felhagyott a 2007 tavasza óta folytatott "kompetencianövelő imázsváltással" és az év végére lényegében visszatért a 2006-os kampányban megfogalmazott, "emberpárti", mindenki mellett érvelő üzeneteihez.

A Political Capital értékelése szerint a népszavazás következményeként az SZDSZ-t az egészségügyi reform teljes bukása miatt érte jelentős kudarcot, míg az MDF esetében a referendumot "erőtlenül negligáló politika" bizonyult kevésnek.  

Az írás kitér rá, hogy a koalíciós szakításkor, mielőtt a kisebbségi kormányzás nehézségei felszínre kerültek volna, úgy tűnhetett, az MSZP számára előnyös lehet, ha kihátrál a reformokból. A liberális párt szempontjából pedig logikusnak tűnt, hogy a szocialistákkal és a kormánnyal szemben megfogalmazott identitás segíthet visszaszerezni az eltávolodott szavazókat.

A Political Capital úgy látja, hogy a kisebbségi kormányzás induló időszaka azonban az MSZP számára a stratégianélküliség politikáját jelentette, míg az SZDSZ-nek a szocialistákkal szembeni pozícionálási stratégiája nem jutott sehova. Megjegyzik, az MDF szempontjából az év stratégiai buktatója az volt, hogy az MSZP-vel és a Fidesszel szemben párhuzamosan megfogalmazott politikáját az SZDSZ-szel való küzdelemre kényszerült felcserélni, miután a volt kormánypárt kilépett a koalícióból.

Emellett az MDF számára a legnagyobb hátrányt az okozta, hogy a tisztújítással, illetve a frakció megtartásával kapcsolatos ügyek következtében a legtöbb nyilvánosságot a párton belüli ügyek kezelése kapta, s a párt nem a szavazókat megszólító ügyekről beszélt.

A jelentés kitér rá, hogy a pénzügyi, majd kialakuló gazdasági válság a sokadik fordulatot idézte elő a kormány és az ellenzék politikájában: teljesen átrajzolta a politikai környezetet és felborította a korábban követett stratégiákat. Mint írják, a szocialisták 2006 óta azt tervezték, hogy a két nehéz esztendő után 2008-tól beköszönthet a népszerű intézkedések időszaka, a válság következtében mégis vissza kellett térniük a megszorítások politikájához.

A Political Capital megjegyzi, hogy a válság a kisebb parlamenti pártok politikájában is fordulatot hozott, és egyfajta kényszerpályára terelte őket. Míg korábban az SZDSZ és az MDF azon versengtek, hogy ki az "ellenzékibb" ellenzéki párt, a válság következtében sokkal inkább a "felelős ellenzékiség" vált a rivalizálás fő terepévé.

Kisebbségi kormány: Orbán megnevezte a bűnösöket
Veres: már csak 2010-ig kell várnunk
A többség az MSZP-t és a Fideszt is elzavarná
MDF: képmutató és gyáva a magyar politika
Gyurcsánynak januárban újra 2006 lesz
Szili: jót is hozott a kisebbségi kormányzás
Kóka a közös feladatokra koncentrál 

MTI

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Magyar Péter: „Nem abból a kőbányából érkezik a paksi beruházásra a több tonna kő, amire sokan gondolnak”
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 13. 17:30
Magyar Péter miniszterelnök és két szakember tartott sajtótájékoztatót a paksi helyzettel kapcsolatban. Arról is beszélt, hogy a két beruházásról döntöttek a Duna vízszintjének megemelése érdekében.  
Makro / Külgazdaság Mi vár az autósokra a benzinkutakon? Itt az előrejelzés
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 13. 16:46
Péntekre sem érkezik újabb nagykereskedelmi árváltozás.
Makro / Külgazdaság Magyar Péter: újra apadásnak indult a Duna
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 13. 16:02
Erről a kormányzati tájékoztatón beszélt.
Makro / Külgazdaság Új fejlemény az MNB-botrányban: dokumentumokat adtak át az ügyészségnek
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 13. 15:02
Az előző jegybanki vezetés idején történt ügyben.
Makro / Külgazdaság Teljesen leálíltják Románia egyetlen atomerőművét a vízállás miatt
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 13. 11:40
Túl alacsony a Duna, és a vízállás folyamatosan és jelentősen csökken. Románia jelentős, 2000 megawattot meghaladó áramimportra szorul a leállítás után az esti csúcsidőben.
Makro / Külgazdaság Nem tétlenkedett Krausz Ferenc: új vállalkozást alapított
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 13. 10:42
Az államhoz kerülnek a Nobel-díjas fizikushoz, Krausz Ferenchez köthető Élvonal Alapítvány közfeladatai és a hozzá tartozó Molekuláris Ujjlenyomat Kutató Központ (CMF) – mindeközben a tudós egy hónapja már létre is hozott egy új vállalkozást.
Makro / Külgazdaság Nagyot megy az autógyártás, de van egy magyar ágazat, ami ennél is meredekebben bővül
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 13. 08:59
A számítógép, perifériás egység gyártása 116 százalékkal emelkedett egy év alatt. Az ipar összességében bővült éves alapon, de májushoz képest júniusban visszaesést mért a KSH.
Makro / Külgazdaság Dübörög az út- és vasútépítés, de az építőipar összességében így is visszaesett
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 13. 08:30
Kevesebb új építőipari szerződést is kötöttek, és az épületek építése is jelentősen csökkent. 
Makro / Külgazdaság A magyar gazdaságnak is jól jön a Sziget fesztivál: kiderült, mennyivel tehet hozzá a GDP-hez
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 13. 07:29
Csak az adó- és járulékbefizetések 4,5 milliárd forintot tehetnek hozzá az államkasszához, az összes hozzájárulás ennél több mint kétszer magasabb.
Makro / Külgazdaság Egy iparág, amiben óriásit kellene fejlődnünk, de itt is Kína fújja a passzátszelet
Imre Lőrinc | 2026. augusztus 13. 05:43
Akár a Paks 2 beruházás sorsát is megpecsételheti a kormány energiafejlesztési programja, aminek egyik központi eleme a magyarországi elektromostároló-kapacitások megháromszorozása 2030-ra. Jelenleg ugyanis az ipari akkumulátorok hiánya jelenti az egyik legfontosabb akadályát annak, hogy a megújulóenergia-források által megtermelt villamos energia még Paks részleges kiesése esetén is stabil hálózatot biztosítson a lakosságnak és a vállalatoknak anélkül, hogy a súlyos milliárdokba kerülő importra kelljen támaszkodnia a hazai ellátásnak. 
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG