4p

Megjelent az MNB harmadik negyedéves konjunktúrafelmérése. A piaci verseny fokozódása az egyetlen tényező, ami továbbra is pozitív hatással van a banki konjunktúraérzetre, minden más szempontból borúlátók a pénzintézetek.

A harmadik negyedéves jegybanki felmérés alapján a bankrendszer a konjunktúra érdemi romlását tapasztalta a harmadik negyedévben, és a következő fél évre további romlást vár – közölte a Magyar Nemzeti Bank (MNB) októberi, Banki Konjunktúrafelmérésében hétfőn.

A jelentés szerint míg a konjunkturális helyzetet 2021 végén összességében változatlannak ítélték meg a bankok, addig 2022 első, második és harmadik negyedévében egyre nagyobb arányuk érzékelt romlást. A következő fél évben is e tendencia fokozódása várható: a bankok nettó 45 százaléka (mérlegfőösszeggel súlyozva) vár romló konjunktúrát, mely a hitelezési felmérésre adott válaszok alapján a szigorodó hitelezési feltételekben is tetten érhető.

A külső és belső makrogazdasági környezet megítélésében a harmadik negyedévében a bankok nettó értelemben vett 89 százaléka jelzett romlást, amelyhez mind a hazai, mind a nemzetközi környezet hozzájárult. Ez a koronavírus-járvány első hullámának időszakához hasonló mértékű romlást jelent. A következő fél évben a válaszadó intézmények mintegy kétharmada várja a negatív hatások további fennmaradását.

A kutatás szerint mind a rövid, mind a hosszú forrásokhoz való hozzáférés romlott az elmúlt időszakban, összhangban a kamatkörnyezet nemzetközi szinten tapasztalható emelkedésével és a monetáris kondíciók általános szigorodásával. A következő fél évben az intézmények fele vár további romlást a források elérhetőségében, beleértve a bankközi likviditást is.

A jegybank kutatása szerint a piaci verseny fokozódása az egyetlen tényező, ami továbbra is pozitív hatással van a banki konjunktúraérzetre. Fotó: MTI
A jegybank kutatása szerint a piaci verseny fokozódása az egyetlen tényező, ami továbbra is pozitív hatással van a banki konjunktúraérzetre. Fotó: MTI

További konjunktúraérzet romlását okozó tényezőnek nevezik, hogy az ügyfélkockázatok a várakozásoknak megfelelően nagy mértékben emelkedtek. Elsősorban a vállalati ügyfelek hitelképessége mutatott romlást az elmúlt fél évben, ezt a bankok nettó 53 százaléka jelezte. A kamatstop meghosszabbítása következtében a lakossági ügyfelek hitelképességének romlását a bankok kisebb, de önmagában jelentős aránya, 37 százaléka érzékelte. A következő fél évben a bankok 80 százaléka vár romlást a portfólióminőségben, és felük jelezte a kockázati étvágy várható csökkenését. A válaszadó intézmények mintegy háromnegyede szerint a következő fél évben a vállalati és a lakossági szegmens hitelképessége is romlani fog.

A bankok a lakossági szegmensben érdemi, a vállalati szegmensben kisebb mértékű csökkenést érzékeltek a hitelkeresletben, összhangban a Hitelezési felmérés eredményeivel. Előretekintve a bankok fele számít további keresletcsökkenésre a lakossági és a vállalati szegmensben is.

Közölték: a szabályozói környezet szigorodását a bankok 32 százaléka jelezte az elmúlt fél év és a következő fél év vonatkozásában is, ami szintén rontotta a konjunktúraérzetet.

A piaci verseny fokozódása az egyetlen tényező, ami továbbra is pozitív hatással van a banki konjunktúraérzetre a jelentés szerint. A verseny a lakossági szegmensben, a pénzforgalmi szolgáltatások terén és a nem-banki szereplőkkel szemben is erősödött, míg a vállalati szegmensben kissé enyhült. A következő fél évben a válaszadók szerint ez utóbbi szegmensben is a verseny élénkülése várható.

Az MNB összegzése szerint a bankrendszer a konjunktúra érdemi romlását tapasztalta, amelyhez legnagyobb mértékben a külső és a hazai makrogazdasági környezet kedvezőtlenné válása járult hozzá, de a források elérhetőségének romlása, az ügyfélkockázat emelkedése, valamint a kereslet és a jövedelmezőség csökkenése is érdemben rontotta a banki konjunkturális helyzetet. A következő fél évben a verseny fokozódásán kívül minden tényező érdemben a konjunktúraérzet romlása irányába hat.

(MTI)

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Mégis beleléphetnének a britek kétszer ugyanabba a folyóba – de vannak feltételek
Privátbankár.hu | 2026. november 8. 15:28
Nyitva hagyta a volt uniós főtárgyaló az ajtót a brit visszatérés előtt.
Makro / Külgazdaság A víztől, a természettől való függőség nem áll meg az országhatárnál
Dobos Zoltán | 2026. november 8. 11:28
Az ESG-felkészülés és -alkalmazás átalakuló munkamegosztása: ki dönt, miről – és mi az, amiről nem beszélünk? címmel Fehér Sándor, Magyar Gazdaságfejlesztési Ügynökség (MGFÜ) Fenntartható Versenyképességi Osztálya vezetőjének moderálásával tartottak panelbeszélgetést csütörtökön a Klasszis Média ESG-konferenciáján, melyen Lovas Gabriella oktató, fenntarthatósági és TNFD (Taskforce on Nature-related Financial Disclosures)-szakértő és Sarkadi-Faragó Edit, a British Telecom (BT) Sustainability Proposition Managere volt a két beszélgetőtárs.
Makro / Külgazdaság Keddtől megtudjuk, mire mentek Kármán Andrásék
Privátbankár.hu | 2026. november 8. 09:18
Sokatmondó adatok érkeznek.
Makro / Külgazdaság Büszkeséggé tehető a vagyonadó? Sokkoló számok és tévhitek a jövőre érkező adónemről
Imre Lőrinc | 2026. november 7. 16:37
A 2027-től érkező vagyonadó gazdaságra, környezetre gyakorolt hatásairól szervezett kerekasztal-beszélgetést a minap a Magyar Közgazdasági Társaság (MKT) Környezetgazdaságtani Szakosztálya és a Levegő Munkacsoport. A panelben olyan sokkoló számok is elhangzottak, mint hogy a szupergazdagok által használt jachtok 8 nap alatt annyi üzemanyagot fogyasztanak el, mint egy átlagos személyautó 20 év alatt. Vagy hogy a társadalom leggazdagabb 10 százaléka annyi károsanyagot bocsát ki, mint a többi 90 százalék együttvéve.
Makro / Külgazdaság Fontos bejelentést tett Kapitány István a Wekerle Pluszról
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 12:28
A gazdasági és energetikai miniszter szerint a társasházak energetikai felújítását is támogatja az új program.
Makro / Külgazdaság Hatalmas áresés jöhet a hazai benzinkutakon
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 09:36
Az Mfor Üzemanyagár-figyelő szerint az üzemanyagárak akár 30-40 forinttal csökkenhetnek a következő 2-3 hétben.
Makro / Külgazdaság Jaj a lengyeleknek
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 08:45
Negatívra rontotta az ország adósosztályzatainak kilátását az S&P.
Makro / Külgazdaság Hat balkáni országgal bővülhet az Európai Unió roamingzónája
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 19:57
Albánia, Bosznia-Hercegovina, Koszovó, Montenegró, Észak-Macedónia és Szerbia is csatlakozhat.
Makro / Külgazdaság Ennyi költenek szociális kiadásokra az uniós tagállamok: Magyarország a sereghajtók között
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 19:47
A GDP egyhatodának megfelelő összeget költött az előző kormány szociális kiadásokra, például nyugdíjakra vagy egészségügyi ellátásra 2025-ben. A legnagyobb arányt Ausztriában tette ki ez a csoport a kiadások között.
Makro / Külgazdaság Hamar lezárhatja a Magyarországgal szembeni eljárást az Európai Parlament
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 17:27
A hetes cikkely szerinti eljárást még 2018-ban indították Magyarországgal szemben az uniós jogok megsértésének kockázata miatt.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG