2p
Magyarországon vizsgálódott az Európa Tanács pénzmosás és terrorizmus ellenes bizottsága.

A strasbourgi Európa Tanács Pénzmosás és Terrorizmus-finanszírozás Elleni Bizottsága (Moneyval) Budapesten vizsgálódott a pénzmosás és a terrorizmus finanszírozása elleni fellépés helyzetéről - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium.

A március 7-18. közötti vizsgálat a 2015 februárjában megkezdődött országvizsgálat része, megállapításait és ajánlásait a Moneyval 2016 szeptemberére tervezett strasbourgi plenáris ülése fogja jóváhagyni.    A Moneyval főtitkára, Matthias Kloth vezette, 9 főből álló nemzetközi szakértői delegáció számos hatóság és szolgáltató képviselőivel, köztük Balogh László pénzügypolitikai helyettes államtitkárral is találkozott. 

Mit vizsgáltak?

A Moneyval koordinálásával végrehajtott országértékelés elsősorban arra irányul, hogy felmérje a pénzmosás és a terrorizmus finanszírozása elleni küzdelem jegyében született nemzetközi sztenderdek hazai végrehajtását és érvényesülését, mind a jogszabályok, mind az intézmények, mind a piaci szereplők tekintetében. Ilyen értékelést minden európai ország esetében rendszeresen végeznek. Magyarország előző országvizsgálata 2009-2010-ben zajlott.

Az FATF (az OECD mellett működő Pénzügyi Akciócsoport, a pénzmosás elleni nemzetközi küzdelem terén a legfontosabb szabályalkotó szervezet) új ajánlásai és metodológiája alapján a jelenleg folyamatban levő, 5. körös országértékelés új kihívások elé állítja a tagállamokat.

A jogszabályi és intézményi háttér megfelelése mellett kiemelt hangsúlyt kap a rendszer hatékonyságának és eredményességének vizsgálata - áll a közleményben.

A vizsgálat kiterjed a pénzügyi szektor szereplőinek tudatosságától és odafigyelésétől, a bejelentések továbbításától, a felügyeleti ellenőrzésétől kezdve a pénzmosási tárgyú nyomozások lebonyolításán, az ügyészségi vádemelésen keresztül a bírói ítélethozatallal bezárólag minden mozzanatra. A korszerű szabályozás és a hatékony végrehajtás biztosítása épp azt a célt szolgálja, hogy megnehezítse, és ha lehet, meggátolja a gazdasági bűncselekmények "hozamának" tisztára mosását a bűnözők számára - hangsúlyozza az NGM.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Van ilyen? Trump a királyi látogatás után törölt egy fontos vámot
Privátbankár.hu | 2026. május 1. 14:09
Ha nem is bontanak pezsgőt, de ennek koccintás lesz a vége.
Makro / Külgazdaság Megvan a válasz: ennyi napra elegendő az ország üzemanyag-tartaléka
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 15:32
Töltik vissza a készleteket. 
Makro / Külgazdaság Nem nyúlt a kamatokhoz az EKB
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 15:18
Maradt a 2 százalékos betéti ráta. 
Makro / Külgazdaság Újabb rossz hír Európából: gyenge lett a GDP
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 13:45
A vártnál lassabb ütemben nőtt az euróövezeti GDP az első negyedévben.
Makro / Külgazdaság A Közel-Kelet fűti az európai inflációt: 3 éve nem láttunk ilyen adatot
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 13:00
A várakozásokat is felülmúlta a drágulás üteme az euróövezetben: az áprilisi infláció 3 százalékra, 2023 szeptembere óta a legmagasabbra gyorsult. A háttérben elsősorban az energiaárak drasztikus emelkedése áll, amit a közel-keleti feszültségek fűtenek.
Makro / Külgazdaság Vakarják a fejüket az elemzők a friss GDP-adat láttán
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 12:40
Bár a vártnál erősebben kezdte az évet a magyar gazdaság, a 2026-os előrejelzéseket ez nem módosítja felfelé. A Tisza-kormánytól várható élénkítés hatásait ugyanis az iráni háború keresztülhúzhatja.
Makro / Külgazdaság Aggódhatnak az állásukért az állami cégek NER-es vezérei
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 10:45
Főleg Kapitány István és Vitézy Dávid dönthet a sorsukról.
Makro / Külgazdaság Besegített az erős forint, de így sem örülhetünk ennek az adatnak
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 10:00
Márciusban a külkereskedelmi termékforgalom aktívuma 924 millió euró volt, 773 millió euróval romlott az egy évvel korábbihoz mérten. Euróban kifejezve az export értéke 3,6 százalékkal, az importé 11 százalékkal nőtt – jelentette csütörtökön a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
Makro / Külgazdaság Varga Mihály az MNB-alapítványokról: „Igyekszünk menteni, ami ebből menthető”
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 09:10
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) reputációját helyre kell állítani, a rendőrségi ügyekben a jegybank készen áll arra, hogy segítsék az igazságszolgáltatás munkáját. Emellett szeretnék a feleslegessé vált ingatlanjaikat értékesíteni – egyebek mellett ezekről beszélt Varga Mihály jegybankelnök.
Makro / Külgazdaság Most jött: több mint három éve nem láttunk ilyen GDP-számot Magyarországon
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 08:30
A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) első becslése szerint 1,7 százalékkal bővült a GDP idehaza az első negyedévben, 2025 azonos időszakához viszonyítva. Ennél magasabb, éves szintű növekedési ütemet legutóbb 2022 harmadik negyedévében láttunk.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG