1p
Az európai válság elől naponta tucatjával menekülnek portugálok egykori gyarmatukra, Mozambikba. A virágzó dél-afrikai ország gazdasága hasít, tavaly 7 százalékkal nőtt a GDP.

A Madagaszkárral szemben, az afrikai kontinens dél-keleti csücskénél fekvő Mozambik 1975-ben kapta vissza függetlenségét Portugáliától. Azóta a legnagyobb álom az volt, ha valaki Mozambikból az egykori gyarmatosító fővárosában, Lisszabonban próbált meg karriert befutni. Manapság azonban az eurozóna válsága miatt portugálok ezrei indultak el szerencsét próbálni egykori gyarmatukra. Portugáliát sosem látott recesszió sújtja, a munkanélküliség elérte a 15 százalékot.

Forrás: Google

Van munka és magasak a fizetések

Mozambikban viszont gyakorlatilag nincs munkanélküliség - állítják az áttelepült portugálok a CNN hírtelevízió riportjában. Ezzel szemben magasabbak a kvalifikált munkáért járó bérek, olcsóbb a szállás, a megélhetés, mint Európában. És persze nyelvi korlátok sincsenek, hiszen ma már az egykori gyarmatosító anyanyelve a legfontosabb összekötő kapocs. Sokan állítják, hogy azért hagyták ott a gazdasági depresszióba süllyedő Európát, mert nincs remény, nincs jövő.

Nincs megállás

Mozambikban viszont erre az évre 7,5, jövőre pedig 7,9 százalékos GDP bővülést várnak. Az ország legfőbb tengerentúli exportcikke a szén, de jól teljesít a szállítási, a pénzügyi tanácsadói, a kommunikációs és az építőipari szektor - írja az African Economic Outlook. Nem beszélve a mozambiki partoknál, a tenger alatt talált jelentős földgáz és szénmezőkről, amelyek feltárásra várnak. Sokan éppen ezért nem is ragadnak le a kozmopolita fővárosban, Maputoban, hanem keresik az új vállalkozásoknak megfelelő terepet vidéken. Az sem véletlen, hogy az ugyancsak portugál anyanyelvű Brazília is egyre jelentősebb beruházásokkal van jelen Mozambikban és a közép-afrikai térségben.

Vannak problémák is

Persze nem festenénk fel valós képet, ha nem beszélnénk a Dél-Afrikai Köztársaság és Tanzánia közé ékelt ország problémáiról. Mozambik még mindig a világ egyik legszegényebb országa és az áttelepült portugálok két komoly zavaró tényezőt emelnek ki. Az egyik a romló városi közbiztonság, a másik pedig a hiperaktívra gyorsult európai életvitelhez képest belassult világ. Ez utóbbi miatt egy-egy egyszerű hivatali ügy elintézése akár heteket is igénybe vesz.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Topmilliárdosok vallottak a vagyonadóról: kiderült, mit gondolnak a jelenlegi tervezetről
Imre Lőrinc | 2026. október 12. 08:02
Laptársunk, a szintén a Klasszis Médiához tartozó Mfor.hu három, A 100 leggazdagabb című kiadványban szereplő milliárdos véleményét kérdezte az október 6-án társadalmi egyeztetésre bocsátott vagyonadó-tervezetről. Nagy Eleket és Scheer Sándort a 100 milliárd forint feletti, Bojár Gábort pedig az 50 milliárd forint feletti kategóriából érte el a portál.
Makro / Külgazdaság Eximbank-ügy: újabb cég üzent Kapitány Istvánnak
Privátbankár.hu | 2026. október 11. 17:31
Visszautasította a működésével kapcsolatos politikai összefonódásra vonatkozó feltételezéseket és vitatta a vagyonvesztésre vonatkozó kijelentéseket az Exim exportösztönző magántőkealap kezelője, a GB & Partners Kockázati Tőkealap-kezelő Zrt.
Makro / Külgazdaság Hamarosan kiderül, mennyit kerestünk augusztusban
Privátbankár.hu | 2026. október 11. 16:16
A jövő héten az augusztusi építőipari, ipari és kereseti adatokat teszi közzé a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
Makro / Külgazdaság Egyre több hazai kkv számol a terhek növekedésével
Privátbankár.hu | 2026. október 11. 09:52
Egyre több vállalkozás számít a közterhek növekedésére a következő egy évben Magyarországon – derül ki a K&H Bank kis- és közepes vállalkozások bizalmi indexét vizsgáló, legfrissebb felméréséből.
Makro / Külgazdaság Megjött az IMF-jelentés: alaposan kielemezték a magyar gazdaságot, és a kormánynak is üzentek
Imre Lőrinc | 2026. október 11. 06:04
Elkészítette a Nemzetközi Valutaalap (IMF) a magyar gazdaságra vonatkozó részletes értékelését, amiben több reformintézkedést is javasol a kormánynak. Szerintük ezek a lépések a növekedés beindítása, a költségvetési egyensúly megtalálása és az euróövezethez való csatlakozás szempontjából is fontosak lennének. Az IMF legfontosabb megállapításait a kormány már eddig bejelentett intézkedéseivel és ígéreteivel is összevetettük.
Makro / Külgazdaság A szállásadók abban reménykednek, megfontolja kérésüket a kormány
Privátbankár.hu | 2026. október 10. 15:44
Szeretnék, ha egy évvel meghosszabbodna a budapesti szálláshelynyitási moratórium és ha eltörölnék a kiadható napok számának önkormányzati meghatározását.
Makro / Külgazdaság Varga Mihály szerint az euró nem csodaszer
Privátbankár.hu | 2026. október 10. 15:14
Az euró bevezetése Magyarország javára válhat, azonban a csatlakozás időpontjánál fontosabb, hogy a magyar gazdaság megfelelően felkészüljön a közös valuta átvételére – jelentette ki Varga Mihály a Fidesz-hez szorosan kötődő Magyar Polgári Együttműködés Egyesület Polgári Gondola rendezvényén. A jegybankelnök hangsúlyozta: az euró nem csodaszer, így önmagában nem jelent megoldást a gazdasági kihívásokra, ezért a cél nem a gyors, hanem a sikeres euróövezeti csatlakozás.
Makro / Külgazdaság Arcunkra fagyhat a mosoly jövő héten a benzinkutakon
Privátbankár.hu | 2026. október 10. 13:22
Az Mfor Üzemanyagár-figyelő előrejelzése szerint a közel-keleti hírek és a gazdasági folyamatok miatt a jövő héten drágább fogunk tankolni.
Makro / Külgazdaság Zelenszkij kiakadt: meglepő egyezségre jutott Donald Trump és Vlagyimir Putyin
Privátbankár.hu | 2026. október 10. 09:52
Oroszország exportálhat dízelt Amerikába és a világpiacra.
Makro / Külgazdaság A rácsok mögött lévő 7. leggazdagabb magyar cége üzent Kapitány Istvánnak
Privátbankár.hu | 2026. október 10. 08:38
Kapitány István gazdasági és energetikai miniszter tegnapi bejelentésére reagálva az Indotek Group Marketing és Kommunikációs Igazgatósága a csatolt tájékoztatást teszi közzé. 
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG