2p

A miniszter ötlete volt, még nem szedték le.

A cseh belügyminisztérium épületére hatalmas molinót erősítettek fel, amelyen a cseh és az ukrán zászló között Vlagyimir Putyin orosz elnök hullazsákba helyezett portréja látható.

Tavasszal a prágai orosz követség lépcsőjét öntötték le vörös festékkel.  Fotó: Getty Images
Tavasszal a prágai orosz követség lépcsőjét öntötték le vörös festékkel. Fotó: Getty Images

A belügyminisztérium szóvivője a CTK cseh hírügynökségnek elmondta, a plakátot Vít Rakusan belügyminiszter kezdeményezésére tették ki azzal a céllal, hogy rámutassanak, hogyan kapcsolható össze a független Csehszlovákia megalakulása egy szuverén állam védelme melletti elkötelezettséggel. A molinót péntek este helyezték ki a független Csehszlovákia megalakulásának évfordulója alkalmából, és a tervek szerint legalább egy hétig kint hagyják.

"Azt szeretném, ha ezekben a nehéz időkben továbbra is meg tudnánk mutatni bátorságunkat és eltökéltségünket épp úgy, ahogy azt Csehszlovákia alapítói tették 1918-ban" - mondta Rakusan. Hozzátette: "magától értetődőnek vettük azt a függetlenséget és szabadságot, amelyet akkor nyertünk el, de annak a korszaknak vége. Most szemtől szembe állunk az agresszorral, és megmutatjuk, hogy büszkén fogunk harcolni a függetlenségért és a szabadságért a cseh lobogó alatt".

Rakusan a közösségi médiában megjelent bejegyzésében azt is kifejtette: Csehország "tudja, hogy ki a barátja, aki most épp az ő szabadságáért is a vérét adja, és azt is tudja, ki az ellensége".

Az orosz sajtó élesen bírálta a képet, amelyen Putyin egy hullazsákban látható. "Csehországban már minden határon túlment a gyűlöletkeltés Oroszország ellen" - írta az Eurasia Daily moszkvai hírügynökség a prágai esetre reagálva.

Csehország Ukrajna egyik leghatározottabb támogatója az Oroszország által indított háború kezdete óta. Eddig már 4,2 milliárd cseh korona (70 milliárd forint) értékben nyújtott katonai támogatást, és az Ukrajnába eljuttatott katonai felszerelések értéke eléri a 47 milliárd cseh koronát (790 milliárd forint) - közölte Jana Cernochová védelmi miniszter.

Petr Fiala miniszterelnök és több kormánytag hétfőn Kijevbe utazik, hogy a cseh és az ukrán kormány együttes ülést tartson. Pénteken több tízezren tüntettek Prágában a kormány politikája ellen. Sok demonstráló felszólalt a kormány Ukrajnát és az Oroszország elleni uniós szankciókat támogató politikája ellen is.

(MTI)

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Az Egyesült Államok megtriplázza a cseppfolyósított földgáz exportját
Privátbankár.hu | 2026. június 12. 18:26
Az Egyesült Államok 2030-ra harmadával növeli a cseppfolyósított földgáz (LNG) exportjára szolgáló kapacitását, ugyanakkor az európai metánrendelet nehezítheti az európai szállításokat – jelentette ki Charlie Riedl, az LNG kitermelésével és kereskedelmével foglalkozó amerikai szereplőket tömörítő Center for Liquified Natural Gas szervezet ügyvezető igazgatója az amerikai külügyminisztérium szervezésében Washingtonban helyi idő szerint csütörtökön tartott tájékoztatóján.
Makro / Külgazdaság Egy tagállam sincs teljesen felkészülve a migrációs paktumra – mondja a Migrációkutató Intézet vezetője
Privátbankár.hu | 2026. június 12. 17:43
Az új migrációs paktum jogilag a szigorítás felé mutat, gyakorlatilag viszont nagyon komoly aknák és csapdák vannak a rendszerben. 
Makro / Külgazdaság Az EU többszáz millió eurós segítőkezet nyújt a műtrágyaválság sújtotta gazdáknak
Privátbankár.hu | 2026. június 12. 14:47
Az Európai Bizottság 540 millió eurós pénzügyi támogatást, valamint további könnyítéseket javasol a műtrágyaválság miatt nehéz helyzetbe került gazdálkodók számára az uniós élelmiszerbiztonság megőrzése érdekében – közölte a brüsszeli testület pénteken.
Makro / Külgazdaság Virág Barnabás: Nem kell attól tartani, hogy csupán az uniós források miatt még erősebb lesz a forint
Izsó Márton - Csabai Károly | 2026. június 12. 14:26
A Magyar Nemzeti Bank 2020-2025 közötti alelnöke, Varga Mihály jelenlegi jegybankelnök tanácsadója a június 11-ei élő műsorunk vendége volt. A 6. évfolyamában járó Klasszis Klub Live 99. adását most a Klasszis YouTube-csatornán megnézheti, vagy a Klasszis Podcast-csatornán meghallgathatja.
Makro / Külgazdaság Cseh vállalkozó vásárolja fel a csíkszeredai bevásárlóparkot
Privátbankár.hu | 2026. június 12. 13:59
A csíkszeredai bevásárlópark felvásárlásával belép a román piacra a cseh Star Capital Finance – írja a profit.ro a vállalat közleménye alapján.
Makro / Külgazdaság „Kémteknősökre” és „kémhalakra” figyelmeztet Kína
Privátbankár.hu | 2026. június 12. 13:21
A tengeri hírszerzés új módszereire figyelmeztetett pénteken a kínai állambiztonsági minisztérium. A tárca szerint egyes külföldi szervezetek felderítőbójákat, pilótanélküli vízijárműveket, valamint úgynevezett „kémteknősöket” és „kémhalakat” is felhasználhatnak érzékeny adatok gyűjtésére.
Makro / Külgazdaság Erős nyári szezonra számít idén is a Budapest Airport
Sipos Ildikó | 2026. június 12. 13:00
A közel-keleti konfliktus bizonytalanságot hozhat. A cég nem érzi veszélyben a Terminál+ projekt megvalósítását a kormányváltás miatt. 
Makro / Külgazdaság Valamelyest csökkent a német árnyomás
Privátbankár.hu | 2026. június 12. 10:29
Németországban az előzetes becsléssel összhangban 2,6 százalékra lassult az éves infláció májusban az előző havi 2,9 százalékról. Ez a német szövetségi statisztikai hivatal végleges adata.  
Makro / Külgazdaság Az ipar továbbra is keresi önmagát
Privátbankár.hu | 2026. június 12. 08:45
Az előző év azonos időszakához mérten 0,9 százalékkal bővült, az előző hónaphoz képest 1,1 százalékkal mérséklődött az ipari termelés idehaza. A KSH második becslése alapján április sem hozott megváltást a hazai ipari szereplők számára.
Makro / Külgazdaság Utak és vasutak is bőven épültek áprilisban – ez tartotta életben az építőipart
Privátbankár.hu | 2026. június 12. 08:39
A régiók között nagyok az eltérések: Fejér és Csongrád-Csanád megyében visszaesett az építőipari termelés áprilisban, míg Budapesten és Komárom-Esztergom megyében bővült.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG