3p

Joe Biden amerikai elnök azonnali szavazásra szólította fel a szövetségi törvényhozás alsóházát, a képviselőházat kedden, miután a szenátus kora reggel elfogadta az ukrajnai és izraeli támogatásról is rendelkező 95 milliárd dolláros törvénycsomagot.

Az elnök a Fehér Házban tett nyilatkozatában Mike Johnsonhoz, a képviselőház republikánus elnökéhez címezve szavait azt követelte, hogy terjessze szavazásra a jogszabályt, amely - mint vélekedett - megkapná a szavazatok többségét. A szenátusban kedden reggel 70 igen és 29 nem szavazat ellenében fogadták el a 95 milliárd dollárról szóló jogszabályt, az összegből 60 milliárd Ukrajna, 14 milliárd Izrael, 9 milliárd dollár a gázai palesztinok segélyezésére, valamint 8 milliárd a csendes-óceáni térségnek, a többi között Tajvannak jutna.

Joe Biden szerint a törvény a sürgős támogatást biztosítja Ukrajna számára, és világos üzenetet küld az ukrán nép, valamint az Egyesült Államok szövetségesei felé. Hozzátette, hogy a törvény elfogadása egyben a Vlagyimir Putyin orosz elnökkel szembeni kiállást is jelenti. Joe Biden rövid nyilatkozatában többek között azzal érvelt, hogy a törvényben Ukrajna számára szereplő összeg jó része az Egyesült Államokban marad és munkát ad amerikaiaknak. Kifejtette, hogy az amerikai hadsereg az Egyesült Államokban gyártott katonai felszereléseket szállít olyan módon, hogy a készleten lévő eszközöket szállítja a tengerentúlra, majd azokat új megrendelésekkel pótolja. Ezzel összefüggésben említette az Arizonában gyártott Patriot-, és az Alabama államban készülő Javelin-rakétákat.

Joe Biden. Fotó: EPA/Yuri Gripas / POOL
Joe Biden. Fotó: EPA/Yuri Gripas / POOL

Joe Biden egyben élesen bírálta republikánus politikai ellenfelét és hivatali elődjét, Donald Trumpot, amiért a volt elnök a hétvégén egy kampányeseményen a NATO-ról beszélve úgy fogalmazott, hogy azon tagállamokkal, amelyek védelmi kiadásai nem érik el a GDP 2 százalékát, Oroszország "tehet, amit akar". Joe Biden szerint ez a kijelentés szembe megy a NATO mint védelmi szövetség elveivel.

Donald Trump még hétfőn közösségi oldalán kijelentésével kapcsolatban magyarázatként azt írta, hogy elnökként megerősítette NATO-t, amikor azt üzente annak a 20 tagállamnak, amelyek nem érték el a 2 százalékos küszöböt, hogy a kötelező védelmi hozzájárulás elmaradása esetén nem számíthatnak amerikai katonai védelemre. Véleménye szerint az erős amerikai sürgetés elmaradása miatt jelenleg kezd hasonló helyzet kialakulni, mint korábban.

(MTI)

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Elárulta a szakértő, hogy miben a legerősebbek és a leggyengébbek a magyar cégek – Interjú
Imre Lőrinc | 2026. július 4. 10:24
A magyarországi kis- és középvállalkozások szakmai tudása kiemelkedő, de hatékonyságuk alapján az európai uniós mezőny alján találhatók – mondta el a Privátbankárnak adott interjúban a Magyar Gazdaságfejlesztési Ügynökség vezérigazgatója. Fehérváry Tamást az Ipar Napjai szakkiállításon arról is kérdeztük, hogy az új kormányzati ciklusban hogyan lehetne átalakítani a támogatott hitelek rendszerét, ami részben már el is indult, a Széchenyi Kártya Program likviditási célú hiteleinél ugyanis eltörölték a 3 százalékos kamatplafont.
Makro / Külgazdaság Teljesen leáll a debreceni Semcorp-fóliagyár, amíg nem javítják meg a tűzoltó-berendezést
Privátbankár.hu | 2026. július 3. 18:11
A tűzvédelmi hatóság azonnali hatállyal minden tevékenységet megtiltott a Semcorpban.
Makro / Külgazdaság Újabb számokat posztolt az államtitkár Szijjártó Péter magángép-bérléseiről
Privátbankár.hu | 2026. július 3. 17:44
A korábbi külügyminiszter eddig nem reagált arra, hogy négy év alatt 4 milliárd 865 millió forintot fordított bérlésre.
Makro / Külgazdaság Elviselhetetlen volt a hőség Belgiumban, nagyot ugrott a halálozások száma
Privátbankár.hu | 2026. július 3. 16:01
Szombaton tetőzött a hőhullám Belgiumban, csak aznap 572 halálesetet tulajdonítottak a hőségnek. Összesen 1222-vel többen haltak meg az erre az időszakra vonatkozó átlagnál.
Makro / Külgazdaság Ismét támogathatja az elektromosautó-vásárlást a kormány
Privátbankár.hu | 2026. július 3. 14:29
Megjöttek az uniós források, a Helyreállítási Alapból pedig zöldítenék a vállalkozók autóflottáit. 
Makro / Külgazdaság Itt az első nagy projekt a feloldott európai uniós forrásokból: Vitézy Dávid jelentette be
Privátbankár.hu | 2026. július 3. 13:30
Aláírta a budai fonódó villamoshálózat folytatásának 32,2 milliárd forint értékű európai uniós támogatási szerződését Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszter.
Makro / Külgazdaság Megállt a vészjósló folyamat a benzinkutakon
Privátbankár.hu | 2026. július 3. 11:40
Szombattól nem változik sem a benzin, sem a gázolaj nagykereskedelmi ára.
Makro / Külgazdaság Megszólalt a Magyar Péter által felvázolt rémisztő hiánnyal kapcsolatban Kármán András
Privátbankár.hu | 2026. július 3. 11:19
A pénzügyminiszter a Magyar Hangnak adott interjút.
Makro / Külgazdaság Gajdos László keményen üzent az akkugyáraknak, egy új főhatóság jöhet
Privátbankár.hu | 2026. július 3. 09:10
Szeptemberben egy új, az akkumulátorgyárakat kiemelten szigorúan ellenőrző főhatóság felállítását tervezi a kormány.
Makro / Külgazdaság Örülhetnek az autósok, az év végéig még tovább eshetnek az olajárak
Privátbankár.hu | 2026. július 3. 08:58
Az amerikai székhelyű Citigroup szerint az év végére akár 60 dollárig is csökkenhet a Brent olaj ára, miután fokozatosan megszűnnek a Hormuzi-szoros körüli ellátási zavarok, és ismét a piaci fundamentumok határozzák meg az árakat. A befektetési bank ezzel több más nagy pénzintézethez hasonlóan további áresésre számít az olajpiacon, írja a Bloomberg.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG