3p

Teljes csőd az ukrán ellentámadás. Háborús hírek.

  • Michael Siebert, az EU külügyi szolgálatának Kelet-Európáért, Oroszországért és Közép-Ázsiáért felelős igazgatója bekérette Oroszország Európai Unió melletti ügyvivőjét, Kirill Logvinovot Alekszej Navalnij orosz ellenzéki politikus halála ügyében - közölte a brüsszeli testület kedden.
  • Orosz ellenőrzés alá került Krinki település a Dnyeper bal partján, Herszon megyében, ahol az ukrán hadsereg hídfőállás kiépítésével próbálkozott - jelentette be Vlagyimir Putyin orosz elnök, amikor kedden fogadta Szergej Sojgu orosz védelmi minisztert. "Mihail Jurjevics (Tyeplinszkij vezérezredes) jelentette, hogy ez a település (...) teljesen a mi ellenőrzésünk alatt áll, kiépült ott a szükséges védelem" - mondta Putyin. Azt mondta, hogy négy-öt ukrán katona bujkál még a környéken, akinek felajánlották a megadás lehetőségét. Sojgu kedden a TASZSZ-nak nyilatkozva azt mondta, hogy Krinki visszavétele "pontot tett" a nyáron elkezdett ukrán ellentámadás végére. Közölte, hogy az ukrán 30. tengerészgyalogos hadtest négy dandárját összpontosították Krinkire, hogy a Krímben lévő Perekopig áttörést érjenek el. Közölte, hogy az ukrán fél csak Krinkiben 1820 embert vesztett, általánosságban, a művelet során 3400-at, az ellentámadás során, a herszoni frontszakaszon 13 ezret, az egész ellenoffenzíva folyamán pedig 166 ezret.

  • Sojgu az ukrán fél által kilenc éven át erődített, általa orosz nevén említett Avgyejevka (ukránul: Avgyijivka) elfoglalásáról tett jelentésében azt állította, hogy a várost minimális veszteségekkel sikerült elfoglalni. Putyin külön kiemelte, hogy a Vetyerani orosz alakulat egy csaknem három kilométeres föld alatti csövön áthaladva foglalt el 19 épületet a városban, ott hídfőállást hozott létre, és várta a felmentést. Sojgu szerint az orosz csapatok elviselhetetlen körülményeket teremtettek az ukrán hadsereg számára a városban, és elérték azt a szintet, hogy naponta 460 csapást mértek rájuk. Mint mondta, "körülbelül 200 tonnát 24 óránként", az 500 kilogrammos bombáknál pedig nyolc-tíz méteres volt a találati pontosság. Úgy vélekedett, hogy nagy meglepetés volt az ukrán hadsereg számára a város elvesztése, ahonnan a sebesültjeit és fegyvereket hátrahagyva menekült.

  • Felvette a nemkívánatos szervezetek listájára az orosz igazságügyi minisztérium a Szabad Európa/Szabadság Rádiót (RFE/RL). A médium a külföldi ügynökök listáján is szerepel.
  •  Oroszország nem tervezi nukleáris fegyverek telepítését a világűrbe, ellentétben amerikai tisztségviselők állításával - jelentette ki Szergej Sojgu orosz védelmi miniszter, amikor kedden fogadta őt Vlagyimir Putyin orosz elnök.
  • Az Ukrán Biztonsági Szolgálat (SZBU) és az ügyészség vizsgálatot indított azzal kapcsolatban, hogy gyanú szerint ukrán hadifoglyokat végeztek ki orosz katonák a Zaporizzsja megyei Robotine közelében - közölte hivatalos honlapján kedden a főügyészi hivatal.

(MTI)

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Értékelést adtak a magyar gazdaságról, a kormány is reagált
Privátbankár.hu | 2026. július 23. 20:08
Az OECD legfrissebb Magyarországról szóló gazdasági előrejelzése szerint a magyar gazdaság növekedése a következő két évben fokozatosan erősödhet.
Makro / Külgazdaság Az ÁSZ elnöke visszautasítja Magyar Péter kijelentéseit
Privátbankár.hu | 2026. július 23. 19:09
Közleményben reagált az Állami Számvevőszék.
Makro / Külgazdaság Összeült az EKB, de a kamat ezt meg sem érezte
Privátbankár.hu | 2026. július 23. 16:46
Az Európai Központi Bank (EKB) Kormányzótanácsa csütörtöki ülésén a piaci várakozásokkal összhangban nem változtatott a három irányadó eurókamat szintjén.
Makro / Külgazdaság Elképesztő csúcsokat döntött az üzleti és főleg a fogyasztói bizalom idehaza
Privátbankár.hu | 2026. július 23. 12:57
A GKI Gazdaságkutató Zrt. – a EU támogatásával és módszertanával végzett – felmérése szerint, júliusban a fogyasztók és az üzleti szféra hangulata egyaránt javult. A várakozások összefoglaló jelzőszáma, a GKI konjunktúra indexe szűk három ponttal emelkedett az előző hónaphoz képest, s így négy és féléves csúcsára ért fel.
Makro / Külgazdaság Már csak ez hiányzott: újabb tengeri folyosó lehetetlenült el
Privátbankár.hu | 2026. július 23. 12:12
Nem futnak be hajók az ukrán fekete-tengeri kikötőkbe, miután a hajótulajdonosok felfüggesztették szállításaikat az orosz támadások veszélye miatt – közölte szerdán az ukrán mezőgazdasági miniszter, Tarasz Viszockij.
Makro / Külgazdaság Fontos döntés előtt áll az eurózóna, erre figyelnek ma a befektetők
Privátbankár.hu | 2026. július 23. 11:18
Érkezik az Európai Központi Bank (EKB) júliusi kamatdöntése. 
Makro / Külgazdaság Nagyot ugrott az európai kulcságazat, ez már a kilábalás jele?
Privátbankár.hu | 2026. július 23. 10:59
Az Európai Unióban júniusban éves összevetésben 13,6 százalékkal, közel 1,148 millióra emelkedett az új személygépkocsik forgalomba helyezése, miközben tovább nőtt az elektromos és a hibrid meghajtású modellek iránti kereslet, a benzines és dízelüzemű autók értékesítése pedig visszaesett – közölte csütörtökön az Európai Gépjárműgyártók Szövetsége (ACEA).
Makro / Külgazdaság Élőben az MNB-alapítványos nyomozásról – ma délután kérdezheti Ligeti Miklóst a Klasszis Klub Live-ban
Privátbankár.hu | 2026. július 23. 08:17
A Transparency International Magyarország jogi igazgatója fél 4-től lesz a vendégünk. Az egyórás élő adást a Klasszis Média YouTube-csatornáján és lapunk Facebook-oldalán közvetítjük.
Makro / Külgazdaság Ismét elszabadult az olajpiac, ez áll a háttérben
Privátbankár.hu | 2026. július 23. 06:59
Az Egyesült Államok újabb légicsapásokat indított iráni célpontok ellen – közölte szerdán a Középső Parancsnokság (CENTCOM). Eközben a jemeni húszi felkelők csütörtökön bejelentették, hogy rakéta- és dróntámadást hajtottak végre két szaúdi olajszállító tanker ellen a Vörös-tengeren.
Makro / Külgazdaság Átlépte a 150 ezres álomhatárt az Ausztriában dolgozó magyarok száma
Kollár Dóra | 2026. július 23. 05:44
A nyári szezonban tovább nőtt a kint dolgozók száma.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG