4p

125 éve mérjük az időjárást. Az év első kilenc hónapjában még soha nem hullott olyan kevés csapadék Magyarországon, mint 2026-ban.
Van vízstratégiánk a következő évtizedekre?

Ne csak olvasson a problémáról – legyen ott, ahol a megoldásokról beszélünk!

Klasszis Fenntarthatóság 2026 Konferencia
2026. november 5.

Jelentkezzen most >>

Péntek hajnalban megállapodtak az Európai Unió állam-, illetve kormányfői a közösség 2030-ig szóló klíma- és energiastratégiájáról - jelentette be a csúcstalálkozó első napjának végeztével Herman Van Rompuy, az Európai Tanács elnöke.

Mire bólintottak?

Az egyezség értelmében a tagállamok kötelezően, kikényszeríthető módon az 1990-es szinthez képest legalább 40 százalékkal mérséklik szén-dioxid-kibocsátásukat, 27 százalékra növelik a megújuló forrásokból származó energia arányát energiatermelésükben és az előrevetített számításokhoz képest szintén 27 százalékkal javítják az energiafelhasználás hatékonyságát.

Így az Európai Unió az elköteleződés pozitív üzenetével jelenhet meg a 2015 végén Párizsban megrendezendő ENSZ-klímacsúcson - közölte Herman Van Rompuy. Ugyanakkor elmondta, hogy egyes tagállamok kérése az volt, hogy a párizsi klímacsúcs után tekintsék át még egyszer a mostani megállapodást. "De nem fogjuk felhígítani, nem megyünk a mostani vállalásaink alá" - jelentette ki az Európai Tanács elnöke.

Nehéz menet

Az uniónak 2020-ig már van klímavédelmi és energiastratégiára, 2021 pedig Van Rompuy szerint ha nem is a holnap, de a holnapután, a gazdasági szereplőknek pedig kiszámíthatóságra van szükségük, és ezen a téren az Európai Unió állta a szavát, bizonyosságot kínál.  "Nem volt könnyű, egyáltalán nem" - fogalmazott az Európai Tanács elnöke.

Van Rompuy arról is beszélt, hogy a stratégia egyik vezérelve a szolidaritás, annak érdekében, hogy az alacsonyabb bevételekkel bíró tagállamok is felzárkózhassanak, valamint, hogy a költséghatékonyságot is szem előtt tartja, és a versenyképesség szempontjait sem hagyja figyelmen kívül. Ott kell csökkenteni, ahol ez a legolcsóbban megtehető - foglalta össze a belga politikus, aki egy példát is hozott erre.

Tripla helyett másoknak dupla

Mint mondta: ha például Dániában már minden épület hőszigetelő duplaüvegű ablakokkal rendelkezik, akkor Dánia, ahelyett, hogy fajlagosan kisebb energia-megtakarítást eredményező triplaüvegezésbe kezd, finanszírozhat ugyanabból a pénzből duplaüvegezést olyan tagállamokban, ahol arra szükség van, mert az uniós szinten nagyobb hatékonyságnövekedést eredményez, Dánia pedig elkönyvelheti, hogy megtette a magáét.

Angela Merkel német kancellár sajtótájékoztatóján elmondta: Németország már jelenleg is 25 százalékkal javította az energiafelhasználás hatékonyságát, így hamarosan el is érheti a 27 százalékos célt.

 

 

Ha nem lenne elég...

Van Rompuy azt is elmondta, hogy az energiahatékonyság terén vállalt célt 2020-ban felül lehet majd vizsgálni. A megújuló energia felhasználása terén az EU gyakorlatilag a jelenlegi 14 százalékos arány megduplázását tűzte maga elé célként - mutatott rá Herman Van Rompuy. A politikus arra is kitért, hogy a technológia ezen a téren gyorsan fejlődik, a kitűzött célt pedig az unió egészének kell teljesítenie, nem a tagállamoknak külön-külön.

Spanyoloktól fúj a szél

Mindezek mellett az Európai Unió állam-, illetve kormányfői abban is megállapodtak, hogy 2030-ra olyan mértékben kell összekapcsolni a tagállamok villamosenergia-hálózatait, hogy minden ország képes legyen áramtermelésének legalább 15 százalékát exportálni.

Ez Madrid határozott követelése volt, miután Spanyolország több áramot termel, mint amennyire szüksége van, főleg szélenergiából, ám Franciaország vonakodik fejleszteni a két ország közötti energia-összeköttetést, arra hivatkozva, hogy az alapvetően atomerőművei által ellátott áramhálózata nem tudná felvenni a spanyol exportot, mert a nukleáris létesítmények teljesítménye nem szabályozható olyan rugalmasan, ahogy a szélenergia-termelés ingadozik.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Rekordösszegek repkedtek a sport-tao átalakítása előtt
Kecső Richárd | 2026. november 2. 12:19
Csaknem 1408 milliárd forintnyi sport-tao támogatási igazolást adtak ki Magyarországon tizenegy támogatási időszak alatt, az összeg közel fele azonban mindössze száz szervezethez kapcsolódik. Az Mfor elemzése szerint a kormány új adatbázisa jelentős különbségeket mutat a sportszervezetek között, miközben továbbra sem derül ki pontosan, hogy a támogatásokból mennyi pénz érkezett meg ténylegesen a kedvezményezettekhez.
Makro / Külgazdaság Lemondott a belga miniszterelnök, költségvetési válság alakult ki Brüsszelben
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 10:47
Benyújtotta lemondását Bart De Wever belga miniszterelnök Fülöp királynak, miután a kormánykoalíciónak nem sikerült megállapodnia a 2027-es szövetségi költségvetésről. A Le Soir belga napilap beszámolója szerint a vasárnap este kezdődött, szűk körű kabinetülés hétfő hajnalban eredménytelenül ért véget, ezzel politikai válságba került az ötpárti kormánykoalíció.
Makro / Külgazdaság A Tisza számára is fontos tanulságként szolgálhat a második Orbán-kormány alatt átadott debreceni stadion
Imre Lőrinc | 2026. november 2. 09:57
Jelentősen átalakul a magyarországi sportfinanszírozás, miután megszűnik a 2011-ben létrejött tao-rendszer, amely alapján a nyereségesen működő vállalatok hat látvány-csapatsportág számára közvetlenül ajánlhatták fel a társasági adójuk (akár nagyon jelentős) százalékát. Az viszont továbbra is fontos kérdés, hogy hosszabb távon az elmúlt 16 évben felépült látványberuházások, stadionok fenntartását és üzemeltetését hogyan lehet még inkább a piaci működés irányába terelni, ezzel is levéve a terheket a költségvetésről.
Makro / Külgazdaság Egyre többen vesznek lakást minimális önerővel Magyarországon
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 09:15
Egy év alatt több mint négyszeresére emelkedett a 20 százaléknál kisebb önerővel felvett lakáshitelek aránya Magyarországon. A Magyar Nemzeti Bank adatai alapján 2026 júniusában már a jelzáloghitelek 12,5 százalékát folyósították ilyen feltételekkel, szemben az egy évvel korábbi 3 százalékkal. A BiztosDöntés.hu elemzése szerint a növekedés elsősorban az Otthon Start programnak köszönhető, amely szélesebb körben tette lehetővé a 10 százalékos önerővel történő lakásvásárlást.
Makro / Külgazdaság Újabb áremelkedések nehezítik a magyar ipari vállalatok helyzetét
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 09:00
Mérséklődött a magyar feldolgozóipar növekedési üteme októberben, de az ágazat továbbra is bővülést mutat. A Magyar Logisztikai, Beszerzési és Készletezési Társaság (MLBKT) hétfőn közzétett adatai szerint a szezonálisan kiigazított Beszerzési Menedzser Index (BMI) a szeptemberi 53,3 pontról 53,1 pontra csökkent. A mutató ugyanakkor meghaladja az októberi hosszú távú, 52,4 pontos átlagot, és továbbra is az 50 pontos növekedési küszöb felett áll.
Makro / Külgazdaság Dráma a Velencei-tónál
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 08:48
Közel 120 centiméterrel volt alacsonyabb a vizszint 2026. október 19-én az 1996-2025. közötti októberi mediánnál, mindössze 5,6 centiméter.
Makro / Külgazdaság Decemberben sem emelik olajkvótáikat az OPEC+ meghatározó tagjai
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 07:03
Decemberben is változatlan kitermelési célokat alkalmaz az OPEC+ hét meghatározó tagállama – derült ki az OPEC vasárnapi közléséből. Szaúd-Arábia, Oroszország, Irak, Kuvait, Algéria, Kazahsztán és Omán online egyeztetésén már a harmadik egymást követő hónapra döntött a kvóták befagyasztásáról.
Makro / Külgazdaság Ennyit drágult a bevásárlás a Lidl, a Penny és az Aldi üzleteiben
Kollár Dóra | 2026. november 2. 05:44
Megjelent a legfrissebb Privátbankár Diszkont Árkosár, ezt tapasztaltuk a magyarországi diszkontokban.
Makro / Külgazdaság Ezen a listán is Románia mögé csúsztunk, innen lesz szép nyerni
Imre Lőrinc | 2026. november 1. 17:28
Újabb két helyet rontott Magyarország a StartupBlink által 2017 óta összeállított globális startup-listán, amely azt méri fel, hogy az egyes országokban mennyire támogató a környezet a startupok, az innovatív technológiai vállalkozások számára. A koronavírus-járvány óta tart a lecsúszás, és bár szakmai javaslatokból tele a padlás, nagy kérdés, hogy sikerül-e megfordítani a trendet.
Makro / Külgazdaság Kiderült, mennyivel emelkednek jövőre a nyugdíjak
Privátbankár.hu | 2026. november 1. 10:05
A Pénzügyminisztérium péntek éjjel benyújtotta a jövő évi költségvetésről szóló törvényjavaslatot.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG