2p

Charles Michel, az európai uniós tagállamok állam-, illetve kormányfőiből álló Európai Tanács elnöke vasárnap bejelentette, hogy indul a júniusban tartandó európai parlamenti választásokon.

"Úgy döntöttem, hogy indulok a 2024-es európai parlamenti választásokon" - erősítette meg a korábbi belga miniszterelnök a De Standaard, a Le Soir és a La Libre belga lapoknak adott interjújában.

A Európai Tanács jelenlegi elnöke a Reformer Mozgalom (MR) vallon párt listájának élén fog álln - írja az MTI.

Döntése azt is jelenti, hogy az uniós testület éléről lemond, amennyiben megválasztják. Michel úgy nyilatkozott, hogy amennyiben megválasztják, 2019 decemberétől viselt jelenlegi tisztségét július közepéig, az új uniós parlament beiktatásáig fogja betölteni. Utódjáról az uniós tagállamok vezetői döntenek minősített többségi szavazássál. Az elnök megbízatása 2,5 évre szól, és egyszer megújítható.

A Politico arról ír, hogy Michel bejelentése mögött az is áll, hogy megkadályozza Orbán Viktor magyar miniszerelnök esetleges győzelmét a pozícióért vívott küzdelemben. Várhatóan hamarosan megjelölik utódját, amúgy a következő uniós elnökség vezetőjeként Orbán venné át a helyét, amit a legtöbb uniós tagállam megakadályozna, ennek megfelelően komoly hatalmi szervezkedés indult be.

A lap sxzerint jelen állás szerint az európai vezetők június közepén, majd végén találkoznak, az új elnök személye is ekkor dőlhet el.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Vészjósló: szabadulnak a dolgozóktól a német cégek
Privátbankár.hu | 2025. január 30. 18:04
Bár a német foglalkoztatási mutatók javultak, szinte minden ágazatban leépítések vannak.
Makro / Külgazdaság Kamatot vágott az EKB
Privátbankár.hu | 2025. január 30. 14:56
Az Európai Központi Bank (EKB) csütörtöki kamatdöntő ülésén a piaci várakozásoknak megfelelően 25 bázisponttal csökkentette irányadó kamatlábait.
Makro / Külgazdaság Sárgulhatnak az irigységtől Nagy Mártonék
Privátbankár.hu | 2025. január 30. 12:11
Még a vártnál is jobb adat jött Varsóból.
Makro / Külgazdaság Árfigyelő? Piha! Bojkottal bírnák jobb belátásra a nyerészkedő üzleteket a szomszédban
Privátbankár.hu | 2025. január 30. 11:12
Már elérték, hogy 2500 termék ára csökkent, 50 százalékos akciókat is hirdettek a megcélzott boltok. De itt nem áll meg a horvát mozgalom.
Makro / Külgazdaság Már megint keresgélhet Nagy Márton: 261 milliárd forint hiányzik
Privátbankár.hu | 2025. január 30. 08:42
639 millió euróval romlott tavaly ilyenkorhoz képest a külkereskedelmi egyenleg, ez nagyjából 261 milliárd forint. Csökkent az export, nőtt az import.
Makro / Külgazdaság Véget ért a recesszió, de ez Orbán Viktorék egyetlen jó híre a GDP-ről
Privátbankár.hu | 2025. január 30. 08:30
A tavalyi utolsó negyedév minimális 0,2 százalékos gazdasági növekedése csak arra volt jó, hogy éves szinten ne legyen mínusz, de a 0,6 százalékos nem túl acélos.
Makro / Külgazdaság Nem vet ki szankciókat az EU az orosz LNG-re – csúcsra pörög Moszkva gázbiznisze
Wéber Balázs | 2025. január 30. 05:42
Rekordszintre nőtt tavaly az orosz LNG-export, a legnagyobb vevők pedig érdekes módon az európai országok voltak. A kiszivárgott információk szerint az EU, amely eddig 15 szankciós csomagot fogadott el Oroszországgal szemben, az orosz cseppfolyós földgázt továbbra sem kívánja kitiltani – tehát a vezetékes és a tengeri szállítás is fennmarad.
Makro / Külgazdaság Most tényleg foghatja a fejét Nagy Márton: nagyon rossz hír jött
Privátbankár.hu | 2025. január 29. 16:18
Hatalmasat rontottak a német gazdasági kilátásokon.
Makro / Külgazdaság Milyen ideológia érkezik Trumppal? Orbán Krisztiánt erről is kérdezzük
Privátbankár.hu | 2025. január 29. 14:37
A közgazdász végzettségű, magát azonban inkább közgondolkodóként meghatározó vendégünkkel a Klasszis Klub Live-ban február 6-án, csütörtökön 15 órakor (vagyis a szokásosnál fél órával korábban) beszélgetünk. Például arra keresve a választ, ami viszonylag sokakat foglalkoztat: miért gondolták annyian, hogy a neoliberalizmus működhet és végül miért nem működött? Van-e visszaút és ha igen, hogyan? Szokás szerint azonban Orbán Krisztiántól nem csak mi kérdezünk, ezt olvasóink, nézőink is megtehetik – ehhez elég csak egy ingyenes regisztráció.
Makro / Külgazdaság Jó hír: a gázimportkitettségünk csökkentésében több fontos előrelépés történt
Privátbankár.hu | 2025. január 29. 13:14
2024-ben földgázban megközelítette az 1,9 milliárd köbmétert, kőolajban pedig meghaladta az 1 millió tonnát a belföldi lelőhelyeken kitermelt energiahordozók mennyisége.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG