3p
Az autógyárak termelésének felfutása és az európai konjunktúra javulása is fűtötte februárban az ipar termelését az MTI-nek nyilatkozó elemzők értékelése szerint, akik úgy vélték, a járműipar továbbra is nagyban segíti a termelés bővülését.

A Központi Statisztikai Hivatal keddi közlése szerint februárban az ipari termelés 8,1 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit és 1,6 százalékkal nőtt az előző hónaphoz képest.

Néhány autógyár belehúzott

Balatoni András

Balatoni András, az ING Bank elemzője kiemelte: nagyon markánsan nőtt az ipari termelés februárban. Különösen a havi növekedés kiugróan magas, 1,6 százalékos, ami mögött néhány autógyár termelésének felfutása állhat - mutatott rá. Hozzátette: az első félévben ez erősen fűtheti az ipari termelés és az export további gyorsulását. 

Elmondta, hogy a bizalmi indexek folyamatosan emelkednek, a beszerzési menedzser index messze a növekedési küszöbérték felett van, és az Eurostat által kalkulált bizalmi indexek is történelmi csúcson állnak. Ezek mellett a megrendelés-állományok is jól alakulnak, ami szintén azt mutatja, hogy a következő háromnegyed évben érdemi növekedés lesz az ágazatban - vélekedett. 

Európából jött gyárak

Robosztus és masszív ipari konjunktúrát látunk, ami mindenképpen kedvező - fogalmazott Balatoni András. Véleménye szerint a növekedéshez hozzájárult az is, hogy a termelés Nyugat-Európában bekövetkezett átalakulása miatt globális vállalatok Magyarországra helyeztek bizonyos termelési kapacitásokat, például az autóiparban. 

A februári ipari adat ugyanakkor erősíti a bank GDP-előrejelzésére ható felfelé mutató kockázatokat az ipari termelésnek köszönhetően a gazdaság növekedése esetleg az eddig prognosztizált 2,3 százalékosnál nagyobb lehet - mondta. Balatoni András szerint éves átlagban 5-6 százalék között növekedhet idén az ipari termelés.

Mekkora lesz a növekedés?

Németh Dávid

Németh Dávid, a K&H Bank vezető elemzője elmondta, hogy tovább gyorsult az ipari termelés, a kedvező eredményt a 2013-as alacsony bázis is segítette. Látszik, hogy felgyorsult Európa, és javul a felvevőpiacunk is - fogalmazott. Hozzátette, hogy továbbra is a járműgyártás kapacitásának felfutása húzza az ipart. Ő is kiemelte, kedvező, hogy havi összevetésben is nőtt a termelés, mivel az előző negyedévben rendre minden hónapban csökkenés volt az előző hónaphoz képest. Tovább lassult az elektronikai eszközök gyártásának visszaesése, ami már a januári statisztikában is megjelent. 

A vezető elemző éves átlagban 6 százalék körüli növekedésre számít az iparban. Megjegyezte, hogy elsősorban a következő hónapok lehetnek erősebbek, március-május között az ipari kibocsátás növekedése 8-9 százalékot is elérheti, a többi hónapban pedig a várakozásai szerint 5-6 százalékosra lassul az ütem. Kérdésesnek mondta, vajon hogyan talál magára a belföldi piac - a kiskereskedelmi forgalom alakulása élénkülést mutat. Ha a belföldre történő termelés év közben tovább nő, akkor ez tovább segíti az ipari termelés stabilizálódását - fűzte hozzá.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Büszkeséggé tehető a vagyonadó? Sokkoló számok és tévhitek a jövőre érkező adónemről
Imre Lőrinc | 2026. november 7. 16:37
A 2027-től érkező vagyonadó gazdaságra, környezetre gyakorolt hatásairól szervezett kerekasztal-beszélgetést a minap a Magyar Közgazdasági Társaság (MKT) Környezetgazdaságtani Szakosztálya és a Levegő Munkacsoport. A panelben olyan sokkoló számok is elhangzottak, mint hogy a szupergazdagok által használt jachtok 8 nap alatt annyi üzemanyagot fogyasztanak el, mint egy átlagos személyautó 20 év alatt. Vagy hogy a társadalom leggazdagabb 10 százaléka annyi károsanyagot bocsát ki, mint a többi 90 százalék együttvéve.
Makro / Külgazdaság Fontos bejelentést tett Kapitány István a Wekerle Pluszról
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 12:28
A gazdasági és energetikai miniszter szerint a társasházak energetikai felújítását is támogatja az új program.
Makro / Külgazdaság Hatalmas áresés jöhet a hazai benzinkutakon
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 09:36
Az Mfor Üzemanyagár-figyelő szerint az üzemanyagárak akár 30-40 forinttal csökkenhetnek a következő 2-3 hétben.
Makro / Külgazdaság Jaj a lengyeleknek
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 08:45
Negatívra rontotta az ország adósosztályzatainak kilátását az S&P.
Makro / Külgazdaság Hat balkáni országgal bővülhet az Európai Unió roamingzónája
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 19:57
Albánia, Bosznia-Hercegovina, Koszovó, Montenegró, Észak-Macedónia és Szerbia is csatlakozhat.
Makro / Külgazdaság Ennyi költenek szociális kiadásokra az uniós tagállamok: Magyarország a sereghajtók között
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 19:47
A GDP egyhatodának megfelelő összeget költött az előző kormány szociális kiadásokra, például nyugdíjakra vagy egészségügyi ellátásra 2025-ben. A legnagyobb arányt Ausztriában tette ki ez a csoport a kiadások között.
Makro / Külgazdaság Hamar lezárhatja a Magyarországgal szembeni eljárást az Európai Parlament
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 17:27
A hetes cikkely szerinti eljárást még 2018-ban indították Magyarországgal szemben az uniós jogok megsértésének kockázata miatt.
Makro / Külgazdaság Kiderült, miről tárgyalt az Európai Beruházási Bank elnökével Magyar Péter
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 13:43
Kollégium- és bérlakás-építési program, vasútfejlesztés, kórházépítés: ezek is szerepeltek a napirendi pontok között.
Makro / Külgazdaság Erdogan közvetlen közelébe csapott le a villám – elnökhelyettest, korábbi minisztert vitt el a rendőrség
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:42
Magasra érnek a pénzpiaci botrány szálai.
Makro / Külgazdaság Befékezett a német ipar, de az elemzők így is kellemesen csalódtak
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:03
Stagnálás helyett növekedés – még ha az ütem lassult is.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG