3p

Egy friss kormányrendelet ruházza fel ezzel a joggal a honvédséget.

Rendészeti jogosítványokkal ruházza fel a katonákat egy tegnap késő este megjelent kormányrendelet. A jogszabály értelmében a honvédség egyebek mellett elfoghatja és előállíthatja a szándékos bűncselekmény elkövetésén tetten érteket.

Elnéptelenedett a főváros
Elnéptelenedett a főváros

A veszélyhelyzetre tekintettel a kormány úgy ítélte meg, hogy a törvényes rend fenntartása, az ország működőképességének biztosítása érdekében a rendőrség mellett a honvédség közreműködésére is szükség van. Ezért az elmúlt időszakban a katonákat is az utcára rendelték, valamint a létfontosságú cégeknél kaptak különleges megbízást, objektumőrzésre és a készletgazdálkodás felügyeletére.

A felhatalmazásuk kiterjed továbbá olyan intézkedésekre is, amelyek alapesetben a rendőrséghez tartoznak. A tegnap esti kormányrendelet értelmében "a Magyar Honvédség közreműködik a veszélyhelyzettel összefüggő rendvédelmi intézkedések végrehajtása során, valamint támogatja a rendőrséget és a hivatásos katasztrófavédelmi szervet szakfeladatainak ellátása során". Ennek, valamint az őrzés-védelmi feladatok végrehajtásakor, illetve a veszélyhelyzettel összefüggésben elrendelt korlátozó intézkedések ellenőrzését a katonák a honvédelemről, valamint a rendőrségről szóló törvények egyes passzusaiban rögzített módon láthatják el.

A rendeletben megjelölt paragrafusok közül az egyik szerint a honvédségnek a tömeges bevándorlás okozta válsághelyzetben való közreműködésére vonatkozó eljárási szabályait kell alkalmaznia a veszélyhelyzetben. E felhatalmazás birtokában a rendőrségről szóló törvény bizonyos pontjai szerint jogosult intézkedni, illetve kényszerítő eszközt alkalmazni. Ennek során

"a katona - ha más kényszerítő eszköz nem áll rendelkezésre vagy a használatára nincs lehetőség - bárkivel szemben testi sérülés okozására alkalmas, e törvényben meghatározottaktól eltérő, más kényszerítő eszközt is használhat, azonban annak használata nem irányulhat az emberi élet kioltására".

Ugyanakkor

"a végrehajtás során nem minősül lőfegyverhasználatnak a gumilövedék, a pirotechnikai eszköz, a könnygázgránát, az elfogó háló lőfegyverrel vagy az e célra szolgáló egyéb kilövő eszközzel történő célba juttatása."

A rendőrségről szóló törvény rendeletben megjelölt része szerint pedig

"a további intézkedés megtétele céljából elfogja és az illetékes hatóság elé állítja azt, akit szándékos bűncselekmény elkövetésén tetten értek, valamint aki ellen elfogatóparancsot, nemzetközi elfogatóparancsot, illetve európai elfogatóparancsot adtak ki (további jogi tényállások is szerepelnek a törvényben)."

Szintén előírja a törvény, hogy

a rendőr a hatóság vagy az illetékes szerv elé állíthatja azt, aki a rendőr felszólítására nem tudja magát hitelt érdemlően igazolni, vagy az igazolást megtagadja."

Ezzel a felhatalmazással tehát a katonák is élhetnek a kormányrendelet értelmében, de csak a szükségesség és az arányosság követelménye betartásával.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Idén is meghirdetik a Klasszis TopDesign nemzetközi vendéglátó- és szállodaipari dizájn-versenyt
Privátbankár.hu | 2026. július 26. 10:53
A verseny jelentkezési határideje 2026. szeptember 30., a pályázati dokumentáció leadási határideje 2026. október 15.
Makro / Külgazdaság „Még mindig várja az ember, hogy kormányváltás vagy rendszerváltás történt április 12-én”
Imre Lőrinc | 2026. július 26. 06:01
Magyarország és az Európai Unió viszonyában egyértelműen pozitív fordulat történt a Tisza-kormány beiktatása óta, a piacgazdaság helyreállításában azonban még bőven vannak tennivalók és nem is biztos, hogy megszületett róla a végleges döntés – hangzott el a Magyar Közgazdasági Társaság (MKT) kerekasztal-beszélgetésén, amit „Gazdaságpolitikai kihívások – EU-perspektívában” címmel rendeztek meg. Miként az is, hogy a feloldott európai uniós források esélyt és nem garanciát jelentenek a magyar gazdaság számára, az euró bevezetése pedig nem lehet önmagáért való cél.
Makro / Külgazdaság Rendrakást ígér az állami cégeknél Kapitány István
Privátbankár.hu | 2026. július 25. 15:11
Folytatódik a Gazdasági és Energetikai Minisztériumhoz tartozó állami vállalatok átvilágítása – közölte Kapitány István gazdasági és energetikai miniszter Facebook-oldalán szombaton.
Makro / Külgazdaság Brutálisan megadóztatja az Egyesült Államok a vb-győztes spanyol válogatottat
Privátbankár.hu | 2026. július 25. 10:16
A spanyol labdarúgó-válogatottnak a világbajnokság megnyeréséért járó 50 millió dolláros fődíj körülbelül 30 százalékát adóként be kell fizetnie az amerikai adóhivatalnak (IRS) – jelentette a Fox News.
Makro / Külgazdaság Így alakítaná át a közmédiát a Magyar-kormány
Privátbankár.hu | 2026. július 24. 13:01
Közzétette a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium a szakmai egyeztetés vázlatpontjaik, amelyek nem kötelezők, de adhatnak egy képet a jövő magyar közmédiájáról.
Makro / Külgazdaság Egyiptomi vasútprojekt: se pénz, se posztó, csak feljelentés?
Privátbankár.hu | 2026. július 24. 10:46
Egyiptomi vasútprojektbotrány, az állami vezetők juttatásainak megvágása, spórolás a közmédián, a vényköteles gyógyszerek áfájának eltörlése. Ezekről a kérdésekről is beszélgetett kollégánk, Dobos Zoltán az ATV Egyenes Beszéd című műsorában.
Makro / Külgazdaság Ligeti Miklós: Szeretnénk már a Matolcsy-család legalább két tagját gyanúsítotti kihallgatáson látni
Izsó Márton - Csabai Károly | 2026. július 24. 10:16
A Transparency International Magyarország jogi igazgatója élő műsorunk vendége volt. A 6. évfolyamában járó Klasszis Klub Live 102. adását most a Klasszis YouTube-csatornán megnézheti, vagy a Klasszis Podcast-csatornán meghallgathatja.
Makro / Külgazdaság Ismét végigsöpör a világon a vámhullám
Privátbankár.hu | 2026. július 24. 09:31
A Trump-adminisztráció arra hivatkozik, hogy az Egyesült Államok betartatja a kényszermunkával előállított termékek importjának tilalmát, más országok viszont nem. 
Makro / Külgazdaság Júniusban is több lett a munkanélküli magyar
Privátbankár.hu | 2026. július 24. 08:30
Kevesebben dolgoznak és több a munkanélküli júniusban, mint májusban volt a Központi Statisztikai Hivatal friss adatai szerint.
Makro / Külgazdaság Ekkora inflációra számít Magyarországon az OECD
Privátbankár.hu | 2026. július 24. 07:03
A tavalyi minimális GDP-növekedés után idén már 1,9 százalékkal bővülhet a magyar gazdaság, de hosszabb távon javítani kell a nők és a fiatalok munkaerőpiaci helyzetén az OECD szerint.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG