2p
Kilenc éve nem járt magyar köztársasági elnök Jordániában.
Áder János köztársasági elnök és felesége, Herczegh Anita a 4-es metró Gellért téri állomásán 2014. április 11-én. Forrás: MTI/Illyés Tibor

Ahogy arról már korábban írtunk, Áder János ötnapos látogatásra utazott még vasárnap feleségével a Jordán Hásimita Királyságba, ahol II. Abdalláh uralkodó fogadja majd a magyar delegációt. Az államfő a Tudomány Világfóruma (WSF) 8. tanácskozására utazott ki, de megbeszélést folytat majd Hani-Al Mulki miniszterelnökkel, Fejszál el-Fájez szenátusi elnökkel és Atef Taravneh képviselőházi elnökkel is. Hosszú szünet tört meg ezzel a látogatással, köztársasági elnök 2008 óta nem járt az országban, Orbán Viktor pedig utoljára 2013-ban vett részt jordániai látogatáson.

Magyarország még 1999-ban, a tudomány világévében rendezett budapesti tudományos világkonferencián kezdeményezte a tudomány világnapjának megtartását, amit végül 2001-ben el is fogadott az UNESCO, így a világnapot első alkalommal 2002. november 10-én tartották meg. A kétévenként sorra kerülő rendezvény a világ egyetlen olyan tudományos fóruma, amelyen a tudomány képviselői intézményes keretek között, összetett szempontrendszer szerint folytathatnak párbeszédet a társadalommal és a döntéshozókkal. Az idei fő témák az élelmiszerbiztonság, a víz és az energia kérdései lesznek.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Mosolyt csalt Magyar Péter arcára Mészáros Lőrinc
Privátbankár.hu | 2026. április 27. 13:17
Itt a válasz a hétfői levélre.
Makro / Külgazdaság Ukrán segítséggel épülne a lengyel drónarmada
Privátbankár.hu | 2026. április 27. 12:58
Kell az ukránok szakértelme.
Makro / Külgazdaság Hiába a fölényes Tisza-siker, Varga Mihályék még nem lazíthatnak
Privátbankár.hu | 2026. április 27. 12:49
Ezt mutatja a Monetáris Tanács keddi kamadöntése előtt az Mfor Elemzői Konszenzus.
Makro / Külgazdaság Ez lehet a Tisza-kormány egyik legnagyobb gazdasági kihívása
Imre Lőrinc | 2026. április 27. 12:18
Az Orbán-kormány 16 éve alatt összességében nem sikerült csökkenteni a Budapest és a vidéki régiók közötti gazdasági különbségeket. 2016 környékén valamelyest szűkült az olló, de a 2020-as évek után visszatértünk a startvonalra, vagy talán még azon is túlra. A Tisza most ismét nekikezdhet a felzárkóztatásnak.
Makro / Külgazdaság Érdekes közleményt adott ki a kormány, Orbán Viktorról szó van benne, a vagyonmentésről nem
Privátbankár.hu | 2026. április 27. 12:04
Nem tűnik el hetekre a leköszönő miniszterelnök? De mi a helyzet a bécsi repülőtérről felszálló magángépekkel?
Makro / Külgazdaság Keddtől megint érdemes szemkötővel menni a benzinkútra
Privátbankár.hu | 2026. április 27. 11:41
Itt a fordulat, újra meglódulnak felfelé a piaci árak.
Makro / Külgazdaság Mészáros Lőrinc a munkavállalói miatt aggódik, megkereste Magyar Pétert
Privátbankár.hu | 2026. április 27. 10:51
Nem szeretik a bizonytalanságot a Mészáros Csoportnál.
Makro / Külgazdaság Rossz hírek jöttek egy másik fontos tengeri kereskedelmi útvonalról is
Privátbankár.hu | 2026. április 27. 10:39
Aktivizálódtak a kalózok is.
Makro / Külgazdaság Itt a fordulat? Sokkal több embert raktak ki Ausztriából, mint ahányan érkeztek
Privátbankár.hu | 2026. április 27. 09:24
Beindultak a kitoloncolások.
Makro / Külgazdaság Hatalmasak a különbségek a fizikai munkások bérében is a régiók között
Privátbankár.hu | 2026. április 27. 08:12
De mennyi most az annyi?
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG