3p

Öt éve először tartanak brit-francia csúcsszintű találkozót.

Öt éve először tartanak  kétoldalú brit-francia csúcstalálkozót. A nagyszabású pénteki párizsi értekezleten Rishi Sunak brit miniszterelnök és Emmanuel Macron francia államfő mellett a két kormány magas rangú tagjai is részt vesznek. A Downing Street pénteki tájékoztatása kiemeli, hogy a legutóbbi hivatalos kétoldalú brit-francia csúcstalálkozót 2018-ban rendezték Londonban. 

Utoljára öt évvel ezelőtt tárgyalt Londonban a francia államfő. Fotó: Depositphotos
Utoljára öt évvel ezelőtt tárgyalt Londonban a francia államfő. Fotó: Depositphotos

Az akkori csúcstalálkozó idején Nagy-Britannia még az Európai Unió tagja volt. A brit EU-tagság három éve, 2020 januárjában szűnt meg, és ugyanannak az évnek a végén Nagy-Britannia az EU egységes belső piacáról és vámuniójából is kilépett.

A londoni miniszterelnöki hivatal ismertetése szerint a pénteki csúcsértekezleten brit részről Rishi Sunak kormányfő mellett jelen lesz James Cleverly külügyminiszter, Suella Braverman belügyminiszter, Ben Wallace védelmi miniszter, Grant Shapps energiabiztonsági miniszter, Mark Harper közlekedési miniszter, valamint Thérese Coffey környezetvédelmi, élelmezésügyi és vidékfejlesztési miniszter. 

A Downing Street pénteki tájékoztatása szerint Rishi Sunak és Emmanuel Macron várhatóan megállapodik olyan nagy hatótávolságú, precíziós irányítású újgenerációs csapásmérő fegyverzet közös kifejlesztéséről, amilyenre a NATO-nak szüksége van a növekvő orosz fenyegetéssel szembeni védelemhez.

Sunak londoni hivatala szerint megállapodás várható arról is, hogy Nagy-Britannia és Franciaország még nagyobb mértékben összehangolja az ukrajnai fegyverszállításokat és az ukrán haditengerészetnek nyújtott kiképzést. A Downing Street kiemeli, hogy tavaly nyár óta 11 ezer ukrán katona vett részt nagy-britanniai kiképzésen, és London nemrégiben kiterjesztette a programot ukrán harci pilóták kiképzésére is.

A londoni miniszterelnöki hivatal megfogalmazása szerint a brit kormányfő és a francia elnök áttekinti azt a szerepet is, amelyet a NATO-tagországok tölthetnek be olyan biztonsági biztosítékok nyújtásában, amelyekre Ukrajnának hosszú távon lesz szüksége önmaga megvédéséhez.

A Downing Street szerint a pénteki csúcstalálkozó kiemelt témája lesz az illegális migráció elleni közös fellépés is. Az ismertetés szerint a kétoldalú együttműködéssel tavaly 30 500 illegális tengeri átkelést sikerült megakadályozni Franciaország és Nagy-Britannia között, kétszer annyit, mint egy évvel korábban.

Arról azonban egyelőre nincs megállapodás London és Párizs között, hogy a francia oldalról a brit partokra csónakokkal illegálisan átkelőket Franciaország automatikusan visszafogadná.

A brit kormány a héten új törvénytervezetet terjesztett elő, amelynek értelmében kötelező lesz mindazoknak a kitoloncolása, akik biztonságos országok - például Franciaország - érintésével illegálisan érkeznek Nagy-Britanniába, és a brit belügyminiszternek személyes hatásköre lesz arra, hogy e jogszabályi kötelemnek érvényt szerezzen.

A brit belügyminisztérium adatai szerint 2018 óta hozzávetőleg 85 ezren, közülük csak tavaly 45 ezren keltek át illegálisan a kontinensről csónakokkal Nagy-Britanniába, és mindegyikük előzőleg több olyan biztonságos országot is érintett, ahol menedékjogot kérhetett volna.

A készülő brit törvényszigorítás alapján azoknak, akik illegálisan lépik át a brit határt, véglegesen megtiltják, hogy valaha is visszatérjenek Nagy-Britanniába, menedékjogi kérelmük pedig külön elbírálás nélkül érvénytelennek minősül.

(MTI)

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Az Egyesült Államok megtriplázza a cseppfolyósított földgáz exportját
Privátbankár.hu | 2026. június 12. 18:26
Az Egyesült Államok 2030-ra harmadával növeli a cseppfolyósított földgáz (LNG) exportjára szolgáló kapacitását, ugyanakkor az európai metánrendelet nehezítheti az európai szállításokat – jelentette ki Charlie Riedl, az LNG kitermelésével és kereskedelmével foglalkozó amerikai szereplőket tömörítő Center for Liquified Natural Gas szervezet ügyvezető igazgatója az amerikai külügyminisztérium szervezésében Washingtonban helyi idő szerint csütörtökön tartott tájékoztatóján.
Makro / Külgazdaság Egy tagállam sincs teljesen felkészülve a migrációs paktumra – mondja a Migrációkutató Intézet vezetője
Privátbankár.hu | 2026. június 12. 17:43
Az új migrációs paktum jogilag a szigorítás felé mutat, gyakorlatilag viszont nagyon komoly aknák és csapdák vannak a rendszerben. 
Makro / Külgazdaság Az EU többszáz millió eurós segítőkezet nyújt a műtrágyaválság sújtotta gazdáknak
Privátbankár.hu | 2026. június 12. 14:47
Az Európai Bizottság 540 millió eurós pénzügyi támogatást, valamint további könnyítéseket javasol a műtrágyaválság miatt nehéz helyzetbe került gazdálkodók számára az uniós élelmiszerbiztonság megőrzése érdekében – közölte a brüsszeli testület pénteken.
Makro / Külgazdaság Virág Barnabás: Nem kell attól tartani, hogy csupán az uniós források miatt még erősebb lesz a forint
Izsó Márton - Csabai Károly | 2026. június 12. 14:26
A Magyar Nemzeti Bank 2020-2025 közötti alelnöke, Varga Mihály jelenlegi jegybankelnök tanácsadója a június 11-ei élő műsorunk vendége volt. A 6. évfolyamában járó Klasszis Klub Live 99. adását most a Klasszis YouTube-csatornán megnézheti, vagy a Klasszis Podcast-csatornán meghallgathatja.
Makro / Külgazdaság Cseh vállalkozó vásárolja fel a csíkszeredai bevásárlóparkot
Privátbankár.hu | 2026. június 12. 13:59
A csíkszeredai bevásárlópark felvásárlásával belép a román piacra a cseh Star Capital Finance – írja a profit.ro a vállalat közleménye alapján.
Makro / Külgazdaság „Kémteknősökre” és „kémhalakra” figyelmeztet Kína
Privátbankár.hu | 2026. június 12. 13:21
A tengeri hírszerzés új módszereire figyelmeztetett pénteken a kínai állambiztonsági minisztérium. A tárca szerint egyes külföldi szervezetek felderítőbójákat, pilótanélküli vízijárműveket, valamint úgynevezett „kémteknősöket” és „kémhalakat” is felhasználhatnak érzékeny adatok gyűjtésére.
Makro / Külgazdaság Erős nyári szezonra számít idén is a Budapest Airport
Sipos Ildikó | 2026. június 12. 13:00
A közel-keleti konfliktus bizonytalanságot hozhat. A cég nem érzi veszélyben a Terminál+ projekt megvalósítását a kormányváltás miatt. 
Makro / Külgazdaság Valamelyest csökkent a német árnyomás
Privátbankár.hu | 2026. június 12. 10:29
Németországban az előzetes becsléssel összhangban 2,6 százalékra lassult az éves infláció májusban az előző havi 2,9 százalékról. Ez a német szövetségi statisztikai hivatal végleges adata.  
Makro / Külgazdaság Az ipar továbbra is keresi önmagát
Privátbankár.hu | 2026. június 12. 08:45
Az előző év azonos időszakához mérten 0,9 százalékkal bővült, az előző hónaphoz képest 1,1 százalékkal mérséklődött az ipari termelés idehaza. A KSH második becslése alapján április sem hozott megváltást a hazai ipari szereplők számára.
Makro / Külgazdaság Utak és vasutak is bőven épültek áprilisban – ez tartotta életben az építőipart
Privátbankár.hu | 2026. június 12. 08:39
A régiók között nagyok az eltérések: Fejér és Csongrád-Csanád megyében visszaesett az építőipari termelés áprilisban, míg Budapesten és Komárom-Esztergom megyében bővült.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG