2p

Ezért vannak bajban a cégek.

Továbbra is súlyos megrendeléshiány akadályozza a német vállalatok kilábalását a gazdasági válságból a müncheni egyetem ifo gazdaságkutató intézetének negyedéves rendszerességgel végzett felmérésének legfrissebb, pénteken publikált eredménye alapján.

A kimutatás szerint a vállalatok 36,7 százaléka saját bevallása szerint túl kevés megrendeléssel rendelkezik. Az arány az ifo júliusi felmérése szerint szinte változatlan maradt: áprilisban 37,3 százalék volt, és továbbra is jelentősen meghaladja a hosszú távú átlagot.

„A kis előrelépések ellenére még nem jutottunk ki a válságból” – kommentálta a felmérés eredményét Klaus Wohlrabe, az ifo gazdaságkutató intézet (ifo Institut – Leibniz-Institut für Wirtschaftsforschung an der Universität München e.V.) felméréseinek vezetője. „A tartós megrendeléshiány továbbra is a gazdasági fellendülés egyik fő akadálya.”

Borús a kép?
Borús a kép?
Fotó: Depositphotos

Az ipar helyzete különösen kényes

Az iparban ismét nőtt a megrendeléshiánnyal küzdő vállalatok aránya – 36,8 százalékról 38,3 százalékra. Különösen súlyosan érintett az autóipar, ahol az arány 35,4 százalékról 42,6 százalékra emelkedett, valamint a gépgyártás 46,1 százalékkal és az elektromos berendezések gyártása 40,6 százalékkal. A fémiparban is már a vállalkozások közel fele jelentett elégtelen megrendelésállományt.

A szolgáltatási szektorban kevesebb vállalat számolt be megrendeléshiányról: az arány 32,3 százalékról 29,9 százalékra csökkent. Az egyes ágazatokban azonban továbbra is feszült a helyzet. Továbbra is különösen érintettek a munkaerő-kölcsönző cégek, bár náluk is csökkent az arány, a korábbi 73,4 százalékról 56,3 százalékra. Az átlagosnál magasabb a megrendeléshiány a szálláshely-szolgáltatásban, 54,2 százalékos, valamint a reklámügynökségeknél és piackutató cégeknél, ahol 51,4 százalékos.

A kereskedelemben összességében továbbra is nehéz a helyzet. A nagykereskedelemben már a vállalkozások kétharmada, 66,2 százaléka panaszkodik a megrendelések hiányára, ami jelentős növekedést jelent az előző negyedévi 61,7 százalékhoz képest. A kiskereskedelemben sem javult a helyzet: az arány enyhén, 50,6 százalékról 51,0 százalékra emelkedett, így továbbra is minden második vállalkozás jelentette, hogy kereslethiánnyal küzd.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Magyar Péter: Európa óriási bajban van
Vámosi Ágoston | 2026. október 18. 14:12
A miniszterelnök reagált a francia nagyvárosokban történő zavargásokra: úgy látja, a rombolás érthetővé teszi, Magyarország miért lép fel ennyire szigorúan a bevándorlás kapcsán.
Makro / Külgazdaság Eurómilliárdokat spórolhatna Magyarország a védelmi pénzeken
Litván Dániel | 2026. október 18. 11:31
Egy új nemzetközi bankhoz csatlakozhat Magyarország. A lehetőségek csábítóak, de az ördög ezúttal is a részletekben van – és pont ezekről tanácskoznak Budapesten október végén.
Makro / Külgazdaság Lézerfegyverről tett bejelentést Ruszin-Szendi Romulusz
Privátbankár.hu | 2026. október 18. 10:47
Meg is mutatott egy drónt, amit a magyar fejlesztésű lézerfegyver szedett le.
Makro / Külgazdaság A Hermès és az Apple üzleteit is megrohamozták a tüntetők a francia nagyvárosokban
Vámosi Ágoston | 2026. október 18. 09:05
A diákokat az iskolák állapota, a tanárhiány és a tűlterheltség, a felnőtteket a megélhetési költségek emelkedése vitte az utcákra.
Makro / Külgazdaság Elon Musk bemondta: két csodafegyverre is számíthat Amerika
Privátbankár.hu | 2026. október 17. 15:56
A világ leggazdagabb embere szerint azok nélkül, amit mond, az Egyesült Államok képtelen lesz kilábalni.
Makro / Külgazdaság Brutálisan fogy a magyar: pár év múlva 9 millióan sem leszünk
Privátbankár.hu | 2026. október 17. 14:41
Azt hiszi van belföldön 10 millió magyar? Téved.
Makro / Külgazdaság Oszkó Péter: Ideje a hazai vagyonosoknak is felfedezniük a részvénypiacot
Izsó Márton - Csabai Károly | 2026. október 17. 10:39
A Bajnai-kormány 2009-2010 közötti pénzügyminisztere élő műsorunk vendége volt. A 6. évfolyamában járó Klasszis Klub Live 106. adását most a Klasszis YouTube-csatornán megnézheti, vagy a Klasszis Podcast-csatornán meghallgathatja.
Makro / Külgazdaság Putyin győzelmet ünnepelhet: Trump egyetlen tollvonása borította a szankciós helyzetet
Privátbankár.hu | 2026. október 17. 08:27
Néhány hete még elképzelhetetlen lépésre került sor péntek éjjel.
Makro / Külgazdaság Az oroszok várnak: még nem ült le tárgyalni a kormány Paks II.-ről
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 18:14
Erről a Roszatom vezérigazgatója beszélt egy rendezvényen.
Makro / Külgazdaság Volánbusz-ügy: megszüntették az egyik leggazdagabb magyar letartóztatását
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 17:26
Döntött az illetékes bíróság.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG