2p
Az Iszlám Állam tervezett akciókat Moszkvában, négy embert tartóztattak le.
MTI Fotó: Koszticsák Szilárd

A Szövetségi Biztonsági Szolgálat (FSZB) jelentése szerint merényletek sorozatára készültek az Iszlám Állam, a támadásokat a szervezet egy, a tádzsikisztáni hatóságok által külföldön köröztetett, Törökországban tartózkodó képviselője rendelte el. Az orosz biztonsági három tádzsik és egy pedig moldovai állampolgárt vettek őrizetbe a RIA Novosztyi hírügynökség szerint.

A terroristák házi készítésű robbanószerkezetekkel készültek a merényletekre, a gyanúsítottak fővárosi és Moszkva környéki lakásaiban elkészült pokolgépeket, "jelentős mennyiségű" robbanóanyagot és automata lőfegyvereket foglaltak le. Emellett csütörtök reggel 145 embert, köztük 19 gyereket menekítettek ki egy 17 emeletes lakóházból Moszkva délkeleti részén, amelynek kilencedik emeletén pokolgépet találtak. Oroszország idén összesen 42 terrorcselekményt hiúsított meg.

Mindeközben a kibertérben: Purtyin keze is benne van a hackertámadásokban

Az orosz elnök személyesen döntött arról, hogy kiszivárogtassák az amerikai elnökválasztást döntően befolyásoló dokumentumokat, erről korábban itt írtunk bővebben. >>>

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Csalóka a nagy építőipari fellendülés
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 18:55
A közel 22 százalékos éves növekedés ugyanis csak néhány nagy infrastrukturális beruházásnak köszönhető, miközben a vállalkozások egy része a tartalékai megőrzése érdekében elbocsátásokra kényszerülhet – nyilatkozta Koji László, Építési Vállalkozók Országos Szakszövetségének elnöke a Trend FM-nek. 
Makro / Külgazdaság Ennyivel drágult a lakásbiztosítás a díjbefagyasztás feloldása után
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 16:25
A harmadik negyedévben átlagosan 3,6 százalékkal emelkedett a lakásbiztosítások díja. Az alapdíjak befagyasztását a biztosítótársaságok 2026. június 30-ig vállalták.
Makro / Külgazdaság Rábólintott az EU, hogy a Baltikum felé terjeszkedjen a magyar óriás
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 15:04
Észt bankot vásárol fel az OTP.
Makro / Külgazdaság Így vélekedik az EU biztosa és Kármán András a 4,2 milliárdnyi uniós forrásról
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 14:07
Michael McGrath, az Európai Bizottság demokráciáért, jogérvényesülésért, jogállamiságért és fogyasztóvédelemért felelős biztosa és Kármán András pénzügyminiszter is boldog a kondicionálási eljárás vége után.
Makro / Külgazdaság Ők leszek az NVVH elnökhelyettesei
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 13:40
Ötvös Károly közpénzügyi, Gellért Károly Árpád vádemelésért felelős, valamint Terhes Tibor Dávid fellebbviteli elnökhelyettese lesz a Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és Vagyonvédelmi Hivatalnak.
Makro / Külgazdaság Így változtathatja meg a Baross Gábor-terv a magyar vasutat
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 11:33
Végignéztük a Baross Gábor Vasútfejlesztési Tervet: az uniós forrásokkal hosszú idő után először indulhat biztos anyagi háttérrel a magyar vasút átalakítása.
Makro / Külgazdaság Ki érti ezt? Megint ugyanaz történik a magyar benzinkutakon
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 09:09
A nemzetközi helyzetet nem éppen tükrözik az itthoni árfejlemények az üzemanyagok piacán.
Makro / Külgazdaság A vasútépítés volt az építőipar egyik húzóereje augusztusban
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 08:30
A 142 százalékos növekedés hozzátett az építőipar augusztusi erős teljesítményéhez, az új szerződések volumene viszont visszaesett.
Makro / Külgazdaság Magyar Péternek emiatt fájhat a feje: mérlegre tette a GKI az uniós ezermilliárdokat, ez sült ki belőle
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 06:52
Óriási összegek, de csak mérsékelt hatás? Erre jutottak a szakértők.
Makro / Külgazdaság Ilyen jövő várhat ránk: az IMF szerint az egész világ a gázra léphet, még az oroszok is
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 06:24
Idén már nem változik semmi, jövőre viszont minden jelentősebb gazdaság meglódulhat.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG