3p

Románia nem éppen a kiterjedt autópálya-hálózatáról ismert, de az Erdélyt és Moldvát összekötő sztráda megépítése az egész közép- és kelet-európai régió úthálózatában hoz jelentős bővülést.

Öt év telt el azóta, hogy Klaus Iohannis, Románia államfője kihirdette a Moldvát Erdéllyel összekötő, a Székelyföld északi részét átszelő autópálya megépítéséről szóló törvényt. A jogszabály négy évet adott a sztráda megépítésére, ám a szakértők már akkor arra figyelmeztettek, hogy ez a határidő komolytalan, teljesíthetetlen. Azóta hét miniszter fordult meg a szállításügyi tárca élén, de a munkák még egyetlen szakaszon sem kezdődtek el. Időközben az átadási határidőt 2030-ra módosították - írja a "rendhagyó" sztrádatörténetről a Maszol kolozsvári magyar nyelvű hírportál. 

Annak ellenére, hogy még egyetlen kapavágást sem végeztek az A8-as sztrádán, vannak figyelemre méltó eredmények. A Leghin-Târgu Neamț szakasznak megvan a kivitelezője, a Marosvásárhely és Nyárádszereda közti részre kiírt tendernek is van nyertese, ám óvást nyújtottak be a közbeszerzés eredménye ellen.

Talán lesz előrelépés a romániai A8-as sztráda építésében. Forrás: Wikipedia
Talán lesz előrelépés a romániai A8-as sztráda építésében. Forrás: Wikipedia

Az A8-as legnehezebb szakasza a Nyárádszereda és Leghin közti hegyvidéki út. Ennek építési költségvetését jelenleg tárgyalja a bukaresti kormány. A beruházás becsült értéke 32 milliárd lej, azaz több mint hatmilliárd euró (2285 milliárd forint). A kiadás több mint 40 százalékát uniós forrásból szeretné finanszírozni a kormány. Az egyik román gazdaság portál, az economedia.ro értesülései szerint még idén kiírják a közbeszerzési eljárást ennek a 159 kilométeres sztrádaszakasznak a tervezésére és megépítésére.

A kétségtelen előrelépések ellenére a nagy, bonyolult projektnek már a kezdeti fázisában jelentős csúszások jelentkeztek. A Motca-Iași-Ungheni szakasznak még nincs környezetvédelmi engedélye és a megvalósíthatósági tanulmánya sem készült el. A tervező cég máris 19 hónapos késésben van. A Moldova Autópályát Akar Egyesület szerint ez a vállalat késést késésre halmoz, lassúsága átlagon felüli, amire nincs észszerű magyarázat. Az Erdélyt Moldovával összekötő autópálya megépítésének ötlete több mint 16 évvel ezelőtt, 2007 májusában merült fel először. Ezen az úton a régió távoli keleti része is könnyebben elérhetővé válna az autósok számára.

(A szóban forgó autópálya Erdéllyel kötné össze a Moldvát - más néven Moldovát -, amely az egykori fejedelemség területét jelöli, nem pedig Moldova országot. A két terület egyébként határos egymással.) 

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Friss elemzés jött: ezt kell tennie rövid, majd hosszú távon a gazdasággal a Tisza-kormánynak
Privátbankár.hu | 2026. május 3. 11:04
Magyarország esélyt kap egy 180 fokos fordulatra – kommentálta a választások eredményét friss elemzésében az Erste Bank.
Makro / Külgazdaság Fordulópont előtt állhat az elektromos autózás Magyarországon
Privátbankár.hu | 2026. május 3. 09:55
Ez az egyik fontos megállapítása a Magyar Mérnöki Kamara elektromobilitásról készített tanulmányának, amit az MTI-vel közölt a szervezet. A dokumentum átfogó elemzést nyújt a hazai és nemzetközi szabályozási környezetről, a járműállomány alakulásáról, valamint az elektromos közlekedés valós környezeti hatásairól.
Makro / Külgazdaság Zsúfolt jövő hét elé nézünk a gazdaságban
Privátbankár.hu | 2026. május 3. 08:47
A következő héten minden nap publikál statisztikát a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). Megjelennek a legfrissebb inflációs, ipari, kiskereskedelmi adatok, és az államháztartás április végi helyzetéről szóló gyorsjelentést is kiadja a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM).
Makro / Külgazdaság Még évtizedekbe telhet, mire a hatékony digitalizált egészségügy berobban
Kormos Olga | 2026. május 3. 06:06
A digitalizáció egyre inkább beleszól az egészségügybe is, de vajon alapjaiban fogja-e megváltoztatni rohamtempóban a mindennapokat, vagy a nagy átalakulás azért még arrébb van? Erről beszélgetett a Klasszis Média Longevity és egészséggazdaság konferenciáján Dr. Skorán Ottó, a VOSZ Egészségügyi tagozat, Egészségügyi innováció és informatikai szekció elnöke, valamint Dr. Zrubka Zsombor, egyetemi docens, az Óbudai Egyetem, Egyetemi Kutató és Innovációs Központjának főigazgatója. A moderátor Szlankó Anna, a KPMG szenior menedzsere volt.
Makro / Külgazdaság Van ilyen? Trump a királyi látogatás után törölt egy fontos vámot
Privátbankár.hu | 2026. május 1. 14:09
Ha nem is bontanak pezsgőt, de ennek koccintás lesz a vége.
Makro / Külgazdaság Megvan a válasz: ennyi napra elegendő az ország üzemanyag-tartaléka
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 15:32
Töltik vissza a készleteket. 
Makro / Külgazdaság Nem nyúlt a kamatokhoz az EKB
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 15:18
Maradt a 2 százalékos betéti ráta. 
Makro / Külgazdaság Újabb rossz hír Európából: gyenge lett a GDP
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 13:45
A vártnál lassabb ütemben nőtt az euróövezeti GDP az első negyedévben.
Makro / Külgazdaság A Közel-Kelet fűti az európai inflációt: 3 éve nem láttunk ilyen adatot
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 13:00
A várakozásokat is felülmúlta a drágulás üteme az euróövezetben: az áprilisi infláció 3 százalékra, 2023 szeptembere óta a legmagasabbra gyorsult. A háttérben elsősorban az energiaárak drasztikus emelkedése áll, amit a közel-keleti feszültségek fűtenek.
Makro / Külgazdaság Vakarják a fejüket az elemzők a friss GDP-adat láttán
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 12:40
Bár a vártnál erősebben kezdte az évet a magyar gazdaság, a 2026-os előrejelzéseket ez nem módosítja felfelé. A Tisza-kormánytól várható élénkítés hatásait ugyanis az iráni háború keresztülhúzhatja.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG