2p

Bernie Sanders visszalépett az amerikai elnökválasztási versenyből, így Joe Biden lehet Donald Trump elnök kihívója novemberben.

A CNN értesülései szerint visszalép az amerikai elnökválasztási versenyből Bernie Sanders. Ezzel egyértelműnek tűnik, hogy Joe Biden korábbi alelnök lesz a demokraták elnökjelöltje, mivel egyedül ő maradt versenyben.

Az év eleje óta tartó előválasztási küzdelemben az egymás után visszalépő jelöltek mind Bident biztosították támogatásukról, így Sandersnek egyre kevesebb esélye volt arra, hogy ő legyen Donald Trump elnök kihívója a novemberre tervezett elnökválasztáson.

Fotó: depositphotos.com
Fotó: depositphotos.com

A hvg.hu cikke szerint esélyeit az is rontotta, hogy úgy kellett volna visszavennie a vezetést demokrata párti ellenfelétől, hogy a kampány a koronavírus-járvány miatt gyakorlatilag leállt, így alkalma sem volt akár személyesen, akár más formában támogatókat szerezni. A hírre reagálva az amerikai tőzsdeindexek jelentősen emelkedtek.

A Demokrata Párt április 2-án még úgy döntött, hogy az új típusú koronavírus járványa miatt elhalasztja az elnökjelölt-állító konvencióját. A július közepére tervezett elnökjelölt-állító konvenciót az augusztus 17-ével kezdődő héten tartják. A helyszín változatlanul a wisconsini Milwaukee lesz. Ezen a konferencián döntenek hivatalosan a Demokrata Párt elnökjelöltjéről.

Már több mint 400 ezren fertőződtek meg, és 12 ezren haltak meg a járvány miatt az Egyesült Államokban. Szakértők szerint új gócpontok kialakulására lehet számítani Coloradóban és Washingtonban is. Kedd esti adatok szerint Kalifornia és New York mellett Illinois államban, Connecticutban, New Jerseyben, Floridában és Louisianában a legrosszabb a helyzet. Az amerikaiak kétharmadának olyan a munkája, hogy nem lehet otthonról végezni: a mezőgazdaságban, az élelmiszeriparban, a szálloda- és vendéglátóiparban, a közlekedésben a legkisebb a lehetőség az alkalmazkodásra a járvány miatt megváltozott környezethez.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Mégis beleléphetnének a britek kétszer ugyanabba a folyóba – de vannak feltételek
Privátbankár.hu | 2026. november 8. 15:28
Nyitva hagyta a volt uniós főtárgyaló az ajtót a brit visszatérés előtt.
Makro / Külgazdaság A víztől, a természettől való függőség nem áll meg az országhatárnál
Dobos Zoltán | 2026. november 8. 11:28
Az ESG-felkészülés és -alkalmazás átalakuló munkamegosztása: ki dönt, miről – és mi az, amiről nem beszélünk? címmel Fehér Sándor, Magyar Gazdaságfejlesztési Ügynökség (MGFÜ) Fenntartható Versenyképességi Osztálya vezetőjének moderálásával tartottak panelbeszélgetést csütörtökön a Klasszis Média ESG-konferenciáján, melyen Lovas Gabriella oktató, fenntarthatósági és TNFD (Taskforce on Nature-related Financial Disclosures)-szakértő és Sarkadi-Faragó Edit, a British Telecom (BT) Sustainability Proposition Managere volt a két beszélgetőtárs.
Makro / Külgazdaság Keddtől megtudjuk, mire mentek Kármán Andrásék
Privátbankár.hu | 2026. november 8. 09:18
Sokatmondó adatok érkeznek.
Makro / Külgazdaság Büszkeséggé tehető a vagyonadó? Sokkoló számok és tévhitek a jövőre érkező adónemről
Imre Lőrinc | 2026. november 7. 16:37
A 2027-től érkező vagyonadó gazdaságra, környezetre gyakorolt hatásairól szervezett kerekasztal-beszélgetést a minap a Magyar Közgazdasági Társaság (MKT) Környezetgazdaságtani Szakosztálya és a Levegő Munkacsoport. A panelben olyan sokkoló számok is elhangzottak, mint hogy a szupergazdagok által használt jachtok 8 nap alatt annyi üzemanyagot fogyasztanak el, mint egy átlagos személyautó 20 év alatt. Vagy hogy a társadalom leggazdagabb 10 százaléka annyi károsanyagot bocsát ki, mint a többi 90 százalék együttvéve.
Makro / Külgazdaság Fontos bejelentést tett Kapitány István a Wekerle Pluszról
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 12:28
A gazdasági és energetikai miniszter szerint a társasházak energetikai felújítását is támogatja az új program.
Makro / Külgazdaság Hatalmas áresés jöhet a hazai benzinkutakon
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 09:36
Az Mfor Üzemanyagár-figyelő szerint az üzemanyagárak akár 30-40 forinttal csökkenhetnek a következő 2-3 hétben.
Makro / Külgazdaság Jaj a lengyeleknek
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 08:45
Negatívra rontotta az ország adósosztályzatainak kilátását az S&P.
Makro / Külgazdaság Hat balkáni országgal bővülhet az Európai Unió roamingzónája
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 19:57
Albánia, Bosznia-Hercegovina, Koszovó, Montenegró, Észak-Macedónia és Szerbia is csatlakozhat.
Makro / Külgazdaság Ennyi költenek szociális kiadásokra az uniós tagállamok: Magyarország a sereghajtók között
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 19:47
A GDP egyhatodának megfelelő összeget költött az előző kormány szociális kiadásokra, például nyugdíjakra vagy egészségügyi ellátásra 2025-ben. A legnagyobb arányt Ausztriában tette ki ez a csoport a kiadások között.
Makro / Külgazdaság Hamar lezárhatja a Magyarországgal szembeni eljárást az Európai Parlament
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 17:27
A hetes cikkely szerinti eljárást még 2018-ban indították Magyarországgal szemben az uniós jogok megsértésének kockázata miatt.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG