5p
Az élelmiszerboltok, patikák, dohányboltok, benzinkutak, tisztítók, bankok és posták még üzemelhetnek, ahogy az újságárusok is, ezeket létfontosságúnak minősítették.
Zárva tartó éttermek előtt megy egy védőmaszkos férfi Nápolyban 2020. március 10-én. MTI/EPA/ANSA/Ciro Fusco

Giuseppe Conte olasz miniszterelnök szerda este bejelentette, hogy újabb járványellenes óvintézkedésként egész Olaszországban bezárják a nem létfontosságú kiskereskedelmi egységeket, a kormányfő egyúttal felszólította a magánszektort, engedje meg az alkalmazottaknak, hogy szabadságra menjenek vagy otthonról végezzék munkájukat, amennyire az lehetséges.

Az újabb rendkívüli intézkedések célja, hogy sikerüljön lelassítani a terjedését az új típusú koronavírus-járványnak (Covid-19), amely több mint tízezer embert fertőzött meg, és több mint 800 ember halálát okozta azóta, hogy február 21-én az első beteget azonosították az országban. A miniszterelnök a közösségi médiában közzétett videoüzenetében hangsúlyozta, hogy az eddig bevezetett óvintézkedések után "további lépésre van szükség, a legjelentősebbre".

Az új rendelkezés értelmében bezárnak a nem alapvető szükségleteket ellátó üzletek, szolgáltatások, menzák, szállodák és vendéglátó helyek is, presszók, éttermek és sörözők, amelyek eddig este hat óráig még nyitva tarthattak.

Kivételként nem szüneteltetik az étel-házhozszállítást, továbbra is nyitva lesznek a dohányboltok és benzinkutak, a tisztítók, a bankok és a posták.

Be kell zárniuk mások mellett a fodrászatoknak, de továbbra is üzemelnek majd a nyomdák és az újságosstandok, amelyek működését létfontosságúnak minősítették. Korábban már bezártak az oktatási és kulturális intézmények, edzőtermek, templomok. A közhivatalok nem zárnak be, de rugalmas munkaidőt vagy távmunkavégzést vezetnek be.

A termelőüzemeket, gyárakat nem állítják le, feltéve, hogy betartják a szigorú egészségügyi előírásokat. A mezőgazdasági, állattenyésztési ágazat is folytatja tevékenységét.

Giuseppe Conte kijelentette, az intézkedések tényleges hatásának felméréséhez két hétre lesz szükség. "Ha a számok tovább emelkednek, ami egyáltalán nem kizárt, nem kell majd feltétlenül újabb intézkedéseket bevezetnünk. Nem kell vakon a szakadék felé rohannunk. Józannak, felelősnek, mértéktartónak kell maradnunk" - mondta.

Beszéde elején a miniszterelnök köszönetet mondott az orvosoknak és egészségügyi dolgozóknak, valamint az ország minden lakosának, akik hetek óta együtt élnek a vírushelyzettel. Kifejtette, hogy a világ szeme Olaszországra szegeződik a fertőzöttek magas száma miatt, de elismerés is övezi az olaszok következetes lépéseit és ellenállását. A kormányfő az olaszok közösségi összetartását, egységét hangsúlyozta, amelyekkel - tette hozzá - Olaszország képes lesz legyőzni a járványt. "Mindannyiunk összefogásával sikerülni fog!" - jelentette ki, leszögezve, "ha mindannyian betartjuk a szabályokat, előbb túl leszünk a veszélyhelyzeten, hatvan millió olasz felelősségére van szükség". Hozzátette, hogy nincsen szükség az élelmiszerüzletek és a gyógyszertárak megrohamozására, az áruellátás zavartalan lesz.

"Az alapszabály ugyanaz maradt: a helyváltoztatást munkavégzésre korlátozzuk, és egészségügyi vagy más alapos okból keljünk csak útra" - ismételte a miniszterelnök.

A kórházak intenzív osztályainak ellátására rendkívüli egészségügyi kormánybiztost neveztek ki Domenico Arcuri vállalatfejlesztéssel foglalkozó közgazdász személyében.

Az utóbbi huszonnégy órában csaknem kétszázzal 827-re emelkedett az új típusú koronavírus okozta járvány halálos áldozatainak száma Olaszországban a polgári védelmi hatóság szerda esti tájékoztatója szerint, eközben a diagnosztizált fertőzöttek száma több mint kétezerrel 12 462-re nőtt.

A bejelentés szerint a halottak száma az előző napi 631-hez képest 31 százalékkal, a diagnosztizált fertőzöttek száma pedig az előző napi 10 149-ről 22,7 százalékkal nőtt.

A fertőzöttekből több mint hétezer Lombardiában betegedett meg, a halottak száma itt több mint hatszáz. A közegészségügyi hivatal (Iss) adatai szerint a következő két hét "döntő" lesz az olaszországi járvány terjedésében.

Egyre több olasz politikus, sportoló közli, hogy pozitívnak bizonyult a tesztje. Az olasz televíziókból egymás után "tűnnek el" az újságírók, műsorvezetők, akik házi karanténra kényszerülnek.

Angelo Borrelli, a polgári védelem vezetője hangsúlyozta, hogy nemcsak a megszokott lakóhelyükről más közigazgatási egységbe távozóknak, hanem az utcán a gyalogosoknak is indokolniuk kell mozgásukat, ha a rendőrség ellenőrzi őket. Nem engedélyezett a szabadtéren, parkokban végzett testmozgás sem, ha túl sokan vannak egymás közelében.

Az újabb szigorítást az ellenzéket vezető Matteo Salvini, a Liga vezetője megelégedéssel fogadta. "A kormány (végre) meghallotta az orvosok, ápolók, dolgozók, vállalkozók, polgármesterek és tartományi elnökök segélykiáltását" - írta Salvini.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság A víztől, a természettől való függőség nem áll meg az országhatárnál
Dobos Zoltán | 2026. november 8. 11:28
Az ESG-felkészülés és -alkalmazás átalakuló munkamegosztása: ki dönt, miről – és mi az, amiről nem beszélünk? címmel Fehér Sándor, Magyar Gazdaságfejlesztési Ügynökség (MGFÜ) Fenntartható Versenyképességi Osztálya vezetőjének moderálásával tartottak panelbeszélgetést csütörtökön a Klasszis Média ESG-konferenciáján, melyen Lovas Gabriella oktató, fenntarthatósági és TNFD (Taskforce on Nature-related Financial Disclosures)-szakértő és Sarkadi-Faragó Edit, a British Telecom (BT) Sustainability Proposition Managere volt a két beszélgetőtárs.
Makro / Külgazdaság Keddtől megtudjuk, mire mentek Kármán Andrásék
Privátbankár.hu | 2026. november 8. 09:18
Sokatmondó adatok érkeznek.
Makro / Külgazdaság Büszkeséggé tehető a vagyonadó? Sokkoló számok és tévhitek a jövőre érkező adónemről
Imre Lőrinc | 2026. november 7. 16:37
A 2027-től érkező vagyonadó gazdaságra, környezetre gyakorolt hatásairól szervezett kerekasztal-beszélgetést a minap a Magyar Közgazdasági Társaság (MKT) Környezetgazdaságtani Szakosztálya és a Levegő Munkacsoport. A panelben olyan sokkoló számok is elhangzottak, mint hogy a szupergazdagok által használt jachtok 8 nap alatt annyi üzemanyagot fogyasztanak el, mint egy átlagos személyautó 20 év alatt. Vagy hogy a társadalom leggazdagabb 10 százaléka annyi károsanyagot bocsát ki, mint a többi 90 százalék együttvéve.
Makro / Külgazdaság Fontos bejelentést tett Kapitány István a Wekerle Pluszról
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 12:28
A gazdasági és energetikai miniszter szerint a társasházak energetikai felújítását is támogatja az új program.
Makro / Külgazdaság Hatalmas áresés jöhet a hazai benzinkutakon
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 09:36
Az Mfor Üzemanyagár-figyelő szerint az üzemanyagárak akár 30-40 forinttal csökkenhetnek a következő 2-3 hétben.
Makro / Külgazdaság Jaj a lengyeleknek
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 08:45
Negatívra rontotta az ország adósosztályzatainak kilátását az S&P.
Makro / Külgazdaság Hat balkáni országgal bővülhet az Európai Unió roamingzónája
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 19:57
Albánia, Bosznia-Hercegovina, Koszovó, Montenegró, Észak-Macedónia és Szerbia is csatlakozhat.
Makro / Külgazdaság Ennyi költenek szociális kiadásokra az uniós tagállamok: Magyarország a sereghajtók között
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 19:47
A GDP egyhatodának megfelelő összeget költött az előző kormány szociális kiadásokra, például nyugdíjakra vagy egészségügyi ellátásra 2025-ben. A legnagyobb arányt Ausztriában tette ki ez a csoport a kiadások között.
Makro / Külgazdaság Hamar lezárhatja a Magyarországgal szembeni eljárást az Európai Parlament
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 17:27
A hetes cikkely szerinti eljárást még 2018-ban indították Magyarországgal szemben az uniós jogok megsértésének kockázata miatt.
Makro / Külgazdaság Kiderült, miről tárgyalt az Európai Beruházási Bank elnökével Magyar Péter
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 13:43
Kollégium- és bérlakás-építési program, vasútfejlesztés, kórházépítés: ezek is szerepeltek a napirendi pontok között.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG