3p
250 millió forintos kerettel keresnek egy rendezvényszervező vállalkozást, amihez most kitolták a jelentkezés határidejét, valamint lazítottak a kiválasztási szempontokon.
Áder János köztársasági elnök előadást tart a klímaváltozásról (Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd)

Az Áder János nevéhez köthető Kék Bolygó Klímavédelmi Alapítvánnyal többször foglalkoztunk az elmúlt hónapokban. Az alapítványról  nemrég megírtuk, hogy 10 millió forint veszteséget hozott össze 2018-ban. Amiatt sem áll jól az szénájuk, hogy már nem 1,5 milliárd forintot, hanem ennél 300 millió forinttal kevesebbet, 1,2 milliárdot irányoztak elő nekik a 2020-as központi költségvetésben.

Sokat akarnak elérni

Áprilisban az Átlátszó nyilvánosságra hozta azt a támogatói okiratot, amelyet még az év elején kötött a Kék Bolygó Klímavédelmi Alapítvány és a Miniszterelnökség. Ehhez csatolták az alapítvány szakmai programját is, amelyből kiderült, hogy mire szeretnék költeni az idén kapott 1,5 milliárd forintot, amelyet 2020 június végéig használhatnak fel. Egyebek mellett az alapítvány operatív stábjának felépítésére, az online felületeik fejlesztésére, oktatásra, szakértői adatbázisra, újságírói képzési programra, könyvek megjelentetésére, közvélemény-kutatásra, a Budapest Víz Világtalálkozó szakmai előkészítésében való részvételre.

Továbbá a pénzből szakmai konferenciákat is szerveznének.

Ehhez úgy tűnik, nemrég meg is tették az első lépést: az alapítvány júniusban közzétett egy nyílt eljárásos pályázatot 250 millió forint kerettel „Rendezvényszervezési szolgáltatás vásárlása a Kék Bolygó Klímavédelmi Alapítvány számára”.

A kiírás szerint az ajánlattevő feladata lenne többek között különféle rendezvények megszervezése, előkészítése és lebonyolítása budapesti és vidéki helyszíneken. A rendezvényszervezési feladatok olyan tevékenységeket foglalnak magukban, mint például:

  • a rendezvény és a helyszín teljes körű előkészítése,
  • catering biztosítása,
  • szálláshelyek biztosítása Magyarországon és külföldön,
  • a rendezvény résztvevőinek meghívásának előkészítése, lebonyolítása,
  • a rendezvényekhez kapcsolódó dekorációs- és szóróanyagok tervezése,
  • PR és sajtókapcsolati feladatok,
  • a rendezvényhez szükséges technikai eszközök biztosítása.

A szakmai alkalmasságnál kikötik, hogy az ajánlattevőnek rendelkeznie kell legalább 1 nemzetközi (legalább 2 napos és legalább 100 fő részvételével zajló) konferencia lebonyolításáról szóló referenciával. További feltétel még az is, hogy az ajánlattevő árbevétele három lezárt üzleti évben érje el a 185 millió forintot.

Adtak néhány könnyítést

Egy most, augusztus elején megjelent friss uniós közbeszerzési dokumentumban viszont több változtatást is illesztettek a kiíráshoz. Többek között kitolták a jelentkezés határidejét: augusztus 2-áról augusztus 21-ére módosították a pályázat benyújtásának végső időpontját.

Kikerült az a pont, amelyben a jelentkezőnek egy kormányrendelet alapján igazolnia kellene a „minőségbiztosítási szabványoknak való megfelelőséget”.

Továbbá lazítottak a pályázatra jelentkező alkalmasságának feltételein. Itt már nem szerepel az a bekezdés, amely szerint alkalmatlan az ajánlattévő, aki nem rendelkezik ISO 9001 minőségbiztosítási tanúsítvánnyal, vagy az EU más tagállamában bejegyzett, ezzel egyenértékű tanúsítvánnyal.

A változtatásokkal tehát időt nyert az alapítvány, hogy kiválaszhassa a megfelelő jelöltet. Kérdés, hogy érdeklődő hiányában kellett kitolni a határidőt és változtatni a feltételeken, vagy van már esélyes, de annak érdekében, hogy maradéktalanul meg tudjon felelni a feltételeknek, egy kis haladékot kellett még kapnia.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Csalóka a nagy építőipari fellendülés
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 18:55
A közel 22 százalékos éves növekedés ugyanis csak néhány nagy infrastrukturális beruházásnak köszönhető, miközben a vállalkozások egy része a tartalékai megőrzése érdekében elbocsátásokra kényszerülhet – nyilatkozta Koji László, Építési Vállalkozók Országos Szakszövetségének elnöke a Trend FM-nek. 
Makro / Külgazdaság Ennyivel drágult a lakásbiztosítás a díjbefagyasztás feloldása után
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 16:25
A harmadik negyedévben átlagosan 3,6 százalékkal emelkedett a lakásbiztosítások díja. Az alapdíjak befagyasztását a biztosítótársaságok 2026. június 30-ig vállalták.
Makro / Külgazdaság Rábólintott az EU, hogy a Baltikum felé terjeszkedjen a magyar óriás
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 15:04
Észt bankot vásárol fel az OTP.
Makro / Külgazdaság Így vélekedik az EU biztosa és Kármán András a 4,2 milliárdnyi uniós forrásról
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 14:07
Michael McGrath, az Európai Bizottság demokráciáért, jogérvényesülésért, jogállamiságért és fogyasztóvédelemért felelős biztosa és Kármán András pénzügyminiszter is boldog a kondicionálási eljárás vége után.
Makro / Külgazdaság Ők leszek az NVVH elnökhelyettesei
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 13:40
Ötvös Károly közpénzügyi, Gellért Károly Árpád vádemelésért felelős, valamint Terhes Tibor Dávid fellebbviteli elnökhelyettese lesz a Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és Vagyonvédelmi Hivatalnak.
Makro / Külgazdaság Így változtathatja meg a Baross Gábor-terv a magyar vasutat
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 11:33
Végignéztük a Baross Gábor Vasútfejlesztési Tervet: az uniós forrásokkal hosszú idő után először indulhat biztos anyagi háttérrel a magyar vasút átalakítása.
Makro / Külgazdaság Ki érti ezt? Megint ugyanaz történik a magyar benzinkutakon
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 09:09
A nemzetközi helyzetet nem éppen tükrözik az itthoni árfejlemények az üzemanyagok piacán.
Makro / Külgazdaság A vasútépítés volt az építőipar egyik húzóereje augusztusban
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 08:30
A 142 százalékos növekedés hozzátett az építőipar augusztusi erős teljesítményéhez, az új szerződések volumene viszont visszaesett.
Makro / Külgazdaság Magyar Péternek emiatt fájhat a feje: mérlegre tette a GKI az uniós ezermilliárdokat, ez sült ki belőle
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 06:52
Óriási összegek, de csak mérsékelt hatás? Erre jutottak a szakértők.
Makro / Külgazdaság Ilyen jövő várhat ránk: az IMF szerint az egész világ a gázra léphet, még az oroszok is
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 06:24
Idén már nem változik semmi, jövőre viszont minden jelentősebb gazdaság meglódulhat.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG