1p
A kínai Shuanghui International bejelentette, hogy 4,7 milliárd dollárért felvásárolja a Smithfield Foodsot, a világ legnagyobb sertéshús-forgalmazó és -feldolgozó cégét.

Az ügylet, ha azt az Egyesült Államokban végrehajtott külföldi beruházásokat felügyelő amerikai kormánybizottság (CFIUS) is jóváhagyja, a legnagyobb kínai felvásárlás lesz az ország területén. A felvásárlás a 7,1 milliárd dollár értékűre becsült virginiai Smithfield adósságállományának átvállalását is magában foglalná.

A legnagyobb kínai külföldi felvásárlást eddig 2012-ben a CNOOC hajtotta végre a 17,7 milliárd dollár értékűre becsült Nexen olajtársaság megszerzésével. A Lenovo 2004-ban 1,75 milliárdért vásárolta fel az IBM PC-üzletágát. A Smithfield felvásárlása témája lesz Barack Obama amerikai és Hszi Csin-ping kínai elnök jövő héten megtartandó kaliforniai csúcstalálkozójának.

Az ügylettel kapcsolatos aggályok eloszlatására a Shuanghui ígéretet tett arra, hogy nem zárja be a Smithfield egyetlen üzemét sem, azokat nem fogja áttelepíteni és megtartja a cég jelenlegi vezetését is. A kínai vállalat hangsúlyozta: az ügylet célja az, hogy minél több amerikai sertéshús jusson el a kínai piacra, nem pedig fordítva.

Kína Mexikó és Japán után az amerikai sertéshúsexport harmadik legnagyobb piaca. A tavalyi kínai import az Egyesült Államokból 431 ezer tonna volt, 866 millió dollár értékben. Az amerikai sertéshús iránti kereslet, főleg az ottani, az élelmiszerbiztonsággal kapcsolatban kirobbant botrányok miatt a tízszeresére nőtt az ázsiai országban.

A Shuanghui International a legnagyobb kínai húsfeldolgozó, a magántulajdonban lévő Henan Shuanghui Investment & Development Co többségi részvényese. A bejelentés nyomán a Smithfield részvényei 25 százalékkal, 32 dollár 47 centre emelkedtek.



A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Jó hírrel indul a nap: csökkent az infláció
Privátbankár.hu | 2026. június 9. 08:30
Májusban a fogyasztói árak átlagosan 1,8 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbi értéket, havi szinten pedig stagnáltak – közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
Makro / Külgazdaság Csúcsot döntött a magyar villamosenergia-piac
Privátbankár.hu | 2026. június 8. 20:00
A hazai villamosenergia-termelés nagyjából 52 százalékát adták májusban a megújuló energiát használó erőművek – számol be róla G7.
Makro / Külgazdaság Elkerültük a bóvlit, de a neheze még csak most jön
Privátbankár.hu | 2026. június 8. 16:15
Az idei első, Magyarország szuverén államadósság-besorolását érintő hitelminősítői kör leminősítés nélkül lezárult. A GKI Gazdaságkutató Zrt. elemzése szerint a leminősítés elkerülése valójában időnyerést jelent. A GKI azt vizsgálta meg, hogy a következő 3-4 hónapban mit kell a kormánynak teljesítenie ahhoz, hogy a november végi, december eleji minősítői kör se hozzon rossz hírt.
Makro / Külgazdaság Itt van minden, ami a nyugdíjas SZÉP-kártyáról eddig tudható
Privátbankár.hu | 2026. június 8. 13:45
Egyre több információ ismert a kormány által bevezetendő, nyugdíjas SZÉP-kártyáról, de vannak még kérdőjelek.
Makro / Külgazdaság Külföldön tarolnak, otthon bukdácsolnak a kínai autók
Privátbankár.hu | 2026. június 8. 13:24
Súlyos visszaesés a kínai autópiacon.
Makro / Külgazdaság 43,5 milliárdos többlettel zárták az első hónapjukat Kármán Andrásék, de így is bajban vannak
Privátbankár.hu | 2026. június 8. 12:06
Itt vannak a májusi államháztartási adatok.
Makro / Külgazdaság Ez várja a benzinkúton kedden
Privátbankár.hu | 2026. június 8. 10:58
Ideér az újabb iráni rakétázás hatása?
Makro / Külgazdaság Már megint nem erre számítottak az elemzők Németországban
Privátbankár.hu | 2026. június 8. 09:52
Az autóipar, a gépgyártás és a villamos berendezések gyártása terén van a legnagyobb gond.
Makro / Külgazdaság Elképesztő mennyiségű devizán ül Kína
Privátbankár.hu | 2026. június 8. 09:09
3411 milliárd dollárra nőtt a tartalék.
Makro / Külgazdaság Ez már a Tisza-hatás? Váratlanul nagyot estek az árak a boltokban
Gáspár András, Valkai Nikoletta | 2026. június 8. 05:44
Drágák az energiahordozók, elszáll a műtrágya ára, hónapok óta emelkedik a globális élelmiszerár-index – az aggasztó kilátások ellenére mégis kellemes meglepetésben volt részünk június elején a magyarországi hipermarketekben. Lehet, hogy ez csak a vihar előtti csend, de az új kormány hivatalba lépését követő első hónapban a családok számára kifejezetten kedvezően alakultak az élelmiszerárak.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG