3p

Közös gázbeszerzés és árplafon is jöhet egy kiszivárgott tervezet szerint.

A Reuters hírügynökség szerezte meg a héten tartandó EU-csúcs a tagállamok nagykövetei által előkészített zárónyílatkozat-tervezetét, amelyben eddig példátlan lépések szerepelnek.

A Portfolio összefoglalója szerint a tagállamok és az Európai Bizottság erőfeszítéseket tenne a földgáz, a cseppfolyósított földgáz és a hidrogén közös vásárlására. Az energiapolitika eddig tagállami hatáskörbe tartozott, és az egyes kormányok egyedül intézték az ehhez kapcsolódó ügyeket, ám a kialakult helyzetre való tekintettel lehetséges, hogy ez megváltozik, ez pedig az európai integrációnak is fontos mérföldköve lehet.

Közösen venné a gázt Európa? Fotó: Depositphotos
Közösen venné a gázt Európa? Fotó: Depositphotos

A Reuters szerint ebben a kérdésben konszensusközeli a tagállamok álláspontja. Hivatalosan ugyan továbbra is tagállami hatáskör maradna az energiapolitika alakítása, illetve az energetikai mix meghatározása, a közös vásárlás azonban növelné az ellátás biztonságát, valamint a nagy tételeknek köszönhetően akár kedvezőbb árak elérését is lehetővé tenné. A tervezet azt is előíráná, hogy október 1-ig legalább 90%-ra fel kellene tölteni az EU területén lévő gáztárolókat.

A másik, a gázellátással összefüggő nagy kérdésben, egy esetleges árplafon bevezetésében viszont - az orosz import beszüntetéséhez hasonlóan - egyelőre nincsen konszenzus. A zárónyilatkozat tervezetének jelenlegi állapota továbbá azt is tartalmazza, hogy a tagállamok lépéseket tesznek az elszabaduló energiaárak fogyasztókra gyakorolt hatásainak enyhítésére és azt is megvitatják, hogy hogyan lehet biztosítani az energiapiacok optimális működését. Utóbbi kapcsán a szöveg szerint felkérik majd az Európai Bizottságot, hogy fogalmazzon meg „szükséges javaslatokat”.

A cikk szerint legalább két táborra szakadtak a tagállamok: a spanyolok, portugálok, olaszok, görögök és a Politico információi szerint egyes kelet-közép-európai országok is támogatják a déliek által nagyon szorgalmazott gázpiaci beavatkozást, azaz a nagykereskedelmi gáz-, esetleg az áramárak plafonjának meghatározását. Ők a múlt héten 180 eurós árkorlátot javasoltak a nagykereskedelmi áramárra.

Növekszik azon államok tábora is, amelyek a gázpiacon is bevezetnének valamilyen árplafont, egy kiszivárgott belga tervezet szerint megawattóránként 120 euróban határoznák meg a maximális árat.

A fő cél a gázárak hatásának enyhítése lenne az áramárak alakulására, ezért olyan javaslat is van, amely nem az összes szereplő, hanem csak a gázzal működő erőművek számára szabnák meg a maximális árat.

 

 

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Erdogan közvetlen közelébe csapott le a villám – elnökhelyettest, korábbi minisztert vitt el a rendőrség
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:42
Magasra érnek a pénzpiaci botrány szálai.
Makro / Külgazdaság Befékezett a német ipar, de az elemzők így is kellemesen csalódtak
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:03
Stagnálás helyett növekedés – még ha az ütem lassult is.
Makro / Külgazdaság Pénteken tényleg érdemes elrohanni tankolni – meddig maradhatnak ezek az árak?
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 10:43
Mindkét üzemanyagfajta olcsóbb lett, de már gyűlnek a viharfelhők újra a világpiacon.
Makro / Külgazdaság Vészt jósló hírek jöttek az olajpiacról
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 08:39
Eddig tartott a megnyugvás?
Makro / Külgazdaság Hogyan reagál erre Kármán András?
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 08:30
A kiskereskedelmi forgalom éves növekedési üteme szeptemberben elmaradt az augusztusitól – derül ki a Központi Statisztikai Hivatal péntek reggeli közléséből.
Makro / Külgazdaság Paraguayi bankpánik: az OTP is érintett
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 07:37
10 százalékos tulajdonrésze van az OTP-nek a politikai válságot okozva bedőlt Ueno Bankban.
Makro / Külgazdaság Döntött a kormány: az akkugyárakért is felel az új szuperhatóság
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 19:39
Új, országos illetékességű környezetvédelmi csúcsszerv, az Országos Élőkörnyezet-felügyeleti Főhatóság jön létre 2027. január 1-jén – derül ki az erről szóló, a Magyar Közlönyben csütörtökön kihirdetett kormányrendeletből.
Makro / Külgazdaság Matolcsy György csak ügyvédjével üzent a vizsgálóbizottságnak
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 16:57
Varga Mihályt viszont meghallgatták.
Makro / Külgazdaság Évek óta nem volt ilyen: kamatot emelt a Bank of England
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 15:47
Erre vártak az elemzők is előzetesen.
Makro / Külgazdaság Kevesebb pénzt költene gazdaságfejlesztésre a Tisza, mint korábban a Fidesz, de az eredmény mégis más lehet
Imre Lőrinc | 2026. november 5. 12:50
Kevesebb pénzt irányoz elő a Tisza-kormány a jövő évi költségvetésből gazdaságfejlesztésre, mint az Orbán-kormány tette az utolsó évében. 2026-ban közel 5050 milliárd forintot szánt az április 12-én leváltott kabinet erre a célra, míg Kapitány István gazdasági és energetikai miniszter a jövő évi büdzsé kapcsán mintegy 4000 milliárd forintról beszélt. Bár a magyar állami hozzájárulás mértéke az elmúlt években folyamatosan emelkedett, a három évig csak stagnáló GDP mégsem azt mutatja, hogy jól hasznosultak volna ezek a források.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG