3p
Homlokegyenest ellenkező irányba halad a Föld, mint kellene.

Új rekordot állít fel idén a globális széndioxid-kibocsátás, írja a Guardian a Global Carbon Project friss jelentése alapján. A világ emissziója tehát homlokegyenest ellenkező irányba halad, mint kellene.

A szöveg a Nature természettudományos folyóiratban jelent meg, és a most zajló katowiczei ENSZ-klímacsúcson mutatták be. A szöveg becslése szerint idén 2,7 százalékkal nő meg a globális széndioxid-kibocsátás, miután 2014 és 2016 között stagnált, majd 2017-ben 1,6 százalékkal növekedett.

Az idén felálló új emissziós csúcs várhatóan 37,1 milliárd tonna szén-dioxid lesz.

A légkörszennyezés idei súlyosbodásából majdnem az összes ország kiveszi a részét. Kínában 4,7 százalékkal ugrik meg az emisszió 2018-ban, az USA-ban 2,5 százalékkal, Indiában pedig 6,3 százalékkal. Az Európai Uniós értékek alig növekednek, de ez a közel-stagnálás az elmúlt évtized meredek zuhanását követi.

A kutatást vezető Corinne Le Quéré, a Kelet-Angliai Egyetem professzora más klímatudósok figyelmeztetését ismételte meg: az emissziós értékek alakulása aggasztó, ahhoz, hogy a klímaváltozással fel tudjuk venni a harcot, meg kell fordítani a tendenciát, és végül nullára kell csökkenteni a károsanyag-kibocsátást. Azt is elismételte, hogy nem látni a világban a szükséges tetteket, és ennek gyorsan meg kell változnia.

A globális szénkimutatást 15 ország 57 kutatóintézetének 76 tudósa állította össze. Azt találták, hogy a 2018-as rekordemelkedés legfőbb oka Kína és India fokozódó szénégetése, a szállítmányozás felpörgése, mely során a korábbinál több olajat használtak fel, illetve az, hogy az ipari gázfelhasználás is megugrott. A megújulóenergia-felhasználás gyorsan nőtt, de nem elég gyorsan ahhoz, hogy ellensúlyozza a fosszilis tüzelőanyagok intenzívebb használatából fakadó károkat.

Párizsban még bólogattak, azóta csak a pénzt öntik a szénbe

A 2015-ös párizsi klímaegyezmény óta eltelt három évben a világ pénzügyi intézményei több mint 478 milliárd euróval támogatták a 120 legnagyobb szénerőmű-fejlesztőt. A kivitelezésben Kína, a banki hitelezésben Japán volt a legtevékenyebb. Az USA-ban az emisszió a szokatlanul hideg télen, és a szintén párját ritkítóan forró nyáron nőtt meg, a fűtés és a klímaberendezések használata miatt. Itt azonban arra lehet számítani, hogy 2019-ben ismét csökkenni kezd a károsanyag-kibocsátás, mert az olcsó gáz, a szél- és a napenergia elkezdi kiszorítani a szenet. Az USA szénfelhasználása 2005 óta már 40 százalékot esett, és most a legalacsonyabb szinten áll 1979 óta.

A riasztó jelentés ellenére Le Quéré optimista, szerinte nagyon valószínűtlen, hogy a jövőben reprodukálnánk az elmúlt évtizedek emissziós megugrását.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Besegített az erős forint, de így sem örülhetünk ennek az adatnak
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 10:00
Márciusban a külkereskedelmi termékforgalom aktívuma 924 millió euró volt, 773 millió euróval romlott az egy évvel korábbihoz mérten. Euróban kifejezve az export értéke 3,6 százalékkal, az importé 11 százalékkal nőtt – jelentette csütörtökön a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
Makro / Külgazdaság Varga Mihály az MNB-alapítványokról: „Igyekszünk menteni, ami ebből menthető”
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 09:10
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) reputációját helyre kell állítani, a rendőrségi ügyekben a jegybank készen áll arra, hogy segítsék az igazságszolgáltatás munkáját. Emellett szeretnék a feleslegessé vált ingatlanjaikat értékesíteni – egyebek mellett ezekről beszélt Varga Mihály jegybankelnök.
Makro / Külgazdaság Most jött: több mint három éve nem láttunk ilyen GDP-számot Magyarországon
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 08:30
A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) első becslése szerint 1,7 százalékkal bővült a GDP idehaza az első negyedévben, 2025 azonos időszakához viszonyítva. Ennél magasabb, éves szintű növekedési ütemet legutóbb 2022 harmadik negyedévében láttunk.
Makro / Külgazdaság Erre az uniós pénzre is óriási szüksége lenne Magyarországnak
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 08:05
A magyar védelmi ipar jelenleg még nem tekinthető kellően versenyképesnek a nemzetközi hadiipari beszállítói piacon, ami indokolttá teszi a célzott, hozzáadott értékre épülő specializációt – írja a GKI Gazdaságkutató Zrt. friss elemzésében. A finanszírozási környezet – különösen a SAFE-program forrásainak elérhetősége és azok stratégiai, állami koordinációja – meghatározó lesz abban, hogy a magyar védelmi ipar képes-e a következő évtizedben érdemi növekedési pályára állni.
Makro / Külgazdaság Megnyílik a 400 millió dolláros amerikai támogatás Ukrajna előtt
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 07:05
Az Egyesült Államok engedélyezte, hogy Kijev felhasználja a korábban jóváhagyott több százmillió dolláros támogatást. A kifizetések üteme attól függ, milyen beszerzésekről dönt az ukrán fél.
Makro / Külgazdaság Megint kellemetlen fejlemény várja a benzinkúton
Privátbankár.hu | 2026. április 29. 11:27
Akkor, ha piaci áron tankol. Ott ugyanis azonos mértékű változás lesz a különböző üzemanyagoknál. A védett áraknál marad minden változatlan,
Makro / Külgazdaság Hasított a magyar autópiac
Privátbankár.hu | 2026. április 29. 09:38
Márciusban rég nem látott erős növekedést produkált az EU autópiaca. Az elektromos autók értékesítése nőtt leginkább, ez vélhetőleg nem független az iráni háború okozta olajpiaci helyzettől. A magyar adatok is látványos bővülésről szólnak.
Makro / Külgazdaság Már csak ez hiányzott: Zelenszkij a világra zúdíthatja a tengernyi ukrán fegyvert
Privátbankár.hu | 2026. április 29. 08:38
Ebből akarnak pénzhez jutni, nekik úgyis sok a felesleg.
Makro / Külgazdaság Hatékonyabb lesz a Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és Védelmi Hivatal, mint az elszámoltatási biztosok?
Privátbankár.hu | 2026. április 28. 19:01
A vagyonvisszaszerzés lehetőségéről, az új Fidesz-frakció friss tagjairól és nagy hiányzóiról, a „poloskázás” miatti bocsánatkérésről, illetve az eddigi kormánypropaganda háttérbe szorulásáról is beszélgetett az ATV Egyenes Beszéd című műsorában kollégánk, Dobos Zoltán Rangos Katalinnal és Rónai Egonnal.
Makro / Külgazdaság Döbbenetes lépésre szánta el magát az Egyesült Arab Emírségek
Privátbankár.hu | 2026. április 28. 17:45
Az Egyesült Arab Emírségek kilép a Kőolajexportáló Országok Szervezetéből (OPEC), valamint az OPEC+ -ból is – közölte kedden az emírségek energiaügyi minisztere.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG