3p

Megcsappant Joe Biden amerikai elnök népszerűsége a hivatalba kerülése óta eltelt egy évben a fekete bőrű szavazók körében is, pedig ez a társadalmi csoport kulcsszerepet játszott abban, hogy a Fehér Házba kerülhessen - jelentette hétfőn az AP amerikai hírügynökség egy újabb felmérésre hivatkozva.

Az AP a felmérést a NORC Center for Public Affairs Research közpolitikai és közvélemény-kutató intézettel közösen végeztette 2022 január 13 és január 18 között. A kutatás szerint tíz fekete bőrű szavazóból mindössze hat támogatja most is a demokrata párti elnököt. Összehasonlításul: Joe Biden elnökségének első félévében 90 százalékos volt ez az arány.

"Meg vagyok rökönyödve. Bizonyos ügyekben mérges vagyok. Próbálok valami jót találni benne" - jelentette ki George Hart, a columbiai Benedict College professzora, aki egyben az Országos Szövetség a Színesbőrűek Felemelkedéséért polgárjogi szervezet diáktagozatának tanácsadója.

"Annyira csalódott vagyok, hogy egyszerűen nem tudom, mit mondjak. Mióta hivatalba lépett (Biden), annyi mindent engedett megtörténni, hogy míg végre bevezetett egy intézkedést, az már elkárhoztatott" - mondta Hart, aki támogatta Bident a dél-karolinai előválasztásokon. "És mi, afroamerikaiak, fekete bőrű szavazók vagyunk azok, akik megisszuk ennek a levét" - tette hozzá.

Joe Biden az évértékelő sajtótájékoztatón. (Forrás: EPA/Oliver Contreras/POOL)
Joe Biden az évértékelő sajtótájékoztatón. (Forrás: EPA/Oliver Contreras/POOL)

Egy másik megkérdezett, Travis Lincoln, aki hajléktalan veteránokat támogató szervezetet tart fenn, arról beszélt, hogy bár támogatta Bident, most csalódott az elnökségében. "Kampányában azt adta el nekünk, hogy támogatni fog egyes, feketéket érintő ügyeket, de ez nem történt meg" - hangoztatta Lincoln. Hozzátette, hogy szerinte mindez Biden kampánycsapatának részéről nem más volt, mint politikai számítás.

Az AP-NORC nem csupán a fekete amerikaiakat kérdezte Joe Biden elnökségéről és a 79 éves politikus eddigi tevékenységének megítéléséről. Az összes megkérdezettnek csak 28 százaléka látná szívesen, ha a 2024-ben esedékes elnökválasztáson Biden újra jelöltetné magát, s ez az arány a demokrata párti szavazók körében is csak 48 százalékos. "Egy évvel beiktatása után Biden sokkal kritikusabb és pesszimistább közvéleménnyel néz szembe" - írja címében a felmérés.

2020 októberében az AP-NORC által megkérdezettek 44 százaléka mondta azt, hogy Biden egyesíteni fogja az országot, és csak 35 százalékuk számított arra, hogy elnökségével az Egyesült Államok társadalma még megosztottabbá válik. Ma a megkérdezettek alig 16 százaléka gondolja úgy, hogy a demokrata párti elnök egyesítette az országot, és 43 százalékuknak az a meggyőződése, hogy Biden csak tovább mélyítette a megosztottságot.

A megkérdezettek 26 százaléka gondolja azt, hogy az ország jó irányba tart, miközben Biden hivatalba lépésekor a szavazók 49 százaléka bízott ebben. Ma a közvélemény 24 százaléka tartja úgy, hogy Biden egyáltalán érti, megérti, hogy a választók milyen problémákkal küszködnek, mire van szükségük. Ezen belül is a republikánusoknak csak 6, a demokrata párti szavazóknak pedig a 44 százaléka vélekedik így.  (MTI)

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Fontos bejelentést tett Kapitány István a Wekerle Pluszról
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 12:28
A gazdasági és energetikai miniszter szerint a társasházak energetikai felújítását is támogatja az új program.
Makro / Külgazdaság Hatalmas áresés jöhet a hazai benzinkutakon
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 09:36
Az Mfor Üzemanyagár-figyelő szerint az üzemanyagárak akár 30-40 forinttal csökkenhetnek a következő 2-3 hétben.
Makro / Külgazdaság Jaj a lengyeleknek
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 08:45
Negatívra rontotta az ország adósosztályzatainak kilátását az S&P.
Makro / Külgazdaság Hat balkáni országgal bővülhet az Európai Unió roamingzónája
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 19:57
Albánia, Bosznia-Hercegovina, Koszovó, Montenegró, Észak-Macedónia és Szerbia is csatlakozhat.
Makro / Külgazdaság Ennyi költenek szociális kiadásokra az uniós tagállamok: Magyarország a sereghajtók között
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 19:47
A GDP egyhatodának megfelelő összeget költött az előző kormány szociális kiadásokra, például nyugdíjakra vagy egészségügyi ellátásra 2025-ben. A legnagyobb arányt Ausztriában tette ki ez a csoport a kiadások között.
Makro / Külgazdaság Hamar lezárhatja a Magyarországgal szembeni eljárást az Európai Parlament
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 17:27
A hetes cikkely szerinti eljárást még 2018-ban indították Magyarországgal szemben az uniós jogok megsértésének kockázata miatt.
Makro / Külgazdaság Kiderült, miről tárgyalt az Európai Beruházási Bank elnökével Magyar Péter
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 13:43
Kollégium- és bérlakás-építési program, vasútfejlesztés, kórházépítés: ezek is szerepeltek a napirendi pontok között.
Makro / Külgazdaság Erdogan közvetlen közelébe csapott le a villám – elnökhelyettest, korábbi minisztert vitt el a rendőrség
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:42
Magasra érnek a pénzpiaci botrány szálai.
Makro / Külgazdaság Befékezett a német ipar, de az elemzők így is kellemesen csalódtak
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:03
Stagnálás helyett növekedés – még ha az ütem lassult is.
Makro / Külgazdaság Pénteken tényleg érdemes elrohanni tankolni – meddig maradhatnak ezek az árak?
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 10:43
Mindkét üzemanyagfajta olcsóbb lett, de már gyűlnek a viharfelhők újra a világpiacon.
hírlevél
top 24
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG