2p

Költségei a tavalyi év azonos időszakához képest 89, míg bevételei csak 32 százalékkal nőttek.

Az állami tulajdonban lévő Horvát Elektromos Művek (HEP) Csoport az első fél évben 1,1 milliárd kuna (61,7 milliárd forint) konszolidált nettó veszteséget könyvelt el, míg tavaly ugyanabban az időszakban a vállalat közel 1,3 milliárd kuna (72,9 milliárd forint) nyereségre tett szert – derül ki hétfőn a HEP által közzétett féléves konszolidált pénzügyi jelentésből.

A HEP Csoport bevétele az első fél évben elérte a 9,9 milliárd kunát, ami a tavalyi év azonos időszakinál 2,4 milliárd kunával, 31,9 százalékkal volt több. Ugyanakkor a költségek csaknem 5,4 milliárd kunával, 89,4 százalékkal 11,4 milliárd kunára nőttek. A HEP szerint ez a kedvezőtlen hidrológiai körülményeknek, valamint az importált energiahordozók magas árának következménye.

2022 első hat hónapjában a villamos energia beszerzési költsége csaknem 3,9 milliárd kunát tett ki, 2,6 milliárd kunával, 206,2 százalékkal haladta meg a tavalyi év azonos időszakának a mennyiségét.

Ez elsősorban az import villamos energia 255 százalékos drágulásának, valamint a kötelező beszerzések 40 százalékról 60 százalékra való emelésének hatása

– olvasható a jelentésben.

Eközben nőtt a villamosenergia-fogyasztás is, 3,8 százalékkal.

Horvátországban a fogyasztók az első hat hónapban 8293 gigawattóra (GWh) áramot használtak fel, ami 306 GWh-val, 3,8 százalékkal haladja meg a tavalyi azonos időszaki fogyasztást. A vállalkozások fogyasztás 299 GWh-val, a háztartásoké hét GWh-val nőtt az első fél évben.

Horvátországban április 1-jétől emelkedtek a lakossági energiaárak:

az áram 9,6 százalékkal a gáz legfeljebb 20 százalékkal drágult a kormány intézkedései nyomán.

A kabinet beavatkozása nélkül az áram 23 százalékkal, a gáz 79 százalékkal drágult volna.

Zágráb csökkentette több energiahordozó áfáját is, a villamos energia áfája ugyanakkor marad 13 százalék, azzal, hogy az energiadrágulás és az attól elmaradó áremelés különbözetét a HEP-nek kellett átvállalnia.

(MTI)

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Hat balkáni országgal bővülhet az Európai Unió roamingzónája
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 19:57
Albánia, Bosznia-Hercegovina, Koszovó, Montenegró, Észak-Macedónia és Szerbia is csatlakozhat.
Makro / Külgazdaság Ennyi költenek szociális kiadásokra az uniós tagállamok: Magyarország a sereghajtók között
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 19:47
A GDP egyhatodának megfelelő összeget költött az előző kormány szociális kiadásokra, például nyugdíjakra vagy egészségügyi ellátásra 2025-ben. A legnagyobb arányt Ausztriában tette ki ez a csoport a kiadások között.
Makro / Külgazdaság Hamar lezárhatja a Magyarországgal szembeni eljárást az Európai Parlament
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 17:27
A hetes cikkely szerinti eljárást még 2018-ban indították Magyarországgal szemben az uniós jogok megsértésének kockázata miatt.
Makro / Külgazdaság Kiderült, miről tárgyalt az Európai Beruházási Bank elnökével Magyar Péter
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 13:43
Kollégium- és bérlakás-építési program, vasútfejlesztés, kórházépítés: ezek is szerepeltek a napirendi pontok között.
Makro / Külgazdaság Erdogan közvetlen közelébe csapott le a villám – elnökhelyettest, korábbi minisztert vitt el a rendőrség
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:42
Magasra érnek a pénzpiaci botrány szálai.
Makro / Külgazdaság Befékezett a német ipar, de az elemzők így is kellemesen csalódtak
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:03
Stagnálás helyett növekedés – még ha az ütem lassult is.
Makro / Külgazdaság Pénteken tényleg érdemes elrohanni tankolni – meddig maradhatnak ezek az árak?
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 10:43
Mindkét üzemanyagfajta olcsóbb lett, de már gyűlnek a viharfelhők újra a világpiacon.
Makro / Külgazdaság Vészt jósló hírek jöttek az olajpiacról
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 08:39
Eddig tartott a megnyugvás?
Makro / Külgazdaság Hogyan reagál erre Kármán András?
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 08:30
A kiskereskedelmi forgalom éves növekedési üteme szeptemberben elmaradt az augusztusitól – derül ki a Központi Statisztikai Hivatal péntek reggeli közléséből.
Makro / Külgazdaság Paraguayi bankpánik: az OTP is érintett
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 07:37
10 százalékos tulajdonrésze van az OTP-nek a politikai válságot okozva bedőlt Ueno Bankban.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG