2p
Számos fontos makroadat érkezik majd a jövő héten. Egyebek mellett hírt kapunk a beruházások harmadik negyedéves alakulásáról, az ipari termelői árakról és a foglalkoztatottságról is. Emellett érkezik a legfrissebb munkaerőpiaci adat is. Makronaptár.

Sűrű hete lesz a befektetőknek, a makroadat-dömping kedden kezdődik, ekkor közli a Központi Statisztikai Hivatal a beruházások idei harmadik negyedéves adatait. A második negyedévben kitartott a növekedés, ekkor a volumen 26,8 százalékkal az előző év azonos időszakának alacsony bázisadatához képest. A 2014-2020-as uniós költségvetési ciklus forrásaiból finanszírozott projektekkel összefüggő munkálatok élénkülésének és a vállalkozások fejlesztéseiben bekövetkezett expanziónak egyaránt köszönhető a növekedés. Emellett kedden tartja szokásos állampapír-aukcióját az ÁKK is.

Szerdán jelennek meg a fogalakoztatás és a munkanélküliség augusztus-októberi adatai. Ahogy arról már korábban írtunk, az előző gördülő három hónapban, július-szeptemberben a 15-64 évesek foglalkoztatási rátája egy év alatt 1,6 százalékponttal 68,7 százalékra emelkedett. Az elsődleges munkaerőpiacon dolgozók száma 97 ezerrel nőtt, ugyanakkor a magukat közfoglalkoztatottnak vallók száma 35 ezerrel csökkent.

A július-szeptemberi időszakban a munkanélküliek átlagos létszáma az egy évvel korábbihoz képest 38 ezerrel 189 ezerre, a munkanélküliségi ráta 0,8 százalékponttal 4,1 százalékra csökkent.

A hét másik fele is izgalmas


Csütörtökön az ipari termelői árak októberi adatát közli a KSH. Szeptemberben az ipari termelői árak 4,1 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat, míg augusztusban még csak 2,4, júliusban pedig 1,2 százalékos volt az éves növekedés. Az előző hónap, augusztus termelői áraival összevetve 1,3 százalékos volt az emelkedés, 2015 júliusa óta a legmagasabb.


Végezetül pénteken közli a Magyar Logisztikai, Beszerzési és Készletezési Társaság a novemberi beszerzésimenedzser-index (BMI) adatait. A BMI szezonálisan kiigazított októberi értéke 58,3 pont volt, ez elmarad a szeptemberi 59,3 pontos értékhez képest. A korábbi októberekkel összevetve az idei érték meghaladja a hosszú távú októberi átlagot (51,9), és az elmúlt három év átlagát (55,2) is, erről itt írtunk bővebben a Privátbankár.hu-n. >>>

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Meglepő vendég jelenhet meg a G20-as csúcson
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 09:55
A német külügyminiszter örül az érintett politikus meghívásának.
Makro / Külgazdaság Kiderült, mit kér Irán a Hormuzi-szoros újranyitásáért
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 09:04
Abbász Aragcsi iráni külügyminiszter ismertette a feltételeket.
Makro / Külgazdaság Ítéletet mondott a Moody’s
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 08:30
A hitelminősítő az EU-t „Aaa” kategóriában tartotta stabil kilátással.
Makro / Külgazdaság Új vezető számolja át az ország pénzét
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 17:22
Demkó-Szekeres Zsolt helyett Slánicz Béla lesz a Magyar Államkincstár elnöke, akinek a feladatait is megnevezte a pénzügyminiszter.
Makro / Külgazdaság Magyarország közölte, mennyi hitelt kér a SAFE-programból
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 15:40
Olaszország 8 milliárd, Magyarország pedig az eredetileg tervezett 16 milliárd helyett csak 5,4 milliárd eurós hitelt venne igénybe a SAFE-program keretében. A fennmaradó összeget az Európai Bizottság Ukrajnával közös vagy őket támogató védelmi projektekre fogja fordítani.
Makro / Külgazdaság Nem ettől az adattól fog megemelkedni az Ön pulzusa!
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 13:25
Nyugalom uralkodik az üzemanyagpiacon.
Makro / Külgazdaság Irán hétnapos tervvel nyitná újra a Hormuzi-szorost
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 09:52
Irán olyan hétnapos tervet terjesztett az Egyesült Államok elé, amelynek végén Teherán újranyitná a Hormuzi-szorost, és ismét tárgyalóasztalhoz ülne Washingtonnal – közölte Abbász Aragcsi iráni külügyminiszter New Yorkban, amiről az MTI adott hírt. A javaslat életbe lépését Teherán bizonyos amerikai lépésekhez köti.
Makro / Külgazdaság Hszi Csin-ping arra kérte Trumpot, hogy ellenezze Tajvan függetlenségét
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 08:52
Hszi Csin-ping arra kérte Donald Trump amerikai elnököt, hogy Washington „ellenezze Tajvan függetlenségét”, és óvatosan kezelje a sziget ügyét. A kínai államfő a csütörtöki washingtoni csúcstalálkozón az amerikai–iráni konfliktus rendezésére is a tárgyalásokhoz való visszatérést sürgette – írta meg az Index.
Makro / Külgazdaság Augusztusban is több lett a munkanélküli magyar
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 08:30
A munkanélküliek száma 229 ezer fő a KSH augusztusi adata szerint.
Makro / Külgazdaság Újra fellángolt a Brexit-vita: tízéves tervet javasol Tony Blair intézete
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 07:33
Nagy-Britanniának azt a célt kellene kitűznie, hogy tíz éven belül ismét csatlakozik az Európai Unióhoz – erre tett javaslatot a Tony Blair Institute for Global Change. Az MTI információi szerint az egykori brit miniszterelnök által alapított elemzőintézet szerint ehhez azonban nemcsak Londonnak kell változtatnia Brexit utáni politikáján, hanem az EU-nak is jelentős reformokat kellene végrehajtania.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG