3p

Elhalasztja hazatérését önkéntes száműzetéséből Thaiföld korábbi miniszterelnöke.

Thakszin Sinavatra korábbi thaiföldi miniszterelnök szombaton bejelentette, hogy elhalasztja hazatérését önkéntes száműzetéséből hazájába, miközben Bangkokban politikai patthelyzet alakult ki a májusi parlamenti választásokat követően, amelyet a katonai vezetés által támogatott eddigi kormánypártok ellenzéke nyert meg.

Thakszint, aki telekommunikációs nagyvállalkozóként 2001-ben lett Thaiföld miniszterelnöke, 2006-ban katonai puccsal leváltotta a hadsereg, majd 2008-ban önkéntes száműzetésbe vonult, hogy elkerülje a korrupciós vádakon alapuló bírósági ítéletet, amelyről kijelentette: politikai okok álltak a hátterében.

Ennek ellenére Thakszin továbbra is komoly befolyással rendelkezik a thaiföldi belpolitikai életben. Szombaton a korábban Twitter néven ismert X közösségi médiumon közzétett üzenetében bejelentette: orvosi vizsgálatok miatt az eredetileg augusztus 10-re tervezett hazatérését "néhány héttel" elhalasztotta.

A korábbi kormányfő által támogatott Pheu Thai párt második lett a májusi választáson, közvetlenül az Előre nevű progresszív párt mögött.

A két győztes párt hat másik politikai szervezettel igyekezett koalíciós kormányt alakítani, de a többségében katonai kinevezettekből és konzervatív ellenzéki tagokból álló thaiföldi szenátus ezt megakadályozta.

Thakszin Sinavatra korábbi thaiföldi miniszterelnököt 2006-ban puccsolták meg. Fotó: Depositphotos
Thakszin Sinavatra korábbi thaiföldi miniszterelnököt 2006-ban puccsolták meg. Fotó: Depositphotos

Ezen a héten a Pheu Thai párt átvette a kormányalakítási kezdeményezést, és megpróbálta az Előre nélkül létrehozni a thaiföldi politikai kabinetet, mert az utóbbi hasonló erőfeszítései a hadseregpárti konzervatívok kérlelhetetlen ellenállásába ütköztek, akik határozottan elutasítják az Előre radikális politikai reformtörekvéseit.

A katonai uralom idején elfogadott thaiföldi alkotmány rendelkezései szerint a választott alsóház és a kinevezett szenátus együttes ülésén kell elfogadni a miniszterelnök személyét. Az Előre már kétszer is megkísérelte Pita Limdzsaronrat 42 éves pártelnököt miniszterelnökként elfogadtatni a thaiföldi parlament két kamarájának együttes ülésén, sikertelenül.

A Pheu Thai párt a héten bejelentette, hogy Szrettha Thaviszin ingatlanmágnást jelöli kormányfőnek, és a parlamentnek pénteken kellett volna szavaznia a személyéről. A voksolást azonban elhalasztották, miután a thaiföldi alkotmánybíróság felülvizsgálja azt a parlamenti voksolást, amely másodszor is megakadályozta Pita miniszterelnöki kinevezését.

A thaiföldi taláros testület döntése augusztus 16-án várható.

(MTI/Reuters)

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Fontos bejelentést tett Kapitány István a Wekerle Pluszról
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 12:28
A gazdasági és energetikai miniszter szerint a társasházak energetikai felújítását is támogatja az új program.
Makro / Külgazdaság Hatalmas áresés jöhet a hazai benzinkutakon
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 09:36
Az Mfor Üzemanyagár-figyelő szerint az üzemanyagárak akár 30-40 forinttal csökkenhetnek a következő 2-3 hétben.
Makro / Külgazdaság Jaj a lengyeleknek
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 08:45
Negatívra rontotta az ország adósosztályzatainak kilátását az S&P.
Makro / Külgazdaság Hat balkáni országgal bővülhet az Európai Unió roamingzónája
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 19:57
Albánia, Bosznia-Hercegovina, Koszovó, Montenegró, Észak-Macedónia és Szerbia is csatlakozhat.
Makro / Külgazdaság Ennyi költenek szociális kiadásokra az uniós tagállamok: Magyarország a sereghajtók között
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 19:47
A GDP egyhatodának megfelelő összeget költött az előző kormány szociális kiadásokra, például nyugdíjakra vagy egészségügyi ellátásra 2025-ben. A legnagyobb arányt Ausztriában tette ki ez a csoport a kiadások között.
Makro / Külgazdaság Hamar lezárhatja a Magyarországgal szembeni eljárást az Európai Parlament
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 17:27
A hetes cikkely szerinti eljárást még 2018-ban indították Magyarországgal szemben az uniós jogok megsértésének kockázata miatt.
Makro / Külgazdaság Kiderült, miről tárgyalt az Európai Beruházási Bank elnökével Magyar Péter
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 13:43
Kollégium- és bérlakás-építési program, vasútfejlesztés, kórházépítés: ezek is szerepeltek a napirendi pontok között.
Makro / Külgazdaság Erdogan közvetlen közelébe csapott le a villám – elnökhelyettest, korábbi minisztert vitt el a rendőrség
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:42
Magasra érnek a pénzpiaci botrány szálai.
Makro / Külgazdaság Befékezett a német ipar, de az elemzők így is kellemesen csalódtak
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:03
Stagnálás helyett növekedés – még ha az ütem lassult is.
Makro / Külgazdaság Pénteken tényleg érdemes elrohanni tankolni – meddig maradhatnak ezek az árak?
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 10:43
Mindkét üzemanyagfajta olcsóbb lett, de már gyűlnek a viharfelhők újra a világpiacon.
hírlevél
top 24
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG